A BrowserCalls használata, avagy a telefonos rezsicsökkentés

A nagyon hosszúra nyúló nyári álomból ébredve egy olyan cikket készítettünk, amelynek láttán bizonyára nemcsak mi leszünk azok, akiknek a szeméből egy pillanat alatt kiröppen minden álom. Jó dolog ugyanis olvasni az akadálymentes programokról, az új fejlesztésekről, vagy épp egyes tesztekről, de még jobb dolog valami olyan információhoz jutni, amelyet felhasználva jelentős összegeket takaríthatunk meg a telefonköltségünkön. Mindenféle előfizetés nélkül, lényegében feltöltőkártyásan telefonálni kevesebb, mint percenként négy forintért? Megmutatjuk, hogyan.

Bevezető

Megannyi fondorlatosabbnál fondorlatosabb fortélya lehet annak, ha valaki némi pénzt kíván megőrizni vékonyka, vagy éppen őrületesen vastag pénztárcájában. Az energiatakarékos számítógépektől kezdve a visszafogottabb étkezésen túl el lehet menni egészen odáig, hogy valaki az otthoni rezsivel spórol, olyan mód, hogy az ideálisabbnál mondjuk ritkábban fürdik. Szó se róla, ezzel esetleg kiváltható némi ellenséges reagció környezetünkből, de az mindenesetre tény, hogy az ily módon megspórolt pénznek nincsen szaga, legfeljebb a pénz birtoklójának, ami megint más.
Az is lehet azonban, hogy bőven vannak olyanok, akiket sem az ily módon megvalósítható, sem az állam által agyonhype-olt rezsicsökkentés nem elégít ki, és kézzel fogható, esetleg zsebben érezhető eredményt szeretne arról, hogy okosan és kárt nem szenvedve sikerült valamennyi pénzt megspórolni.

A hazai mobilszolgáltatók sem igazán híresek arról, hogy feltöltőkártyás ügyfeleiket kifejezetten elkényeztetnék, csúcsidőben – és sokszor még azon kívül is – horribilisnek is kikiáltható percdíjakat képesek a képünkbe vágni, s azt kő keményen be is hajtják.
Ráadásul ekkor még nem is beszéltünk nemzetközi hívásokról, pedig elképzelhető, hogy az egyes ügyfeleknek külföldön is vannak ismerősei, netán családtagjai, akikkel ezért vagy azért telefonon kényszerül kommunikálni.
A roaming eltörlése még kicsit odébb lesz, ráadásul elképzelhető, hogy az árak az eus roaming eltörlése után sem lesznek a lehető legbarátibbak különösen egy feltöltőkártyás ügyfél számára, ezért aztán gondoltunk egyet, és részben a kíváncsiság, részben az információéhség, valamint önnön szükségletünk okán nekiálltunk alternatív megoldások után keresgélni a világhálón.
Cikkünkben ezen a ponton kívánjuk leszögezni, hogy az itt tárgyalt szolgáltatást biztosító csapattal vagy csapatokkal a világon semmilyen kapcsolatot nem tartunk fenn, a szolgáltatások bemutatásáért semmiféle juttatást, honoráriumot, kedvezményt nem biztosítanak számunkra sem most, sem később.

Mi az a voip?

A VoIp, avagy teljes nevén Voice over Ip (semmi köze az IPhonehoz) egy olyan protokoll, amely az internetes hangátvitelt biztosítja. Lényegében ezt használja napjaink legnépszerűbb internetes chat, hang és videokommunikációs alkalmazása, a Skype is. Sőt, maga a Skype is kínál olyan szolgáltatásokat, amelyekről ezen cikkben szó lesz, de vannak más szolgáltatók, akik – a cikk elkészültének pillanatában – ezt jutányosabb áron teszik.
Arról van tehát szó, hogy a mobil és vezetékes szolgáltatókat megkerülve interneten keresztül bonyolítunk le hívásokat, mindössze egy stabil internetkapcsolat kell hozzá, és máris kedvezményes percdíjakon beszélhetünk ismerőseinkkel telefonon, mindenféle hűségszerződés vagy elkötelezettség nélkül.

Az igazán érdekes az, hogy a most tárgyalt szolgáltatásra nem is bukkantunk rá olyan nehezen. Egyszerű szavakat használtunk a Google és más keresőkben, úgy mint: Voip hívások, internet calls, voip calls stb, és az első találatok között bukkantunk rá arra a csapatra, amely többek között a Magyarországon elérhető, igen kedvező árú, most tárgyalt szolgáltatást is biztosítja.

Beüzemelés, első lépések

A szolgáltatás működtetői viszonylag régi motorosoknak számítanak ezen a piacon, egy hasonló, de még nem ennyire kiforrott szolgáltatásukat jómagam már 2008 körül is használtam, bár akkor még nem a mostani tulajdonos birtokolta az egész hacukát.
Az említett cég sok, egymáshoz nagyon hasonló szolgáltatást üzemeltet, ha úgy tetszik, olyan ez, mint valami telefonálást árusító hatalmas üzletlánc, különböző áruházakkal az internet egyes helyein.
Egyes áruházai itt, mások ott, megint mások amott kínálnak kedvezményes hívásokat, és ha szerencsénk van, találhatunk számunkra is kifizetődő áruházat.
Az említett cég tehát a Dellmont Sarl, az itthon jelenleg legkedvezőbb szolgáltatása pedig a BrowserCalls.
Ez a szolgáltató jelenleg 0,3 forint/perc áron tesz hívhatóvá vezetékes magyar telefonszámokat, a magyarországi mindhárom mobilszolgáltató számait pedig 2,9 forint/percért hívhatjuk. Mindehhez nem kell előfizetnünk vagy havonta újratöltenünk az egyenleget, ezt tetszés szerint, lefogyasztásig használhatjuk.
A feltöltéshez viszont mindenképp szükségünk van egy bankkártyára, amely lehetőleg dombornyomott legyen, és legyen alkalmas internetes vásárlások lebonyolítására.
A legkézenfekvőbb és legbiztonságosabb, ha nem adjuk meg a cégnek bankkártyánk adatait, hanem a mindenhol nagyon népszerű Paypal rendszerén keresztül fizetünk, további információk itt.

Mi a teendő?

Ha érdeklődünk a szolgáltatás iránt, nézzünk fel a browsercalls.com weboldalra, ahol egy angol nyelvű, ám rettenetesen egyszerű felület fogad minket.
A Dellmont minden alszolgáltatójára ez a felület jellemző, általában mindenhol van egy login (bejelentkezés), egy sign up vagy register (regisztráció), illetve egy rates (árak) hivatkozás, utóbbinál táblázatba szedve látjuk az egyes országokra éppen érvényes percdíjakat, először az ország vezetékes, majd a mobil díjait – ezek sok esetben igen-igen eltérőek, erre nagyon figyeljünk.
A regisztrációhoz névre, e-mail címre, jelszóra, illetve egy captcha bisztonsági kód megválaszolására van szükség, ehhez használjuk a Firefox WebVisum kiegészítőjét, vagy kérjünk látó segítséget.
Regisztráció után meg kell erősítenünk fiókunkat az emailben kapott linkkel, majd a “buy credit” hivatkozásra enterelve meg is kezdhetjük egyenlegünk feltöltését.
Mindeközben szükség lesz arra is, hogy megadjuk mobilszámunkat, majd ezt egy oda küldött sms-ben fellelhető kód beírásával meg is erősítsük, beszélő okostelefon hiányában itt is a látó segítség javallott.
A minimálisan feltölthető összeg 10 amerikai dollár, amelyből a kezelési költség és az áfa hozzáadását követően nagyjából 3000 forint lesz, főleg, ha paypalt használtunk. Ez egy itthoni szolgáltató feltöltőkártyás konstrukciójának általában legalacsonyabb ára, viszont valószínű, hogy a BrowserCalls szolgáltatásait használva ez némileg több ideig tart majd ki, mint tulajdon mobilunkon.
A feltöltés menete viszonylag egyszerű, ki kell választanunk tartózkodási helyünket, a feltöltendő összeget, majd azt, hogy miként szeretnénk feltölteni az egyenleget.
Az említett Paypal esetén a paypal választógombot kell bejelölni, de persze másként is eljárhatunk.
Ha megvagyunk, megerősítést kér, be kell lépnünk Paypal fiókunkba a név és jelszó segítségével, ezt követően egyenlegünk feltöltésre kerül, és szegényebbek leszünk 3 darab ezressel, amit viszont igen sokáig tart majd letelefonálni.

A szolgáltatás használata

Ami remek hír, hogy nem kizárólag számítógépen, hanem Androidos okosmobilon és IPhoneon is használhatóak a Dellmont szolgáltatásai.
A PC-s kliens neve Voip Connect, univerzálisan alkalmas minden Dellmontos szolgáltató használatára, így a BrowserCalls is használható vele.
Letölthető a BrowserCallsról, de a voipconnect.com webhelyről is.
Telepítése gyerekjáték, tovább, tovább és tovább, ráadásul még magyar is.
Legalábbis a telepítő, a program maga nem, de nem egy bonyolult szerzet.
Itt említenénk meg, hogy a program jelen állapotában sajnos nem használható az NVDA képernyőolvasóval, így a zökkenőmentes használathoz mindenképp Jaws-t javasolnánk.
Első indításkor be kell jelentkeznünk.
Az Username mezőhöz érdemes Jaws kurzorban odanavigálnunk, majd bal egérkattintás után már írhatjuk a regisztrált nevet.
Tabbal a jelszó mezőre lép, további tabokkal pedig olyan négyzetekre bukkanunk, amelyek gondoskodnak automatikus bejelentkeztetésünkről.
A Logon gomb valamiért nem aktiválható, legegyszerűbbb úgy bejelentkezni, hogy a jelszó mezőben annak megadása után entert ütünk.
A program felülete puritán, de mégsem kezelhető Jaws kurzor nélkül.
Tabbal megtaláljuk a legfontosabb beállításokat, így például a Contacts gomb a névjegyzéket hozza elő – ez persze első indításkor üres lesz -, a dialpad gombot – ami maga a tárcsázó -, vagy az Add Contact gombot, itt tudunk hozzáadni embereket a névjegyzékünkhöz.
Első mezőben a nevet kéri el, utána bonthatunk vezeték és keresztnévre, de rengeteg, sokaknak fölösleges adatot is bevihetünk, mint például munkahely, lakcím, emailcím stb.
A név mezőtől 11 darab tab lenyomására van szükkség ahhoz, hogy a telefonszám mezőig jussunk.
A számot mindenféle kötőjelek és szóközök nélkül, teljesen egyben kell megadni, és ne feledjük az ország előhívószámát, ami már rég nem 06, hanem +36 vagy 0036.
Ha megvagyunk, enter, és az illető bekerül a névjegyzékbe.

A contacts gomb aktiválja a névjegyzéket, ahol nyilakkal, esetünkben lefelé nyíllal tudunk közlekedni.
Vannak különböző csoportok, mint például munkatársak, család, stb, amelyeket alapban a szoftver elénk tár, ha ezeket üresen hagytuk, névjegyeink az other contacts részhez kerülnek, ezt is lefelé gombbal érjük el.
Enterre az illetőt felhívja a szoftver.
A hívást Escape gombbal, vagy az “onhook” gomb tabbal történő megkeresésével tesszük le, esetleg beállíthatunk a settings gombra szóközölés után globális gyorsbillentyűket is.
Ami egy picit kellemetlenebb, hogy a program nem mindig azt jeleníti meg, amit a képernyőolvasó felolvas. Épp ezért ha úgy érezzük, nem azt csinálja az alkalmazás, amit mondunk neki, jaws kurzorban a programon belüli start gombot (nem a képernyő alján lévő start menü gombját) aktiváljuk, azaz bal egérgombbal kattintsunk rá, ez egy kicsit olyan, mintha a program kezdőlapjára vinne.
Ilyenkor mindent elölről kezdünk, és tabbal ott a névjegyzék meg a többi.
Persze a start gomb nem törli ki a már hozzáadott névjegyeket.
A settings gomb hozza elő a már említett beállításokat, itt a SoundDevices résznél tudjuk beállítani a hangkártyáinkat, valamint erősen ajánlott azonnal kikapcsolni az automatikus mikrofonszabályozást, mert keserű tapasztalatunk szerint rettentően érzékeny, és egy erősebb hang hatására is lehalkítja a mikrofont, csaknem teljesen. Ha pedig az embert nem hallják a vonalban, hajlamosabb méginkább üvölteni, ez persze újabb halkítást eredményez majd.

Mobil eszközön

Az a szokatlan helyzet állt elő, hogy ennek az alkalmazásnak mobilon egyszerűbb a használata, mint számítógépen.
A mobilos appnek viszont nem voip connect, hanem mobile voip a neve, IOs alatt AppStoreban az első találat, Android Play Áruházban pedig az első találatok között lesz.
Egyébként van egy mobilevoip.com nevezetű oldalunk is, ahonnan Androidra letölthető a szoftver legfrissebb Apk fájlja is, ha a play áruház valamiért csődöt mondana.
IPhone alatt a használat rémegyszerű.
Lapfülek vannak a képernyő alsó részén, úgy mint contacts, settings stb, és persze azokat is felhívhatjuk, akiket a programban nem adtunk hozzá a névjegyzékhez, de telefonunkon megtalálhatóak.
Rámegyünk az illető nevére, jobbra pöccintéssel a “voip call pas” nevezetű gomb indítja a hívást.
Letenni úgy a legegyszerűbb, ha a képernyő jobb szélétől pöccintünk balra, meglesz az and call gomb.

Androidon nincsenek fülek, de olyan, mint egy menürendszer, először ki kell választanunk jobbra pöccintéssel, hogy mit szeretnénk – a névjegyzék itt is a contacts -, ha például felhívnánk valakit, koppintsunk a contactsra, a névjegyre, majd jobbra pöccintéssel ott lesz az illető telefonszáma.
Erre kettőt koppintva indul a hívás.
Itt kicsit több a címke nélküli gomb, de annyira puritán a szoftver, hogy túlzottan nem lehet eltévedni.

Vélemény, végszó

Egyszerű, olcsó, mobilon is kezelhető, költséghatékony, és stabil.
Olyan díjcsomaggal persze nem annyira érdemes próbálkozni, ahol a szolgáltató blokkolja a voip adatforgalmat, de ettől eltekintve a hívások stabilak, szakadás nagyon ritkán történik, bár néha néha egy-egy megakadás azért előfordul.
Ami a másik hátrány lehet, hogy ezen árak nincsenek kőbe vésve, lévén nem kötünk szerződést a szolgáltatóval, azt csinál, amit akar.
Elméletben lehetséges lenne, hogy egyik napról a másikra tízszeresére emeli az egyes országokra vonatkozó árait, de nyilván ez nem egy túl ügyfélmarasztaló magatartás.
Mi két hónapja használjuk a szolgáltatást általános megelégedettséggel, a ritka akadások persze néha zavaróak, de ezek tényleg elenyésző esetben jelentkeznek.
A PC-s kliensszoftver kicsit kényelmetlen, kurzorozgatós, de bőven használható, Jaws-zal legalábbis.
A másik oldalon persze ott van, hogy a szolgáltatón gyakorlatilag semmit nem kérhetünk számon. Nem reklamálhatunk, ha egyszercsak drágítja az árakat, nem hivatkozhatunk felhasználói jogainkra, mi viszont azt gondoljuk, hogy lévén egy piacorientált vállalatról van szó, maga ellen nem fog dolgozni.
3000 forint nem annyira sok, hogy ne lehetne belőle tanulópénz, és minden valószínűség szerint igen jól járunk, ha kipróbáljuk.

Alper061, RauchR

A bejegyzés kategóriája: Programok mobilra, tabletre, Számítógépes programok, Telekommunikáció, internet
Kiemelt szavak: , .
Közvetlen link.

A BrowserCalls használata, avagy a telefonos rezsicsökkentés bejegyzéshez 16 hozzászólás

  1. Hermann Tibor szerint:

    Nagyon szépen köszönöm/köszönjük, igazán hasznos és rendkívül költséghatékony megoldásról van szó. Egyetlen egy kérdés merült fel bennem: ha nem contactlistából hívok fel valakit, nyújt-e olyan lehetőséget a program, hogy az illető készülékén úgy jelezze ki a számot, mintha a saját telefonomról hívtam volna? Azt írtátok, hogy SMS-értesítés formájában regisztrálnunk kell telefonszámunkat, csak igazából arra lennék kíváncsi, hogy a fent leírt módon kezdeményezhetünk-e hívást. Válaszotokat előre is nagyon szépen köszönöm!

  2. RauchR szerint:

    Sziasztok!

    Tibor, azám, erre nem tértünk ki a cikkben, pedig érdemes lett volna.
    Be lehet állítani a hívószámod kijelzését, mégpedig a VoipConnect ablakában a profile gombot választva. Jó sok tabozás után lesz egy caller ID nevezetű rész. Itt választógombbal kijelölheted a telefonszámod, ami már elérhető lesz, hisz regisztrációkor az sms kóddal megerősítetted azt.
    Arra figyelni kell, hogy minden eszközön meg kell erősíteni a hívás ID-t, tehát ha több gépen vagy mobil eszközön használod, ugyanígy kell eljárni.
    IPhone esetén a profile fülön teheted ezt meg, míg Androidnál az első hívási kísérletednél rá is kérdez a caller ID-re.
    Ez persze nem azt jelenti, hogy újabb és újabb sms-eket kapsz majd, egyszerűen felkínálja a már megerősített telefonszámodat a voip program, te pedig el tudod azt fogadni.

    • Hermann Tibor szerint:

      Nagyon szépen köszönöm, máris kipróbálom.:-)

      • Hermann Tibor szerint:

        Egyetlen egy apró, csendes megjegyzés: ha bárki nemzetközi hívásokat szeretne lebonyolítani, nem biztos, hogy feltétlenül ez a program a legjobb és legolcsóbb megoldás FT.-ban nézve, szerintem ezt még célszerű a műsorban bemondani. Jelen pillanatban magyarországi viszonylatban ez, valamint egy hasonló, Cheapvoip névre hallgató alkalmazás is nyerő lehet, ott a vezetékes 1 FT. valamennyi, a mobil 6 FT., skype-nél viszont a magyarországi vezetékes hívószámok teljesen ingyenesek… Más VOIP programoknál már kicsit is drágább percdíjak hozzáférhetők a különböző szolgáltatók bizonyos mobilflottáiban is. Természetesen ezeket csak amolyan érdekességként írtam le.

  3. RauchR szerint:

    A Gépházban részletesebben beszélünk a nemzetközi viszonylatokról, meg arról, hogy ennek az egész csapatnak mi a stratégiája. Itt most persze a leginkább a hazai hívásokra koncentráltunk.
    Ha valaki nemzetközi hívásokat szeretne, úgy jár a legjobban, ha megnézi a Dellmont többi alszolgáltatóját, például az általad is említett cheapvoip.commal irgalmatlanul olcsón lehet németországi mobilokat hívni, ami nekem most jól jön. De például lehet, hogy olasz mobilhívásokra se a cheapvoip, se a browsercalls nem a lehető legolcsóbb megoldás. Szóval ezt ki kell sakkozni.

  4. Hermann Tibor szerint:

    Légyszi picit segítsetek: mind a weboldalon, mind pedig a programban a telefonszámnál a “verified” van beállítva, azonban ha pl. 20-as számot hívok, “magánszám”-ként jelenik meg.:-( Ezt több számnál kipróbáltam, jelenség ugyanaz. Mit vagy hol ronthattam el?

  5. Szabó Gábor szerint:

    Hát, először is, borzasztóan örülök, hogy visszatértetek! Már éppen kezdtem egy kihalt szerkesztőséget vízionálni, amolyan “28 nappal később” vagy “Z világháború” hangulatban. A cikk megint nagyon jó lett, nekem ráadásul lábra is jött, mert egy máshol olvasott cikken felbuzdulva pár hete már motoszkált az agyamban, hogy ki kéne egy ilyen szolgáltatást próbálni. Ami viszont ennél is jobban lázba hozott, az a cikketekben csak úgy, mellékesen megemlített Webvisum. Arra azonnal rácsaptam, telepítettem is, most ismerkedünk egymással. Ami részemről többnyire abban merül ki, hogy nézek, mint borjú a fúziós reaktorra. Azt nem állítom, hogy pilótavizsgás, de azért el kell mélyedni benne. A lehetőségei viszont több, mint izgalmasak, a magam részéről úgy érzem, bőven megérne egy önálló cikket, mert olyan probléma megoldásával kecsegtet, amiről a vakegér júzer (legyen bármennyire dörzsölt és tapasztalt), simán visszapattan. Szóval, én csak annyit mondanék, hogy: plíííííííííz! És köszönöm a cikket! És tök jó, hogy újra velünk vagytok!

  6. Visszajelzés: Hogyan csökkentsük bagatelre a telefonszámlát? | Gépház – Kopogjon be hozzánk!

  7. Hermann Tibor szerint:

    Sziasztok! Nos, hosszas kísérletezgetés után megosztanám tapasztalataimat a hívószámkijelzéssel kapcsolatban. Mint fentebb írtam, hiába állítottam be “verified”-re a számot, magánszámként jelent meg… de valóban be van kapcsolva? Egyik barátom látó segítséget kérve beállította a hívószámkijelzést, innentől nem hagyott nyugodni a dolog. Fogalmam sincs, hogy csak a 30-as számoknál jelentkezik-e a hiba, azonban Jaws-kurzorral megnézve hiába halljuk a számnál, hogy “verified”, valójában sajnos nem az. Megoldás: Jaws barátunk helytelenül közli az információt, így a profilbeállításainknál a “not verified” választógombra kell rámenni, majd ok, innentől kijelzi a hívószámot. Windows 7, 64 biten próbálkoztam és az összes ilyen jellegű alkalmazásnál ez a megoldás működik, szóval, ha valaki ugyanebbe a hibába esne, próbálja ki a fentebb vázolt módszert.

  8. RauchR szerint:

    Sziasztok!

    Gábor, terveink szerint innen már csak felfelé visz az út, bár a szolgáltatások kibővítését és a visszatérést jóval hamarabb terveztük. Kicsit ellustultunk a nyárnak köszönhetően, ugyanakkor egyéb tevékenységeink is alaposan kibővültek, de eszünk ágában sincs abbahagyni.
    Mindenesetre nagyon köszönjük neked, és minden visszatérő, nomeg persze új látogatónak, hogy ennyi kihagyás után ennyien visszatértetek, a telefonos cikk olvasottságát jelző indikátor annak ellenére nagyon magas számot mutat, hogy hónapokig nem volt újdonság itt nálunk.

    Tibor, akkor ezek szerint a telefonszám kijelzésének beállítása sem teljesen egységes mindenhol, nagyon jó dolog, hogy kiegészítetted.

  9. Vida Zoltán szerint:

    Sziasztok!
    Tudom, hogy nem a témához kapcsolódó a kérdésem, de azért hátha tudtok válaszolni.
    Feltettem a free rss reader programot.
    Hozzáadtam jópár csatornát, tehát az megy.
    A kérdésem az lenne, hogy hogyan tudok eltávolítani csatornákat?
    Bármit próbáltam egyszerűen nem jöttem rá, hogy hogyan kell.
    Ipod 4-t használok, nem tudom, hogy ez számít-e.
    A segítségeket előre is köszönöm.

  10. dávid szerint:

    a beírt honlapon is van teleffonszolg magyar cég, ismerem a tulajt személyesen és igen én bevallom kapokérte honoráriumot ha ti ezthasználjátok de kérdemén miértbaj az ha véletlen más is jóljár azon ha te is?

  11. mreg szerint:

    Sziasztok! Azt tudja valaki, hogy melléket vagy menüpontot hogyan lehet vele tárcsázni? Vagy nem lehetséges? Valakinek sikerült már valahogyan valaha? Mert nekem nem! Egy csomó esetben automata veszi fel a telefont, és nem hajlandó továbbmenni, amíg meg nem nyomsz egy menüpontot, de nekem nem reagál a tárcsázóra a progi.

  12. RauchR szerint:

    Én úgy szoktam, hogy amint a vonal létrejött, Jaws kurzorral megkeresem a Dialpad gombot, ha pedig erre kattintok bal egérgombbal, megjelenik a tárcsázó, innentől kezdve pedig már szokott működni a dolog. Ha számot írok be, az a vonalban lenyomásra is kerül, még hangja is van.

  13. mreg szerint:

    nem tudom mi az a jaws kurzor. De a dialpad megjelenítésével és használatával nincs gondom, a baj az, hogy csak a telefonszámot veszi be és csöngetés után már nem reagál nekem a gombokra.

  14. Henriett szerint:

    Sziasztok!
    Kérdésem lenne… :)
    Ha a Mobile Voip – et használom, feltoltve, az a hívott féltől is szed le pénzt? Vagy csak a feltoltott osszegemből szed le pénzt?
    Köszönöm a választ előre is!
    Henriett

Hozzászólás a(z) Hermann Tibor bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az e-mail címek rejtve maradnak. A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

*

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>