BUÉK 2013 – Évet zárunk, összefoglalunk

Noha ez a hét a legtöbbek számára az ünnepekről szól, és ilyen jellegű elfoglaltságaink miatt mi is rég hallattunk már magunkról, a Szilveszterhez közeledvén gondoltuk, összefoglaljuk nektek, mit is hozott a 2012-es év az informatikai eszközök, programok, kütyük szempontjából. Ilyet rengeteg informatikai portál és hírblog készít, nosza, legyen egy ilyen összefoglaló az akadálymentesség szempontjából is!

Divatok, trendek, fejlődés

Nemrég egy általános összefoglalóban írtunk az elmúlt évek kütyüfejlődéseiről, és nem is célunk önmagunkat ismételni, így most csak egy rövidke áttekintés erejéig vételezzük szemre, mit is hozott ez az év. Óriási mennyiségű tabletet, a szó szoros értelmében, a legörömtelibb viszont az, hogy ezen eszközök az akadálymentességüket illetően is léptek előre. Amióta az androidos Talkback képernyőolvasó a Google égisze alatt fejlődik, és az Android 4.2-es verziója is elérhető, egészen egyszerűvé vált a felolvasás beüzemelése is. A mindig referenciaként működő Nexus modellek talán a legjobb partnerek ebben, mert minden egyes androidfrissítést gyakorlatilag azonnal megkapnak, egészen sokáig. A Nexus7 nevezetű tábla talán sokak karácsonyfája alatt ott figyelgetett, az ezen lévő legújabb Androidban található Talkback pedig már egészen kifinomult.
További infót Ide kattintva olvashatunk erről.

Persze nemcsak az Android fejlődött, az alapvetően akadálymentesebben használható, ám sokkal drágább Apple eszközök is bővültek, nemrég jelent meg az IPad mini, ami egy olcsónak szánt tábla akart eredetileg lenni, és a maga koncepciójában talán tényleg az, de egy átlagos magyar pénztárca még ezen eszköz említésekor is csak üregesen sóhajt egyet a zsebben. Az IPhone 5 is megjelent, amely persze a rajta futó IOs rendszernek köszönhetően ugyanúgy beszél, mint a korábbi modellek, de egész őszintén szólva nem túl sok látássérültet láttunk még ezzel rohangászni.

Nem megyünk el szó nélkül az egykor jobb napokat látott SymBian operációs rendszer mellett sem, még mindig nagyon sokan használják ezeket a készülékeket, és alapfeladatok ellátására tökéletesek, sőt egy jól belakott Nokia sokmindenre alkalmas. A legújabb Talks&Zooms nemrég jelent meg, sőt egy érdekes fejlesztésről is be kell számolnunk, néhány készülékre ugyanis elérhetővé vált a teljességgel ingyenes Nokia ScreenReader, kissé megkésve ugyan, de itt van. Ez a szoftver egyes SymBian rendszerű okostelefonokon működik, januárban be is mutatjuk.

A táblák nyomulásának köszönhetően talán ez volt az utolsó olyan karácsony, amelyen még ajándékba kaptak az emberek hagyományos netbookokat, ezek ugyanis minden elemző jóslata szerint eltünedeznek lassanként. Ezzel párhuzamosan kibontakozóban van egy új trend, miszerint a táblák és a notebookok egyre inkább konvertálhatóakká válnak, a napokban lehetett például olvasni egy olyan notebookról, amelynek zsanérja 360 fokban elforgatható, azaz gyakorlatilag táblává gyűrhető. A koncepció nem rossz, mert ennek talán hasznát vehetik azok is, akik az eszközöket képernyőolvasóval használják, a jóslatok viszont arról szólnak, hogy az ilyen billentyűzetes tabletek váltják majd ki a netbookokat, a probléma az, hogy egyelőre ezek olyan drágák, hogy akár két, három netbook is megvásárolható az árukon.

Alkalmazások, operációs rendszerek

A fentiekhez kapcsolódik az év egyik legnagyobb durranásaként beharangozott esemény, a Windows 8 debütálása. Tipikusan az az eset állt elő, hogy a rengeteg előzetes infónak és reklámnak sem sikerült egyelőre lenyűgözni a végfelhasználókat vele. Az történt ugyanis, hogy az utóbbi két évben nagyjából minden a táblák körül forgott, ezért a Windowst gyártó Microsoft is lépett: megpróbált egy olyan rendszert kidolgozni, amelyet egyaránt lehet használni kényelmesen a hagyományos számítógépen, illetve táblán is, abban bízván, hogy a vásárlókra pozitívan hat majd az a tény, hogy minden eszközükön ugyanazt a megszokott környezetet kapják majd. Ez viszont ebben a formában véletlenül sem állja meg a helyét, ugyanis a Windows 8 táblákra szánt verziója, amely egyébként Windows RT néven működik, egészen más alapokra épül, lévén nem olyan processzor-architektúrákra tervezték, mint a számítógépes változatot. Leegyszerűsítve tehát arról van szó, hogy a Windows RT alatt sem Jaws, sem NVDA nem fut, sőt lényegében a hagyományos alkalmazások sem muzsikálnak a táblás Windows alatt jól, lévén nem muzsikálnak sehogy sem. A kinézet tehát csalóka és becsapós, ne dőljünk be neki. Mi is kipróbáltuk az új rendszert, és felemás kép alakult ki bennünk róla: kicsit olyan, mint egy túl meggondolatlanul egybegyúrt katyvasz, amely az egyik pillanatban még úgy néz ki, mint a régi, jól megszokott környezet, a másik pillanatban pedig egy mobilos körökből ismert, az előzővel nem túl sok egyezést mutató furcsaság, amellyről talán a készítők sem tudják, mire is lesz jó igazán. Pedig könnyen lehet, hogy a jövő ez lesz, és csak a mi önnön konzervativitásunk gátol meg minket abban, hogy élvezzük az újdonságot, mindenesetre ezt majd eldönti az idő.

Még mindig az operációs rendszereknél maradván fontos kiemelnünk a 6-os IOs megjelenését, amely sok új szolgáltatást hozott, a régebbi Apple készülékek (főleg az IPhone 3gs) viszont tapasztalatok szerint lassabban és kevésbé gördülékenyebben működnek ezzel a rendszerrel, ebben a mi véleményünk szerint az Apple keze is jócskán benne van, már ha a piaci érdekeket nézzük. Régebbi IOst visszapakolászni pedig csak akkor lehetséges, ha előzőleg gondoltunk arra, hogy szükségünk lehet rá, és nem frissítettünk bizonyos óvintézkedések megtétele előtt.
Az Android is szakadatlan fejlődik, pillanatnyilag a 4.2-es a legújabb, a fejlődő felolvasási funkciókról már fentebb szólottunk.

A felolvasásnál maradva, ám átevezvén a programokhoz, mindenki számára örömteli hír, hogy az ingyenes NVDA képernyőolvasó szakadatlan tör előre, fejlődik és okosodik, csak idén három főverziót kaptunk, teljességgel ingyenesen. A kiforrottabb, ismertebb Jaws sem állt meg a fejlődésben, bár magyarul kommunikáló Jaws-ból még mindig a 11.0-s a legfrissebb.
Ellenben kiadásra került a BeLin, azaz a Beszélő Linux 3.0-s verziója, amely letölthető az Informatika a Látássérültekért Alapítvány honlapjáról. Honlapunkon az operációs rendszer szerteágazó mivolta miatt még nem publikáltunk róla, ellenben nagyon bő dokumentáció olvasható a belin.hu oldalon. Ettől függetlenül egy rövidke teszt erejéig vendégeskedni fog nálunk is a rendszer, januárban várható róla nagyobb lélegzetű írás.

Mindeközben egy sokak által használt, egyeseknek a mindennapi élet részét is képező program búcsúzik tőlünk, a Microsoft ugyanis a Skype felvásárlását követően úgy döntött, lehúzza a klotyón az MSN-t, így állítólag jövő márciustól elérhetetlenné is válik, bár tapasztalatok szerint már most egyre megbízhatatlanabbul működik. Közben a 6.0-s Skype is napvilágot látott, ebbe integrálásra is került egy kezdetleges msn-szolgáltatás, ez viszont még korántsem tökéletes, előfordul ugyanis, hogy egyes partnerek nem látják a skype használatával bejelentkezőket msn-en.

hardverpiac, árak

Azzal kezdtük összefoglalónkat, hogy az égből is tabletek potyognak, de azért a számítógépes hardverek is megtalálhatók minden egyes számtechbolt polcain – rég rossz lenne, ha ez megváltozna. Viszont jó nagy az állóvíz, a gyártók a videokártyák teljesítményeivel dobálóznak, egyre több ramot pakolnak az új számítógép-konfigurációkba, de ez igazából az átlag látássérült felhasználót nem érdekli. A legértékelhetetlenebb, kommersz videokártyával is tökéletesen tudja használni a pc-t, és jellemzően nincs szüksége 16 GB memóriára sem, hiszen nem videojátékozik. Jó hír a hardverpiacon, hogy apró léptekben ugyan, de csökkenni látszik a merevlemezek ára, a 2010-es év októberi eseményei után ugyanis horribilis összegeket is elkértek a forgalmazók és a kereskedők egy winyóért. Most sem olyan jó a helyzet, mint 2010 első felében, de a tavalyiaknál mindenképpen jobban járunk, ha merevlemezt veszünk. Más hardverek ára viszont nem igazán csökkent, legalábbis azokon a területeken biztosan nem, ahol pangás uralkodik. Sőt, itt, a forint egész éves gyenge teljesítményének köszönhetően még áremelkedés is megfigyelhető, és valószínűsíthető, hogy 2013-ban sem lesz a helyzet túl rózsás (politika off).
A számítógépes hardverek idén tehát kissé háttérbe szorultak, a mobil és telekommunikáció elhappolt előlük egy nagyon jelentős piaci részesedést, be-befutottak mondjuk új hangszórókészletek, monitorok, illetve még mindig sok videókártya (ez a számteches hardverpiac húzóága még mindig).
Közben érkeznek új processzorok és a hozzájuk tartozó alaplapok is, de a kereslet ezek iránt is visszaesett. Hiába, hódít a mobilitás.
Akik viszont valószínűleg meg fogják menteni ezt a szegmenst, azok az igazi vérbeli pc játékosok, a pc-barkácsolók, meg persze mindazok, akik nincsenek elájulva az egész érintős hókuszpókusztól, ők pedig azért igen sokan vannak, a pc-t tehát még egy jó ideig nem kell félteni a kihalástól.

Internet, telekommunikáció

Minden egyes bekezdés elején onnan vesszük fel a fonalat, hogy az okostelefonok és a táblák milyen népszerűek, és azért tesszük ezt, mert valahogy minden erre kezd épülni. Ennek ellenére a mobilinternet semmivel nem lett olcsóbb tavaly óta, még úgy sem, hogy ebben az évben tettek szert nagyobb ügyfélszámra az itthoni új virtuális mobilszolgáltatók, a Magyar Telekom hálózatát használó BlueMobile a Lidle-lel, illetve a Vodafone-nál működő TescoMobile.
Viszont januárban a T-Mobile megújítja mobilinternet-portfólióját, erre esetleg érdemes lehet figyelni.

Tavaly még nagy reményeket fűztek a negyedikként induló mobilszolgáltatóhoz, amely egyes infók szerint a Postafon nevet viselné, ám ezt sikerült már a pályázat fázisában súlyosan elbarmolni, így egy ideig nem valószínű, hogy lesz állami kézben lévő mobilszolgáltató itthon.
A 4G-nek nevezett, ultragyors LTE hálózat sem durrantott túl nagyot, itthon főleg nem, egyelőre e-mailek nézegetéséhez illetve némi videózáshoz a 3G is bőven elég, sőt megfizethető konstrukció sincs egyelőre, amelyre előfizetvén érdemes lehetne lte-t használni, meg persze a lefedettsége is alacsony.
Terjezkednek a kábelszolgáltatók, így a szerencsés helyen élők egyre olcsóbban vehetnek igénybe egyre gyorsabb netet, az ADSL szolgáltatások árai nem csökkentek érdemben, sőt egyes szolgáltatóknál még emelkedtek is, bár persze ez mindig az aktuális ügyfél előfizetésétől és tagságától függ.

A jövő!

Bízzunk a legjobbakban: olcsó, de akadálymentesen használható táblákban és okostelefonokban, akadálymentes alkalmazásokban, sok innovatív fejlesztésben és csökkenő árakban.
Táblákból és telefonokból egyébként biztosan nem lesz hiány, van például egy igen ígéretes Nexus tablet, amely egyes hírforrások szerint április környékén kerülhet a boltokba, és 25, 30000 forint körüli árat jósolnak neki a forint jelenlegi árfolyamával számítva, reméljük, ez így is lesz, bár április még nagyon messze van.
Valószínűleg a kijelzőn fognak a legtöbbet spórolni, ami a képernyőolvasót használókat egyébként sem hozza lázba, úgyhogy megfontolandó lehet, hisz fentebb említettük, hogy minden frissítést megkapnak és sokáig támogatva is maradnak.
Bízunk egy új, magyar nyelvű Jaws megjelenésében is, hisz a tengerentúlon már a 14.0-s a legújabb, amelyhez egyébként le lehet tölteni teljességgel ingyenesen a Vocalizer hangokat, köztük a magyar Esztert is, persze a Jaws ettől még demo marad érvényes licenc nélkül.
Az NVDA is itt lesz velünk, és talán a Windows 8-at is sikerül megszelíditeni.
A jövővel kapcsolatban viszont nekünk is vannak terveink. Gyakorlatilag november óta érhető el a Freekocka publikusan, előtte egyfajta garázsprojektként, kísérleti jelleggel működtünk két hónapot. A cikkek olvasottságát jelző mutató gyakorlatilag hétről hétre ível felfelé, amiért nagyon hálásak vagyunk nektek. Szeretnénk továbbra is igényes írásokat közzétenni, lehetőleg olyan témákban, amelyek egyszerre hasznosak, érdekesek és kicsit szórakoztatóak is.

Reménykedünk abban, hogy jövő ilyenkorra már egy egész bekezdést szentelhetünk annak, hogy mik történtek a Freekocka háza táján. Egy év sok idő, fejlődni mindig van hova, és szeretnénk is.
Köszönjük mindenkinek az érdeklődését ebben a bő két hónapban, a kommenteket, javaslatokat és minden egyebet. Tanácsokat, ötleteket továbbra is várunk, főleg kommentekben, ahol mindenki látja. Mi pedig jövőre folytatjuk!
Remek Szilvesztert és az ideinél boldogabb újévet kívánunk!

Kategória: IT piac, Mobil, tablet, Motorháztető alatt, PC, Telekommunikáció, internet | A közvetlen link.

BUÉK 2013 – Évet zárunk, összefoglalunk bejegyzéshez 10 hozzászólás

  1. Osillo szerint:

    A kábelszolgáltatók terjeszkedéséhez csak annyit, hogy most ez a “fantasztikus” közműadó odavág nekik szépen, és ahogy azt a közelmúltban hallhattuk is, jó eséllyel több kistelepülés is kábel TV és kábelnet nélkül maradhat. A legdurvább benne az, hogy ez esetben nem “csak” átmeneti szünetelés várható a szolgáltatásban, hanem konkrétan lebontják a már hatalmas pénzekből kiépített infrastruktúrát, és nyilván ahol már az egyik szolgáltatónak nem éri meg az adó miatt szolgáltatni, ott már másik se nagyon fog kiépíteni semmit. Kíváncsi leszek, mit fognak ezzel a helyzettel végül kezdeni.
    A másik megjegyzésem pedig a Win8-hoz kapcsolódna. Az igaz, hogy a Win RT ARM architektúrára épül, így tehát inkompatibilis az x86 alapú szoftverekkel, viszont az talán túlzás, hogy a Win RT nem a Win8-on alapszik. Abból a szempontból egységes azért a koncepció, hogy a grafikus felhasználói felület azonos, mivel mindkettő a Modern UI-t használja megjelenítésre, így a rendszer használata mégiscsak hasonló. Sőt, ebbe a körbe beletartozik a Win Phone 8 is. Na meg a másik dolog, hogy elvileg lesz Intel alapú Win RT-s tábla, konkrétan Surface.

  2. RauchR szerint:

    Hali,

    Igen, lehetett volna még bőven írni akár a telefonadóról is, picit féltem attól, hogy ezáltal egy hangyányit más irányba haladunk majd el a kormány intézkedéseit forszírozván, ami azért – legyünk őszinték -, szervesen nem kapcsolódik egy ilyen oldal témájához. De ami tény, az tény, ha külön bekezdés van róla a cikkben, akkor beszélni kell róla, akkor is, ha ezáltal bizony azt esszük meg, amit főztünk. A közműadó hosszútávú hatásaival viszont majd a 2013-as összefoglalóban tudunk behatóbban fogllalkozni, de Osillonak teljességgel igazat adok, függetlenül mindenféle politikai meggyőződéstől és effélétől.
    ARM alapú surface már van, ennek valóban készül majd x86 alapú változata is, de azon nem Win rt, hanem rendes pc-s win8 fog futni. Ettől függetlenül baromi megtévesztő ez az egész, ezért emeltem ki, mire kell figyelni, ha valaki esetleg windowsos táblán gondolkodik. Szubjektív dolog, hogy mit tekintünk alapnak, amikor azt írtam, hogy más alapokra épül, persze a processzorra gondoltam, ilyen megközelítésből tényleg teljesen más alapra épül, hiába ugyanis a kinézet és a modern ui, egy windows rt-s táblával soha nem fogod futtatni a kedvenc pc-s alkalmazásaidat, legfeljebb egy külön átportolt verziót.

  3. Osillo szerint:

    Na ja. Végül is nézőpont kérdése ugye, hogy mit tartunk ez esetben pozitív vagy negatív fejleménynek. Pl. lehet egy olyan nézőpont is, hogy ha PC-n Win8-at használ valaki, és szeretné azt a felületet használni minden kütyüjén, akkor Win RT-s táblát vesz, meg mondjuk Win Phone-os Nokiát okostelónak, és mondjuk nem mindenféle mást. Persze abban igazad van, hogy a felület csak egy dolog, de talán annak kedvezhet, aki szereti a jól megszokott módon kezelni az összes eszközét. Na meg ezen eszközök között bizonyos beállítások is szinkronizálhatók tudtommal, tehát lehet azért előnye, ha valaki így állítja össze az eszközparkját :)

  4. Osillo szerint:

    Jah, azért az akadálymentességet is figyelembe véve muszáj hozzátenni, mielőtt valaki nagyon belelkesedne, hogy ugye jelen helyzetben a Win Phone-ra nincs képernyőolvasó, és ugye ahogy az már le is lett írva, a Win RT sem használható ilyen formán.

  5. RauchR szerint:

    Pedig nem lenne rossz egy rt-s NVDA vagy akár Jaws, én örülnék neki, bár még az armos surface is elég drága. Engem a cikkben is említett új olcsó Nexus foglalkoztat nagyon, idáig lényegében csak Symbiannal és IOs-szel volt dolgom, ez pedig nem jól van így.
    :)

  6. Durgi szerint:

    Sziasztok!

    Mindenek előtt gratulálok az oldalhoz és a cikkekhez, biztos hű olvasótok leszek!

    Winkeről csak annyit, hogy látó informatikus haverommal beszélgettünk a winekről és ő már próbálta a win8-at, de szakemberként is a win7-re esküszik egyelőre. én most ismerkedem a win7-tel, mert melóhelytől kaptam egy sin7-es laptopot, de teljesen meg vagyok elégedve vele egyelőre. Lehet mondani, hogy későn váltottam, de azért szerintem egy darabig még lesz létjogosultsága a win7-nek is.

    Búék!

  7. S.geri szerint:

    Sziasztok!
    Először is: szeretnék gratulálni az eddigi munkához. Remélem, ez év végén is ugyanilyen színes összefoglalót olvashatunk majd.

    Engem pl. majd az is érdekelne, hogy hogyan dolgoztok, hogyan zajlik egy-egy új szolgáltatás, operációs rendszer, táblagép vagy bármi más tesztelése, stb. Ilyen jó cikkeket ugyanis személyes használat, közvetlen meggyőződés nélkül nemigen lehet írni.
    Annak is örülnék, ha jövő ilyenkor már arról is be lehetne számolni, hogy milyen lapok, rádiók, tévék stb. szemléztek, hisz a szemlézettség jó ajánlólevél.Az is érdekes, hogy vajon majd hányan olvassák látók a cikkeket. Az lenne a valódi integráció, ha a látók is megértenék, miért nehéz ma egy vaknak táblagépet, mobiltelefont vásárolnia, ha a kínálat óriási. Talán lenne köztük pár cégvezető, aki mondjuk ennek hatására figyelne arra is, hogy melyik készülék mennyire akadálymentes, lenne pár hivatalnok, akinek a tudatába befészkelődne, hogy egy elektronikus ügyintézésre szánt honlapot akadálymentesíteni kell, talán lenne pár ember, aki megtudná, hogyan lehet helyesen akadálymentes elektronikus kiadványokat készíteni stb.

    Erről jut eszembe, hogy érdemes lenne foglalkoznotok azzal is, hogy vajon milyen honlapok mennyire akadálymentesek (csak felhasználói értelemben), az erről írt cikkeket, remélhetőleg, többen is olvasnák, és fel lehetne állítani pozitív és negatív rangsort egyaránt, pl. a tíz legakadálymentesebb szolgáltatás és fordítva.

    Én is amellett vagyok, hogy a portál maradjon politikamentes. Elvégre a [free]kockában az a jó, hogy egy kocka bármit is csinál, jól van úgy, ahogy van. Nem dől se jobbra, se balra, se előre, se hátra. Nem lehet róla eldönteni, hogy áll, ül vagy fekszik. Bárhogyan beilleszthető bárhová, ha befér, így nem érheti az a vád, hogy téglának nézzék. A gömbbel szemben pedig megvan az az előnye, hogy áramvonalas, nincs elhízva, és bárhol megállja a helyét.

    Azért kerekeket nem árt rá felszerelni, hogy meneteljen előre az informatika kiszámíthatatlan útvesztőin. A jobb kanyarodóképesség érdekében inkább guruljon gömbökön!
    Jó menetelést 2013-ban is!

  8. RauchR szerint:

    Sziasztok!

    Előszöris mindenkinek köszönjük a lelkesítő, biztató kommenteket, sőt általánosságban azt, hogy vissza-visszalátogattok az oldalra. Mint az a cikkben is szerepel, nagyjából november óta működik az egész projekt mindenki számára elérhetően, előtte pár hónapig csak egyfajta kacérkodás zajlott a gondolattal, mi lenne, ha. Ekkor még ingyen tárhely, nem saját domain és a kezdeti lépések minden nehézsége volt jellemző ránk és az oldalra, noha november óta azért történt néhány változás. Történetesen részetekről, az olvasók részéről, a kommentekben vagy egyéb helyeken nekünk küldött visszajelzések formájában, illetve a cikkek olvasottságát tekintve. Ettől függetlenül szó sincs profi munkáról, alig vagyunk kevésbé kezdők, mint pár hónappal ezelőtt, de a fejlődés vágya, igénye és szükségessége itt van az orrunk előtt, igyekszünk is vele élni. Távlati tervek között szerepel az oldalról a médiában is beszélni, ahogy azt Geri is említette, ehhez viszont, a mi egyéni véleményünk szerint még picit nőni kell, mind az olvasók számát, mind az oldalon megjelenő cikkek mennyiségét és minőségét tekintve. Nincsenek persze hiú ábrándjaink, hisz nyilván az oldal témájából adódóan a célközönség egy relatíve szűk réteg, hisz leginkább látássérült számítógép-felhasználók azok, tehát hülyeség lenne napi öttízezres látogatókról álmodozni, és a cél nem is ez, hisz nem is lehet ez. Viszont ha kicsit kikupálódtunk, pár helyen azért szerencsét próbálunk majd, azaz megpróbáljuk az oldal iránti figyelmet látó emberek iránt is felkelteni, akik valamilyen módon kapcsolatban állnak akár a látássérültekkel, akár az informatikával, vagy annak akadálymentes szeletével. Addigis reméljük, sikerül érdekes tartalmat prezentálni nektek hétről hétre, rajta leszünk az ügyön!
    :)

  9. Andor szerint:

    Üdv.

    A kérdésem az lenne, hogy a tabletgépeknél is ugyvan,mint a telefonoknál, hogy csak bizonyos készülékeket lehet ernyőolvasóval használni,
    vagy itt már mindegyiket lehet ernyőolvasóval használni?

  10. adns szerint:

    Itt is van olyan amit igen, meg amit nem.
    A Google referencia tábláit lehet, meg az Apple cuccokat.
    Vannak ezenkívűl még táblák, az alacsonyabb árszegmensben is amik használhatóak.

Hozzászólás a(z) adns bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az e-mail címek rejtve maradnak. A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

*

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>