Ez kell neked fellegek helyett, avagy a BitTorrent Sync bemutatója

Bőszen nézegetjük az igényeket és a kor elvárásait, így a Freekockán az elmúlt hónapokban már két, a felhőszolgáltatásokkal és a gyors adatcserével kapcsolatos cikk is napvilágot látott. Ez is olyan lesz, de valahogy mégis más. Egyedib, frissebb, ropogósabb. És nem, ez nem valamiféle reklám, hanem egy egészen friss fejlesztés, amely a BitTorrent sync nevet kapta, segítségével pedig úgy oszthatunk meg adatokat egyszerre több személlyel, hogy azt nem kell valamilyen korlátozott tárhelyet biztosító szolgáltató szervereire feltöltenünk. A megosztás közvetlenül, géptől gépig, p2p megy, alant pedig kinyilatkoztatjuk ennek előnyeit és hátrányait is.

A cikk elkezdésekor az volt a legnagyobb dilemmánk, hogy vajon kiknek lehet egyáltalán fontos adataik útja egyik géptől a másikig. Fogja a Dropboxot, a Google Drive-ot vagy bármi egyebet, beteszi az adott mappába a megosztandó anyagokat, a másik pedig egyszercsak megkapja azokat. Lényegében a felhőn alapuló adatmegosztás ennyi, nem több, és valóban, a felhasználók legjelentősebb része elképesztő magasról tesz rá, hogy ez hogyan is működik. Másolás, beillesztés és kész. Talán pont ezért prognosztizáljuk, hogy a most tárgyalt programot nem a teljesen kezdő felhasználók fogják kitörő lelkesedéssel fogadni, de szerintünk páran azért bőven kihasználják mindazt, amit ez tud.
De miért is olyan nagy dolog ez a BitTorrent sync?

A Dropboxot vagy egyéb felhőszolgáltatást használók kénytelenek szembesülni azzal, hogy az adott tárhelyük véges. A Dropbox 2 GB-ot ad, a Google Drive immáron 15-öt, és a többiek is adnak valamennyit, de akárhogy is nézzük, ez egy idő után kevés lehet. Arról nem is beszélve, hogy minden, amit feltöltünk, az bekerül az úgynevezett felhőbe, azaz az adott szolgáltató számítógépes rendszerébe. Így amennyiben én elküldök valamit Dropboxon keresztül Dezsőnek, a Dropbox sokkalta előbb birtokában lesz minden adatnak, mint Dezső, ő ugyanis onnan tölt le mindent, amit én előzőleg felraktam neki. Van, akiket ez zavar, mások fütyülnek rá (és ők vannak többen), de tény, hogy ez a folyamat időnként lassú lehet, betelhet a tárhely, vagy ha épp valamiféle problematika adódik az adott szolgáltatónál, akkor az egész folyamat meghiúsul.
Előny viszont, hogy ha valami a felhőbe felkerült, akkor az bizony később is letölthető marad, mindaddig legalábbis, amíg az adott anyagot el nem távolítják. A BitTorrent syncnél ez nem így van, hiszen mivel közvetlen az átvitel, a partnerem csak akkor tudja letölteni tőlem a fájlokat, ha én a gépemről azt épp feltöltöm neki. Ha a gépem kikapcsol, vagy az internetkapcsolat megszakad, a letöltés is megáll.
Összehasonlítva: a BitTorrent synccel kiküszöbölhető a megtelt tárhely problémája, gyorsabb az átvitel és decentralizált lesz a folyamat, ám az átvitelhez mindig aktív felhasználókra van szükség, ez nem tárolja el a fontos cuccokat két hét múlvára.

Mindezek tisztázása után nézzük, hogyan működik a dolog a gyakorlatban.

Letöltés

Viszonylag friss fejlesztésről van szó, így az itt közöltek a később megjelenő toldozgatás-foldozgatás során változhatnak, de pillanatnyilag az alábbi eljárást kell követnünk a telepítéshez:
Kattintsunk ide a BitTorrent sync hivatalos weboldalának felkereséséhez, majd H billentyűvel lépjünk az első címsorra. Néhány lenyíl után megtaláljuk a download gombot, ennek aktiválását követően pedig szintén h billentyűvel találjuk a címsorokra szedett operációs rendszereket, amelyekre pillanatnyilag elérhető a program. A Windows szerepel az első helyen, nyomjunk erre entert, a telepítő pedig máris letöltésre kerül. Múlt héten a Jaws for Windows telepítőjére azt írtuk, hogy igenigen nagy és tiszteletet parancsoló méretekkel rendelkezik. A BitTorrent sync fejlesztői viszont úgy gondolják, hogy nem a méret a lényeg (ti is így gondoljátok?), így ez a telepítő a Jaws-zal összehasonlítva úgy mutat, mint tökön a gyűszű.
1 Mb syncs maga a szoftver, a telepítés pedig viszonylag egyszerű. Az első ablakban útvonalat adhatunk meg, illetve meghatározható, hogy szeretnénk-e asztali ikont vagy start menüs mappát, next után pedig megkérdezi, induljon-e automatikusan a windows-zal együtt.
Az install gombra klikkentve kb három másodperc alatt fent van a program, és megkérdez tőlünk néhány dolgot. Az első nehézség itt ér minket, tabbal és nyilakkal ugyanis itt aligha tudunk navigálni.
Ennek megértéséhez álljon itt egy rövid áttekintés a BitTorrent synces megosztásról.

Fájlok és mappák megosztása

Adódik a kérdés, ha nincs központi szerver, amely gondoskodik az egyes anyagok tárolásáról és megosztásáról, akkor hogyan találhatják meg egymást az egyes felhasználók?
A válasz az, hogy a különböző, általunk létrehozott mappákhoz a program generál egy betűkből és számokból álló, egészen hosszú karaktersorozatot, lényegében egy kulcsot. Ezt a kulcsot egyébként érdemes lehet nagy becsben megtartani számítógépünk valamely féltve őrzött bugyrában, ugyanis ezt kell elküldenünk másoknak, ha megosztást szeretnénk kezdeményezni. A felek beírják a legenerált kulcsot, megadnak egy mappát, és az azonos kulccsal rendelkező mappák közt megvalósul a fájlmegosztás. A mappanév egyébként mindenkinél eltérhet, a lényeg annyi, hogy akik ugyanazon kulcsot használják egy-egy mappára, azok tudnak egymással megosztani.
Ennek tisztázása után térjünk rá a telepítésnél már említett, kissé nehézkes kezelésre.

A program kezelése

Első indításkor a sync azt kérdezi meg, szeretnénk-e már létező kulcsokat hozzáadni. Ha például korábban használtuk már a programot, de újratelepítés volt, vagy másik gépen is szeretnénk beizzítani, akkor a korábban már használt megosztások kulcsait begépelhetjük.
A probléma az, hogy ezen választókapcsolók nem érhetőek el tabbal és nyilakkal, így képernyőolvasónkhoz kell folyamodni.
A tesztet Jaws 14.0 és NVDA 2013.1 verziókkal végeztük.
Jaws esetén a Jaws-kurzort kell használnunk, így a megfelelő választógombhoz kell navigálni, majd a bal egérkattintással bejelölni azt. Itt két kapcsoló van, az egyik a standard, a másik pedig az I Have a secret. Utóbbira akkor van szükség, ha be szeretnénk írni létező kulcsokat, de ezt egyébként később is minden további nélkül meg lehet tenni. Ha a standard installt választottuk, be kell még jelölnünk egy négyzetet, amely arról gondoskodik, hogy minden szabályt és feltételt elolvastunk. Jaws-kurzorral ez is bejelölhető, az NVDA-s kezelés egy kissé eltérő.
Áttekintő kurzorral szintén bejelölhető a standard kapcsoló, de a lentebb található négyzet a bal egérkattintással csak nagy nehézségek áránn. Ha sikerült, megjelenik alul a next gomb. Mi NVDA-nál kénytelenek voltunk OCR-hez folyamodni, ugyanis ha az OCR által felismert szövegre kattintottunk, a négyzet bejelölésre került, áttekintő kurzorban nem.
Ha megvagyunk, és a next gombot is aktiváltuk, egy rövid tájékoztatás tárul elénk, amit érdemes néhány enterrel továbbléptetni, majd benn is találjuk magunkat a programban.

A szoftver kinézete

Állítsuk az ablakot teljes méretűre, mert néhány kivételtől eltekintve mindvégig kurzorozgatni fogunk, még egy normális menü syncs. Jaws-kurzor és áttekintő kurzor tehát kelleni fog. A főablak a következőképpen fest: a tetején fülek találhatók, úgy mint: devices, shared folders, preferences, history.
A Devices menü azokat a számítógépeket tartalmazza, amelyekkel megosztott mappáink vannak.
A shared folders fülre történő kattintás után tekinthetjük meg a már létrehozott mappáinkat, amelyek egy vagy több személlyel meg vannak osztva.
Természetesen hozzáadni is így tudunk, ennek menetét pedig most ismertetjük:
A shared folders fülön kattintsunk valamilyen kurzorral az Add gombra. Ebben az ablakban lépkedhetünk tabbal. A Cancel gomb utáni első szerkesztőmező a képernyőolvasó szerint a megosztott mappa elérési útját tartalmazza, de ez pillanatnyilag nem így van. Ebbe a mezőbe kerül a mappa kulcsa, amit a generate gomb után kimásolhatunk onnan, és elmenthetünk. A második mezőbe kell beírni a megosztott mappát, ami bármi lehet, például c:\próba. Tallózás gomb is van, itt kijelölhetjük a mappát, érdemes már előre létrehozni.
A kulcsot ne felejtsük el kimásolni, hogy elküldhessük másoknak.
Az Ok gomb után létrejön a mappa, és a shared folders fülön megjelenik. Jobb egérgombbal rányomva kijön egy menü, ahol lehetőség van a mappa kulcsát vágólapra helyezni, illetve megnézni a mappa tulajdonságait, amelyekre hamarosan ki is térünk.
Ha nem mi kezdeményezzük a megosztást, hanem mások szeretnének mappát megosztani velünk, nagyjából ugyanezeket a lépéseket kell követnünk, azaz a shared folders fülön az Add gombra klikkenteni, viszont a cancel utáni első mezőnél beillesztjük a mástól kapott kulcsot, azaz nem generálunk sajátot. Persze ettől függetlenül egy mappát ki kell választanunk saját gépünkön, amit használhatunk.

Ha megvagyunk, akkor rendszertálcára rakhatjuk a syncet, és amit beillesztünk az adott mappába, az BitTorrent technológia segítségével, valószínűleg dht közreműködése mellett megérkezik a többieknek. Ugyanígy persze hozzánk is megjön az, amit másoktól kapunk.

Extrák

Ha megnézzük a mappa tulajdonságait, és az advanced fülre kattintunk, több kulcsot is találunk. Az egyik kulcs az általános, amit szétküldözgetve létrejön a megosztás. de van nekünk read only kulcsunk is. Ha ezt küldjük el valakinek, az adott személy ezen mappából csak letölthet, hozzáadni nem fog tudni. Sőt, egy one time secretünk is van, amely arra jó, hogy egy bizonyos személynek, egy alkalommal, 24 órán keresztül hozzáférést adjunk a mappához. Nem rossz ez, na!
Ebben az ablakban NVDA-nál OCR-t kell használnunk, az áttekintő kurzor nem látja a mezőket. A jaws-kurzor itt használható, de kattintgatnunk azzal is kell.

Jótanácsok, summázás

Mégsem olyan egyszerű a dolog, mint amennyire elsőre tűnhet. Torrent technológiáról lévén szó, a teljes sikerhez hozzá kell adnunk a bt sync.exe fájlt a tűzfalunkhoz, illetve ha van, akkor a routeren portot kell nyitni neki. A preferences fülön tudjuk egyébként megváltoztatni a portot, ha épp nem nyitnánk másikat, de egy már megnyitottat beáldoznánk neki.
Nem muszáj egyébként a sikeres átvitelhez aktívnak lennünk, azaz tűzfal mögül is használhatjuk a programot, de ha az adott megosztott mappát mindenki tűzfal mögül használja, akkor az átvitel nem fog működni. Plusz ha van négy ember, aki passzívan, tűzfal mögül vagy zárt portról syncezik, és az ötödik aktív, akkor minden adatátvitel rajta megy majd keresztül, lelassítván ezzel a folyamatot. Érdemes tehát tűzfalazni és portot nyitni.

Érdekes a BitTorrent sync. A tapasztalatok alapvetően pozitívak vele, egyedül az ütött minket egy hangyányit szíven, hogy Windows xp alatt csak sp3-mal használható, sp2-vel két gépen is próbáltuk, nem ment. Jogos kérdés, hogy mi a fenének van sp2 a gépeinken, ha már sp3 is létezik, és valószínű ezzel sokan így vannak, viszont aki esetleg xp sp2-t vagy régebbi rendszert használ, az aggódhat kissé, de próbát tenni lehet vele, elképzelhető, hogy nálunk más összetevők hiánya miatt nem működött a sync, meg persze az is, hogy ez javítva lesz.

Tagadhatatlan előny a fentebb már említett tárhelylimit-mentesség és a gyors adatátvitel, valamint a privát szféra, de kicsit szöszölősebb egy átlag dropboxnál vagy drive-nál. Ezeknél nem kell a tűzfallal szórakozni és portokat menedzselgetni, így egy kezdő felhasználó jobban elboldogulhat a hagyományos felhővel. Ha viszont egyszer be van lőve a dolog, sok öröm lehet benne. Kipróbálni mindenképpen érdemes, még akkor is, ha NVDA-val kissé nehézkes a kezelése.
Alper061, Mate011, RauchR

A bejegyzés kategóriája: Számítógépes programok, Telekommunikáció, internet
Kiemelt szavak: , .
Közvetlen link.

Ez kell neked fellegek helyett, avagy a BitTorrent Sync bemutatója bejegyzéshez 15 hozzászólás

  1. Andor szerint:

    Jó kis cikk lett má rmegint!
    Próbálnám feltelepíteni a programot,
    de próbálok kattíntgatni a notebook-om bal-egérgombjával,vagy apergomb-bot használoma számbillen és semmi.
    Mindíg máshova ugrik el.
    hol az asztalra, hol a rendszertálcára.
    Milehet a gond?
    Esetleg az éngépemen kéne valamit beálítani?
    Továbbá azt is olvassa,amikor jaws-cursorozom, hogy next-gomb nem érhető el.

  2. Osillo szerint:

    Észrevétel: nem sinc, hanem sync (a synchronization-ból jön), tehát ipszilonnal
    Andor, próbáltad esetleg a telepítő ablakát teljes méretre állítani?
    Kérdés: azon megosztott mappákból, amikhez van hozzáférésünk, tlejesen automatikusan történik a letöltés meg a feltöltés? Tehát automatikus szinkroniz-áció van, és nincs lehetőség választani, hogy mit akarok tölteni, ill. hogy mikor? Mert ha automatikus, akkor az egy picit hátrányosabb, mivel kellemetlenül is érhet valakit, ha pl. egy hatalmas méretű anyag kezd el letöltődni automatikusan a gépére, amikor épp nincs mondjuk ahhoz elegendő helye. Tehát ez mennyire szabályozható, kontrollálható?

  3. RauchR szerint:

    Hali,

    Andor, ha Osillo tanácsa nem válna be és a telepítő teljes méretre történő állítása sem hozna megoldást, akkor esetleg a képernyőolvasód OCR funkciójával is meg lehet próbálkozni. Jaws 14 már tud ilyet, és az NVDA is, a megfelelő bővítmény telepítése után.
    Osillo, a szinkronizálást lehet szüneteltetni, de külön válogatni, hogy mit szedjen le, első blikkre nem láttam, hogy lehetne. Ez persze korántsem jelenti azt, hogy nem is lehet, körülnézek még.

  4. adns szerint:

    Jó lett a cikk. Grat. De ez a gyártói oldal, nos, fura. Letölteni valahogyan nem tudok róla, mert nem indul. Rá megyek, h try here, ekkor 404-es hibaüzenet fogad. Ie 10 32 Bit Windows7

  5. RauchR szerint:

    Esetleg próbáld meg később, netán végső megoldásként nézd meg
    ezt

  6. Osillo szerint:

    adns: a cikkben belinkelt közvetlen link valóban nem létező oldalra mutat, legalábbis nekem is ezt írta tegnap is, és még jelenleg is. Viszont átirányít a főoldalra, a labs.bittorrent.com-ra. Ha ezt automatikusan nem teszi meg a böngésződ, akkor aktiváld a “click here” linket.

  7. Andor szerint:

    azért nem tudok semmit csinálni,mert nem tudom bejelölgetni a dolgokat,hisz ahogy egereznék elugrik máshova.

  8. RauchR szerint:

    Elvileg, ha Jaws-cursorral állsz a bejelölhető négyzetre, és a jaws bal egérgomb parancsát használod, akkor nem szabadna elugrania onnan, lévén a jaws-cursor vezérli az egeret. Nem lehet, hogy a billentyűzeten való tapogatás közben elmozdul az egér? Esetleg nézd meg NVDA-val is, odaállsz a kurzorban, nomsz egy nvda gomb+bal egérgombot, majd szimplán egy bal egérgombot.
    Gondolkodtam azon is, hogy van-e hordozható verziója, de ezeket a kérdéseket valószínű ugyanúgy megkérdezné.
    Ha nem megy, kitalálunk valamit.

  9. Szabó Gábor szerint:

    Újfent nagyon jó a cikk, nem tudtok hibázni! D Ráadásul tényleg megvan a cucc létjogosultsága, mert vannak olyan szituációk, amikor a Dropbox nem ideális megoldás. Viszont a cikk olvasása közben felmerült bennem egy kérdés: lehet, én vagyok tufa, de nem értem, hogy csináljátok, hogy az áttekintő kurzorral elértek olyan elemeket is, amiket sem a rendszer-, sem a navigátor kurzorral nem lehet elérni. Már párszor nekifutottam az NVDA súgójának, de ezt a részt valamiért nem tudom értelmezni. Az OCR addon használata ilyesmire pedig már igazi vudu. Szóval az a kérdésem, hogy nem lehetne esetleg ennek egy külön cikket szentelni? Mondjuk egy populárisabb szoftveren demonstrálva a működésüket? Már persze akkor, ha feltételezhető, hogy van rá igény. Ha csak én nem értem, akkor beérem egy privát üzenettel is…D

    Köszönöm!

  10. Osillo szerint:

    Gábor, az NVDA kurzorairól már született bejegyzés az nvda.hu-n, esetleg keresd meg azt, hátha az segít. Egyébként jómagam írtam egyszer egy összehasonlítást a Jaws és az NVDA használható kurzorairól, hogy a Jaws-t aktívan használók könnyebben megértsék és elsajátítsák az NVDA kurzorainak használatát is.

    • Szabó Gábor szerint:

      Az az igazság, Osillo, hogy olvastam azt a cikket, de a megvilágosodást nem hozta el. Most viszont nekifeküdtem még egyszer és elkezdtem kísérletezni az egyik szoftverrel, amit nagyon használnék, de korábban nem boldogultam vele. És rájöttem! Az a kulcsadat hiányzott, hogy az egérmutatót át lehet helyezni oda, ahol az áttekintő kurzor jár, így tudok aktiválni olyan vezérlőelemeket, amiket eddig nem tudtam. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy most már kenem-vágom a témát, de végre elért a megvilágosodás! D Köszönöm, hogy felhívtad rá a figyelmemet és ezennel visszavonom a korábbi kommentemben megfogalmazott cikkigényemet is…D

  11. Osillo szerint:

    Gábor, szuper, az mindig jó, amikor az ember továbblép egy szintet valaminek a megértésében. És egyébként a legtöbbet úgyis akkor tanuljuk, amikor az adott dologra saját magunk jövünk rá a gyakorlatban. Az általában rögzül is, míg ha csak átolvasunk valamit, az nem feltétlenül…
    Egyébként valóban fontos különbség, hogy míg a Jaws kurzor esetében elég, ha ránavigálunk az adott elemre, amin kattintani szeretnénk, és emuláljuk azon állva a valamelyik egérgombbal való kattintást, addig az NVDA-nál miután az áttekintő kurzorral rápozicionáltunk a kattintani kívánt elemre, előbb az egérmutatót rá kell vinnünk az adott pozícióra, és csak utána jöhet az egérgombbal való klikkelés.

    • S.geri szerint:

      Sziasztok!
      A cikk jó, én is gratulálok hozzá, mint mindegyik cikkhez (mert mind jó). Van viszont egy kérdésem. A dropboxban meg lehet osztani egy fájlt puszta letöltésre is, ha a fájlról generált linket elküldjük e-mailben, skype-on, vagy bárhogyan máshogyan.
      Ilyet lehet-e csinálni a Bittorrent-synccel? Mert attól tartok: nem, legalábbis egyelőre.

      Átlag felhasználónak ez kicsit bonyolult. Nekünk nem. Ha rászánnám az energiát, tutira boldogulnék vele.

      A másik észrevételem viszont az, amit már egy-két éve szorgalmazok. Én az NVDA-t már 2007. óta használom, szerintem ezzel az egyik ősfelhasználó vagyok Magyarországon.
      Én fordítottam 2009. elején a súgónak egy jelentős részét, amely a navigátor- és áttekintőkurzorokkal foglalkozott. Valószínűleg ez az alapja a mostani súgószövegnek is, csak a dokumentumban máshová került.
      Ennek ellenére sokáig szinte egyáltalán nem tudtam kezelni a saját magam által egyébként valószínűleg jól fordított szöveg alapján sem, míg nem vettem a fáradságot és a súgót áttanulmányozva már úgy-ahogy boldogultam az asztali kiosztással.
      A laptop kiosztással pedig azóta boldogulok, mióta sikerült elérni, hogy egyszerűbb és logikusabb legyen.

      Ez a cikk azonban nagyon jól megmutatja az NVDA-nak a Jaws-zal szembeni egyik legfőbb hiányosságát. Nincs benne olyan egyszerűen használható áttekintő rendszer, mint a Jawsban a Jawskurzor. Ez a cikk nagyon megmutatta, hogy ez kellene, nagyon kellene.
      Az akadály egy részét már leküzdötték, mert van videohurok-illesztő az NVDA-ban. Elképzelhető, hogy most már egy meghatározott rendszerben könnyebb lenne megírni egy könnyebben használható áttekintő rendszert

      Mivel itt ez igényként merült fel, érdemes lenne egy felmrést készíteni, hogy melyik képernyőolvasóból milyen funkciót hiányolnak a felhasználók, melyiket szeretnék, hogy belekerüljön… Szerintem egy, a Jawskurzorhoz hasonló áttekintő rendszer nagyon kellene
      Érdemes lenne akár erről egy videót készíteni, hogy a Bittorrentsync használata mennyire könnyű Jaws-kurzorral, és ehhez képest mennyivel nehezebb jelenleg az NVDA-val. Egy ilyen hatásos videó meggyőzhetné a fejlesztőket arról, hogy nagyon nagy szükség van egy ilyen rendszerre.
      Ha elég sokan szeretnék ezt akár nálunk, akár külföldön, akkor azzal kellő iránymutatást lehetne mutatni a fejlesztőknek hogy miyen irányba menjenek tovább a fejlesztésnél.
      Kár, hogy én magam nem tudok programozni, mert akkor már megcsináltam volna:).

  12. RauchR szerint:

    Sziasztok!

    Geri, magam sem láttam a dropbox funkcionalitásával megegyező szolgáltatást a syncben, azaz a jelen körülmények között a belinkelős megoldás nem igazán működik vele. Annál is inkább, mert a Dropbox egy http alapú elérést biztosít a tárhelyéhez, míg itt ugye a szó szoros értelmében vett tárhely sincs, van helyette adatáramlás. Ez nagy kár, Dropboxék ezen szolgáltatását sokan és sok dologra használják. Sőt tényleg az a helyzet, hogy akármilyen innovatív is a sync, egy kicsit kevésbé járatos felhasználónak hamar elege lehet a konfigurálásából meg a kurzorozgatásból, nem is beszélve arról, hogy NVDA-val még komplikáltabb is.

    Én is szorgalmaznám, hogy a fejlesztőknek jelezni kellene ezt a nyilvánvaló hátrányát az NVDA-nak a Jaws-zal szemben, bár én azt gondolom, ezt már sokan és sokszor megtették. A jaws-kurzor kényelmes, elég sok helyen használható, míg az NVDA áttekintő és navigátorkurzora, valamint ezek kombinált használata kicsit nehézkesebb, és nem is mindig jut vele az ember olyan eredményre, mint amilyenre szeretett volna.
    Én szintúgy nem tudok programozni, viszont mint felhasználó, én is szorgalmaznám a képernyő áttekintésének olyan egyszerű módját, mint Jaws-ban a Jaws-kurzor, de őszintén szólva nem tudom, hogy az NVDA felépítéséből adódóan lenne-e erre lehetőség.
    A Jaws ahhoz, hogy pontosan azokat a szolgáltatásokat nyújtsa, amiket, megannyi (és egyre több) komponenst telepít az ember gépére. Képernyőfigyelő ugyebár, mostmár OCR is, egyszóval instantnak nem lehet mondani. Mindeközben NVDA azonnal használható portableként is, még akkor is, ha történetesen a videokártya illesztőprogramjai nincsenek telepítve. Kérdés, hogy vajon a fejlesztők feladnák-e ezt a jó értelemben vett igénytelenséget. Persze mindenképpen létezhetne köztes megoldás is, mint például az alapfunkcióként működő áttekintő és navigátorkurzor, és mondjuk az utólag telepíthető kurzorok, amelyek mondjuk a jaws kurzoraira hajaznának. Mert az NVDA valóban időnként kevesebbet nyújt kurzorozgatás terén, mint a professzionális Jaws, azt viszont mindig képes nyújtani, függetlenül attól, hogy milyen felbontásra van állítva a gépem, milyen a színminőségem, van-e érvényes videokártya driverem vagy hasonlók.
    Persze ezek mind kizárólag felhasználói észrevételek és a lényegen nem is változtatnak.

  13. adns szerint:

    Sziasztok!

    Én már elég rég óta használom, a 0.72-es verzió óta, és már 0.3-nál tart azthiszem. Lényeg, szerintem nagyon találó lett a cikk, és a program is hasznos. Már rengeteg szolgáltatása van, aki eddig óckodott, vagy gyengének találta, én szerintem vessen rá egy újabb pillantást, mert megéri!

Hozzászólás a(z) Szabó Gábor bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az e-mail címek rejtve maradnak. A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

*

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>