BUÉK 2014: Szilveszteri évértékelő

Szilveszterig mostanra kevesebb, mint egy nap van hátra. Lecsengtek az idei nagy újdonságok, frissítések, termékbejelentések. Nem maradt más hátra, mint hogy visszatekintsünk, és egy évnyi eseményből csemegézve felderítsük, miket hozott nekünk 2013. A Freekocka immáron második évösszefoglalója következik.

Tavalyi, Szilveszter előtti évértékelőnket azzal zártuk, hogy jövőre ugyanilyen lelkesedéssel fogjuk folytatni. Nagy szavakat persze bárki mondhat, és akkortájt még nekünk sem kristályosodott ki, miféle újdonságokkal szolgálunk majd kedves olvasóinknak, dehát egy évvel ezelőtt pontosan egy évvel voltunk fiatalabbak. Ez akkor nagyjából két hónapos aktív működést jelentett, ami lássuk be, nem egy kifejezetten teljesíthetetlen feladat, így pontosan mi sem tudtuk, mit hoz a jövő.
Most pedig, egy év távlatából azt kell mondjuk, hogy igen sokmindent hozott. Hogy a Freekocka számára pontosan mit jelentett ez az év, arra cikkünk végén térünk ki, most nézzük a nagy valószínűséggel többeket érdeklő, 2013-as újdonságokat, röviden.

Szoftverek, akadálymentesség

Idén sem voltunk híján akadálymentes fejlesztéseknek. A 14.0-s Jaws, Win8 támogatással nyár elején érkezett meg, azóta pedig igen sok helyen értekeztünk róla itt is. Ismételni nem szeretnénk magunkat, cikkünket bárki elolvashatja, de tény, hogy az új Jaws-ra szükség is volt már, a 11-es bizony igen-igen öregecske. Kissé savanyú lehet a szőlő egyeseknek, mert alig érkezett meg a magyar nyelvű 14-es Jaws, pár hónapra rá debütált az itt is kivesézett Windows 8.1, amelyet a Jaws14 korlátozottan támogat. Ez két dolgot jelent. Egyfelől meggyorsíthatja a 15-ös Freedom Scientific termék honosítását, másfelől megint várakozhatunk, miközben az idő megállíthatatlanul szalad, holnapután például már 2014-et fogunk írni.
Az NVDA szakadatlan fejlődik, idén is három fő verziót kaptunk, mégpedig kellemes és hasznos újdonságokkal. Nemrég érhetőek el az alkalmazás-specifikus profilok, de idén készítettek új laptop billentyűzetkiosztást is, amelyet sokan úgy vártak, mint egy falat kenyeret. A programhoz megvásárolható a Vocalizer Expressive beszédszintetizátor is, amely azoknak tehet jó szolgálatot, akik nem tudnak megbarátkozni az ingyenes, ám elég gépies Espeak beszédmotorral.
Mindeközben frissült a DEX (Dramatizált Elektronikuskönyv Szerkesztő), az Infoalap nemrég bocsátotta ki a 2.5-ös verziót, amelynek újdonságairól itt lehet bővebben olvasni.
Persze 2013-ban is számtalan szoftver kapott frissítést, új verziót, ezekre egyenként fölösleges kitérni, és valószínűsíthető, hogy nem is lenne túl sok értelme.

Fejlődés mobilfronton

Számítógépes szoftverekből sem volt hiány, viszont a világ mobilizálódásának szele mindenhova elér. Még az akadálymentes fejlesztésekhez is, és igen nagy probléma lenne, ha ez másként alakult volna. Használhatóság terén véleményünk szerint idén a legtöbbet az Android fejlődött. Nem is feltétlenül azért, mert idén jött ki két új variáns, a 4.3 és 4.4, hanem mert kezd általánossá válni az alsó kategóriában is a 4.1-es és 4.2-es Android, amely mindenféleképp örömteli hír. A 4.1-ben debütált az IOs rendszerben már jól ismert pöccintő ujjmozdulat, amely sokak életét teszi Androidon is egyszerűbbé, és a TalkBack képernyőolvasó is rendre új frissítéseket kap.
Ha már szóba került fentebb az IOs operációs rendszer, annak 7-es verziója is idén érkezett meg, a legnagyobb újdonság minden kétséget kizáróan a Vocalizer Expressive beszédhangok licencelése, ennek okán a magyar beszédhang a Mariska fantázianevű szintetizátor lett. Tökéletesnek éppenséggel nem lehet mondani, megszokást igényel és egyeseknél alaposan kiverte a biztosítékot, de bőven használható, a 7-es IOs pedig a beszédhangon kívül más egyéb újdonságokat is felvonultat. A vezérlőközpont például egy meglehetősen menő dolog, de van AudioFaceTime, kibővültek az AppStore szolgáltatásai is, sőt pár vezérlőgesztus is megújult, utóbbinak köszönhetően például kisöpörhetjük a nem használt alkalmazásokat az alkalmazásváltó képernyőjén.
Pár fantasztikus mobil app is elérhetővé vált idén. A Money Reader, vagyis Pénzolvasó szinte minden, Apple készüléket birtokló látássérült felhasználó számára megfontolandó választás, segítségével a bankjegyet a készülék kamerája felé közelítve megtudhatjuk, milyen értékű suskát lóbálunk. A program IPhone 3GS, 4, 4s, 5, 5S és 5C modelleken, IPaden, és IPod touch 4. és 5. generációs kütyükön működik.
Az MBraille egy szintén innovatív szoftver, amely mindazok számára jól jöhet, akik ismerik a Braille írást, és használtak/használnak braille írógépet. A program az érintőképernyőre költözteti ezt, imitálván tehát egy virtuális braille írógépet, így némi gyakorlás után az érintőképernyőn történő ujjhuzigálásénál sokkalta gyorsabban és hatékonyabban vihető be a szöveg. A szoftver szintén csak Apple készülékeken használható.

Külön cikkben még nem értekeztünk róla, de egy nagyon innovatív magyar fejlesztés, a MOST, azaz Mobil Segítőtárs is egyre inkább képviselteti magát, noha nem az Androidnál kezdték. Különlegesség a csak a feltűntetett készülékekkel kompatibilis braille maszk, illetve az egyéni alkalmazásfelület, amelyben elérhetjük készülékünk fontosabb szolgáltatásait.
A nagyon sokak által kedvelt, jobb napokat látott SymBian viszont leköszönőben van, sőt ilyen rendszert futtató készüléket újonnan már valóban csak nagyítóval lehet találni. Megjelentek viszont helyettük a Windows Phone operációs rendszert futtató telefonok, amelyek viszont egyelőre nem beszélnek. Vagy mégis? Nem is olyan rég röppentek fel a hírek egy olyan fejlesztésről, amely magyarul ugyan még nem tud, és nem is kifejezetten képernyőolvasóról van szó, viszont ha korlátozottan is, de használhatóvá teszi a Windows Phone 8-as készülékeket. Egy meghangosított alkalmazáscsomagról van szó, így lényegében az adott szoftvercsomag beszél, a telefon többi appja nem, de ezzel is lehet telefonálni, sms-ezni vagy akár webet böngészni. Céljaink közt szerepel ezen megoldásról cikkezni jövőre.
Az akadálymentes számítógépes és mobil appok témájához tartozik, hogy idén került itthon először megrendezésre egy olyan konferencia, amelyen többek közt ezen fejlesztések is kipróbálhatóak voltak.
Ez volt a LESEK 2013, és valószínűleg mindenki bízik abban, hogy nem ez volt az egyetlen ilyen rendezvény, hanem úttörőként szolgál a 2014-es számára.
Szintén ide kapcsolódik, hogy a vakon is jól használható informatikai fejlesztésekkel foglalkozik egy új rádióműsor, a Gépház, amely a Hobby Rádióban hallható péntekenként nyolctól. Reggel nyolckor az előző heti adás kerül ismétlésre, este pedig az új adást sugározzák.

Hardverek, piac

Minden egyes piackutató cég felmérése azzal kezdődik, hogy a notebook, de főként az asztali számítógép-eladások megállíthatatlanul zuhannak. Sokan ennek következtében már egyenesen azt vízionálják, hogy a hagyományos PC sírja meg van ásva, és csak idő kérdése, mikor temethetjük el szeretett gépeinket. Persze azért ez korántsem ilyen egyszerű. Az asztali gépek eladásai főként azért zuhannak, mert egy általános minimális teljesítményszintet már elértek, és egyelőre a több éves konfiguráció is elég arra, amire nemhogy egy látássérült, de egy átlag user a gépét használja. Videók, filmek, zene, iroda, kommunikáció. A Win 7 még jó sokáig támogatva marad, a programok jól működnek rajta, így tulajdonképpen természetes, hogy az ember fia-lánya a pénzét inkább az innovációra költi, így szerez egy jutányos áron megvehető, érintőképernyős, ultrahordozható kompakt kis eszközt, tabletet. A kérdés az, hogy vajon tényleg minden feladat ugyanolyan kényelmesen és hatékonyan elvégezhető egy olcsóbb tableten? Azok is ilyen elégedettek-e a tablet készülékekkel, akik nem kizárólag fogyasztják a tartalmat, hanem elő is állítják azt? Megérne egy misét a véleménykülönbségek kitárgyalása, mi úgy vettük észre, hogy alapvetően két nagyon ellentétes vélemény feszül egymásnak, és persze van az arany középút. Egyfelől vannak, akik szerint a mobilizálódás megállíthatatlan, az asztali gépeknek abszolut nincs jövőjük, és egyre kisebb, egyre okosabb mobil eszközöket fogunk a zsebünkben hordani, nagy, zümmögő monstrumokra nem lesz szükség. Vannak, akik eleve az érintőképernyő szó hallatán is epeömlést kapnak, bár jellemzően persze ők vannak nagyon kevesen. Nekik minden úgy jó, ahogy van, mobil hókuszpókusz nem kell, a tabletet pedig egy rettentő értelmetlen és fölösleges kütyünek tartják. És ezzel néhányan egyébként azok közül is így vannak, akik hozzánk hasonlóan az arany középutat képviselik. A fejlődést megállítani nem lehet, már csak piaci okokból sem. Persze a végtelenségig nem lehet fejlődni, de abban biztosak lehetünk, hogy a készülékgyártók mindent meg fognak tenni hosszú hosszú évek múltán is, hogy legalább a fejlődés látszatát fenntartsák. Ha máshogy nem, hát ugyanazon koncepcióról húzzák le sokadszorra a rókabőrt, de fejlődni kell, az embereknek új kell, hogy két kézzel szórják verejtékes munkával megkeresett pénzüket. Egyébként jelenleg nagyjából a filmipar is ezt csinálja, és még így is remekül megélnek belőle, nem ritka, hogy egy-egy film 4, vagy akár 7 folytatást is megér.
Visszakanyarodva viszont a PC kontra mobil cuccok témájához, egyrészt nagyon kíváncsiak lennénk olvasóink véleményére a témában, másrészt ezen cikk szerzője szerint még mindig rengeteg olyan terület van, amelyre a mobil rendszerek egyszerűen nem alkalmasak. Nem véletlen, hogy a vállalati szegmensben még egy hangyányit növekedni is tudtak idén a PC-k eladásai, itt ugyanis sokkal nagyobb szükség van rájuk. Akinek tehát Facebooknál, Skype-nál és zenehallgatásnál többre van szüksége, az egyelőre nagyon hamar kevésnek fogja érezni szeretett tabletét, vagy legalábbis kényelmetlenebbnek a hagyományos számítógépnél. Akadálymentesség terén is egyértelműen a PC a nyerő, Android vagy IOs rendszerű cuccon még szöveget szerkeszteni is mérföldekkel kellemetlenebb, mint számítógépen.
Kérdés az, mit tud kezdeni a Windows-t kiadó Microsoft ezzel a mostani, mobilizált helyzettel, ugyanis nem is olyan rég röppentek fel olyan pletykák, hogy az Android helyet kaphatna asztali gépeken is. Jellemzően kis, kompakt, nappaliba szánt multimédiás gépekről van szó, viszont ez akadálymentességi szempontokból nem feltétlenül a legjobb hír. Jó az Android, beszél is, jónéhány dologra alkalmas, de nem otthoni munkára. Szerintünk multimédiás tartalmak lejátszásánál nem lesznek ezek a gépek képesek többre, de meglátjuk.
A hardverpiacnál maradva, a netbookok bizony eltűntek, helyettük viszont erősebb, gyorsabb, és csaknem ugyanolyan kompakt, 11,6-es notebookokat lehet venni, amelyekkel mindenki jobban jár.
Tabletet már 12000 forintért is kapni, ha szerencsénk van, akár 4.1-es vagy újabb Androiddal is, kérdés, kinek kell ilyen áron egy megkérdőjelezhető teljesítményű produktum.

Trendek a jövőben

Fentebb került említésre az Androidos asztali számítógép, pedig ez egyelőre a jövő zenéje, mint ahogy az is, mennyire állhatja meg a helyét ez. Olcsón persze a fekália is eladható, az ember megveszi, mert akciós, mert olcsóbb, mint a másik, de tényleg az a kérdés, mire szánják majd ezt.
A Google egyébként egy másik operációs rendszerrel is képviselteti magát, több nyársat tartanak tehát a tűzben. A Chrome alapja az internet és a felhő, és egyszerűbb feladatokra ajánlják. Ezt a rendszert a Chromebookoknak nevezett kis laptopok használják, amelyek itthon egyelőre nem érhetőek el, és szintén az a kérdés, van-e rájuk szükség. Kicsit hasonló elven működik a Chrome OS, mint a sokak által ismert webböngésző, és van saját képernyőolvasója is. Ennek használatáról a Freekocka is írt.
Eközben jöhetnek az Ubuntu Linuxot futtató okostelefonok, amelyek szintén a jövőben mutathatják meg, mit tudnak. Ellentétben a Firefox OS-t futtató, jellemzően alsókategóriás okostelefonokkal, amelyek már idén megérkeztek, csak épp semmit nem hallani róluk. Pedig itt vannak, itthon is be lehet őket szerezni, látássérülten persze egyelőre nem érdemes.
Látható tehát, hogy a fejlesztések mobilos frontra tendálnak leginkább, ugyanakkor az is észrevehető, hogy talán túl sokan akarnak túl nagyot a piacból. Androidos számítógép, Chrome-os számítógép, Windowsos számítógép, ilyen, olyan és amolyan rendszert futtató okosmobil, elég valószínű, hogy a felhasználóknak egy idő után ez sok lesz. Vagy nem, mindenesetre úgy néz ki, hogy nem lesz unalmas 2014-ünk.

A Freekocka jövője

Amikor annak idején, több, mint egy éve elkezdtük, egyik kitűzött célunk az volt, hogy napi, vagy heti szinten visszatérő látogatóink legyenek. Napi szinten persze nem tudunk mindig új és új cikkeket, híreket prezentálni, lévén szerkesztőségünk minden tagja keresi a kenyerét, tanul, esetleg ezt párhuzamosan műveli. Viszont óriásit változtak egy év alatt a cikkek olvasottságát és az oldal látogatottságát jelző statisztikák. Ha egy cikk kikerül az oldalra, szinte biztos, hogy egy órán belül többen is megtekintik azt, és cikkeink olvasottsága lényegében mindig elér egy szintet, mely szintnél kevesebbet soha nem hoz. Többet viszont hozhat, így nagyon árnyalt a kép. Van olyan cikk, amelyet csaknem másfél ezren tekintettek meg, más cikket 300-an, és nyilván tisztában vagyunk vele, hogy a megtekintések teljes egészében nem valódi olvasóktól, hanem keresőrobotoktól, ide tévedt, a témát egyébként nem érdeklő kattintgatóktól és egyéb netes készítményektől származik, mi mégis azt gondoljuk, hogy ha csak az olvasottsági mutatók által jelzett számok felét valódi felhasználók generálják, nekünk már akkor is nyert ügyünk van.
Nyilván nem célunk senki babérjaira törni, hisz ez egyszerűen nem verseny, az akadálymentességgel foglalkozó mobilos, informatikai levelezőlisták és honlapok tökéletesek és szükségesek, mi viszont örülünk, hogy ezek mellett a Freekocka is egy olyan szerepet tölt be olvasóinknál, ahonnan szintén érdemes lehet információkat gyűjteni.
Köszönjük nektek az idei összes felkeresést, a kommentekben vagy magánban hozzánk eljuttatott visszajelzéseket, és azt is, ha esetleg ismerősnek, vagy segítségre szoruló felhasználóknak a figyelmébe ajánlottatok/ajánlotok minket.
Egy év alatt az alapkoncepción nem változtattunk, a cikkek, bejegyzések többékevésbé heti rendszerességgel érkeztek nektek, próbáltunk aktuális és érdeklődést kiváltó témákkal foglalkozni, persze azt kizárólag olvasóink tudják, ez mennyire sikerült. Jövőre viszont szeretnénk némileg változtatni.
Igazság szerint idén decemberben érkeztek volna ezen fejlesztések, de úgy gondoltuk, szofisztikáltabb dolog, ha 2014 újdonságaként mutatkozik be mindaz, amit terveztünk. Egyre nagyobb gondot okoz, hogy a különböző kérdéseket, észrevételeket csak a megfelelő témájú cikk kommentjeként lehet megosztani, ha pedig épp úgy adódik, hogy nincs ilyen cikk, akkor lényegében a fene ette meg az egészet. Ráadásul keresgetni kell, ami sokszor hosszadalmas, így végtére is mi magunk nehezítjük a vélemények megosztását azzal, hogy csak kommentelni lehet. Jövőre tehát fórumrendszert vezetünk be, valamint készül a szoftverkatalógusunk is, ahol kategóriákba szedve, helyi vagy külső linkek segítségével teszünk elérhetővé akadálymentes számítógépes és mobilos programokat. Egyfajta gyűjtőhely lesz ez, amely főként eligazodni segít, mindezeken felül a nehezen beszerezhető szoftvereket is testközelbe hozzuk.
Fő profilunk, az olvasnivalók prezentálása és a minél hatékonyabb segítségnyújtás természetesen nem változik, így ha bizalmat szavaztok nekünk, és megtiszteltek minket figyelmetekkel, jövő Szilveszter előtt ugyanitt és talán ugyanekkor beszélhetjük meg, milyen volt a kütyükkel, informatikával és technológiával teli 2014. Kívánunk mindenkinek fantasztikus Szilvesztert, és egy olyan évet, amely az ideinél minden tekintetben sokkal boldogabb lesz.
Találkozunk jövőre!

Kategória: Informatikai aktualitások, IT piac, Mobil, tablet, PC | A közvetlen link.

BUÉK 2014: Szilveszteri évértékelő bejegyzéshez 12 hozzászólás

  1. Erdődy Viktor szerint:

    Sziasztok!
    Köszönöm, amit tesztek. Csak így tovább, én biztos, hogy figyelemmel kísérem oldalatokat. Nagyon jók vagytok!
    Buék!

  2. RauchR szerint:

    Köszönjük szépen.

  3. Szabó Gábor szerint:

    Hát én csak most értem ide (zúzós volt a szilveszteri buli), de ez a cikk megint nagyon jó lett. Örülök, hogy vagytok és nemcsak az a jó, amit csináltok, hanem az is, ahogy csináljátok. Sok sikert kívánok erre az évre és soha ne veszítsétek el a humorotokat!

  4. Verica szerint:

    Sziasztok!

    Léégyszi segítsetek!
    Iphone-val kapccs.ban:
    Melyik a jobb vakos szempontból: 3 gs vagy 4-es (utóbbinak nem tudom, van-e még a számon kívül betűje vagy vmi).
    Mi a különbség ezek a típusok között? Átlag felhasználó vagyok, elég lesz a 3-as? Miben jobb vagy rosszabb a két típus? Nem sokkal lassabb a 3-as?
    Hangerőben esetleg van különbség? Ez is számít:S.

    Majd még lehet, hogy kérdezek!

  5. Verica szerint:

    Ja, és 3 gs-ben van 16 és 32 gb-os. Melyik a jobb, vagy ez miben számít?

  6. Verica szerint:

    Még egy kérdés: hányas i os legyen a telefonon?

  7. RauchR szerint:

    Sziasztok,

    Verica, van magyarul beszélő IPhone 3GS, IPhone 4, és IPhone 4S. Legalábbis ez a három általad említett alternatíva, az 5-ös szériáról nem kérdeztél.
    IPhone 3GS legjobb tudomásom szerint már csak használtan szerezhető be, és a rá elérhető legfrissebb IOs a 6-os, az IOs7 nem jön ki rá. Jól használható ez is, az Eszter hangon beszél, a probléma az, hogy sajnos sem a 3GS, sem a 6-os IOs, nem túl fiatal darabok. Lassanként elkezdődik majd az a trend, hogy az IPhoneos alkalmazások újabb verziói nem fognak működni Ios6 alatt, akkor pedig a 3GS meg lesz lőve. Ettől függetlenül ha ki tudsz fogni jó ajánlatot használtan, 30, 40000 forint környékén megfontolandó lehet. A mai napig jól használható, az összes alapfunkció megy rajta, plusz egyelőre a letölthető szoftverek is kompatibilisek vele, van skype, pénzfelismerő, meg mindenféle egyéb okosság.
    IPhone 4-et még kaphatsz újonnan. Erre már elérhető az IOs7, viszont itt is van némi probléma, ugyanis ennek a készüléknek a teljesítménye egy kicsit kevés ahhoz, hogy a 7-es Iost rendesen futtassa. Mennek jól az alapfunkciók, de sokan panaszkodnak, hogy pl. a Facebook alkalmazás eléggé nyögvenyelősen megy. Mindemellett sokan bíznak abban, hogy az Ios7 első komolyabb frissítése majd visszavesz az étvágyából, végülis anno a 6-ossal is ez volt. IPhone 4-et használtan talán 50, 60000 forint környékén találsz, újonnan hirtelen nem is tudom, 90, 100 körül? Nem tudom, fontos-e vagy sem, de a 7-es IOsban már a Mariska beszél.

    Az IPhone 4S a négy ráncfelvarrott változata, szépen viszi az IOs 7-et is, és kb mindenre bőven jó, persze az árát is megkérik.

  8. Osillo szerint:

    Nem tudom, hogy a 3GS vagy a sima 3G az, amin még gyárilag nincs magyar beszédtámogatás? Mert eleinte úgy emlékszem, külön kellett rátölteni azt, de lehet, hogy akkor az még a sima 3G volt. Nem tudom, hogy a VoiceOvert kellett-e külön rátenni, vagy az Esztert, de ha jól gondolom, akkor inkább utóbbit, mert a VO feltételezem az elejétől kezdve integrálva volt a rendszerbe.

  9. RauchR szerint:

    Az tuti, hogy a 16 és 32 GB-os 3gs már tartalmazza a magyar nyelvet is, a hozzáférhetőség menüpontban bekapcsolható a képernyőolvasó, illetve ha visszaállítasz mindent gyárira, az üdvözlőablakban három home gomb után már beszél is a készülék. A 8 GB-os 3GS-ben viszont nem vagyok biztos. A legtöbben azt mondják, az nem beszél magyarul.

  10. Verica szerint:

    Sziasztok!

    16 gb-os 3 gs lesz, ha minden igaz.

    Másik kérdés: jövő hétre prezentációt kell csinálnom! Ezt vakon lehet, vagy inkább ne kísérletezzek vele?

  11. Verica szerint:

    Sziasztok!

    Pár kérdésem lenne az iphone-ommal kapcs.ban (3 gs).

    Nem tudok ékezetet írni. Amikor az ékezet nélküli betűre koppintok és a másodiknál hosszan tartom az ujjamat, kiad valami hangot, de beírja a betűt, nem lehet több lehetőségből választani.

    Hogy lehet lezárni a képernyőt? 1 perc után magától elhalványul és lezáródik, de szerintem azzal is merül, amíg megvárom.

    Ki lehet kapcsolni, hogy amikor elfordítom a telefont, álló és fekvő között váltogasson?

    És még egy utolsó: hol lehet bekapcsolni a hallókészülék módot? Már ha van rajta ilyen.

  12. RauchR szerint:

    Sziasztok,

    Verica, a hozzáférhetőségi beállításoknál a hallás címsor alatt hallókészülék módot nem találtam, viszont állíthatod a balanszot, azaz, hogy a fej/fülhallgató mely hangszórója legyen a hangosabb. Plusz fel tudod cserélni a bal és a jobb oldali hangot, ha ez esetleg számít valamit.
    A kijelző forgatását ki lehet kapcsolni. Ehhez a dupla home gombbal nyisd meg az alkalmazásváltót, és pöccintéssel keress meg egy tetszőleges futó appot, netán azt a parancsot, hogy alkalmazásváltó eltűntetése. Ekkor a hosszú dupla koppintásos módszert használd, mintha be akarnál zárni egy alkalmazást. Tehát koppintasz kettőt, a második koppintás után viszont rajta hagyod az ujjad a kijelzőn, és vársz. A három hangból álló jelzés elhangzik, de ekkor még ne emeld fel a kezed, tartsd ott tovább, míg azt nem hallod, hogy alkalmazások szerkesztése. Ekkor engedd fel az ujjad, majd lapozz a következő oldalra, azaz három ujjaddal simíts a képernyőn balra, mintha a kezdőképernyőn lapoznál. A megjelenő oldalon tudod az elforgatást mondjuk állóra zárolni.
    A kijelzőt az IPhone be/kikapcsoló gombjának egyszeri rövid lenyomásával zárolod. Az akku merülését megnehezítendő kapcsold be a képernyőfüggönyt, három ujjal történő háromszoros koppintással.

Hozzászólás a(z) RauchR bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az e-mail címek rejtve maradnak. A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

*

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>