Játékbemutató: RSGames Monopoly

Oldalunk első, játékokkal foglalkozó cikkében az RSGames nevezetű csoportosulás igen szórakoztató játékával, a monopolyval foglalkozunk. Ide a pénzt!

Azt hiszem, feltétel nélkül megállapodhatunk abban, hogy az audiojátékok piaca nem túlságosan telített. Nem vagyunk szűkében ugyan a hang alapú alkalmazásoknak, ám ezeknek csak egy kis része nyújt igazi, maradandó élményt, és még kisebb hányaduk ösztönzi arra a játékost, hogy játsszák is újra azt. Pedig igény bizony lenne az ilyen cuccokra, ugyanis a látásban akadályozott júzerek legnagyobb rétege is szeret játszani, lövöldözni, mászkálni, stratégiákat kidolgozni, egész egyszerűen efféle szórakoztató tevékenységekkel eltölteni a nagyon drága idejét.
Az itt tárgyalt program több szempontból is igen előnyös. Borzasztóan fontos tényező, különösen kicsinyke hazánkban a vékony pénztárcával rendelkezőknek, hogy a program teljesen ingyenes, sőt az általa kínált összes szolgáltatás is – egyelőre legalábbis. Semmiféle információ nincs arról, hogy ez meddig marad így – nyilván az üzemeltetők is élnek valamiből, és hirdetés is dögivel előfordul a programban -, de bízzunk benne, hogy egy jó ideig még ingyen kapjuk mindazt, amit kínálnak.
További megnyerő körülmény, hogy az RS Games játékai kivétel nélkül online játszhatóak, és noha nem kifejezetten a mászkálós, lövöldözős kategóriát képviselik, ez mit sem változtat azon, hogy szórakoztató, és akár több órára a géphez bilincselő programokról van szó.
Többnyire szerencsefüggő játszmákat lehet velük tolni, ám a most tárgyalt monopoly is, illetve a később tárgyalt egyéb játékok is igen izgalmasak tudnak lenni.
Egyszerű, mégis nagyszerű: egyetlenegy kliensprogrammal játszhatjuk az RS összes játékát, amelyek közül most a legelőször megjelent Monopoly kerül terítékre. Mindegyik játékról elmondhatjuk továbbá, hogy különösebb megterhelő koncentrációt nem igényelnek, így bátran nyomhatjuk egy unalmas délutánon a forgószékünkben punnyadozván, egy unalmasabb hétköznapon a munkahelyen, egy nem túl lebilincselő iskolai órán vagy hasonló egyetemi előadáson, nem kell félnünk attól, hogy különösebben elfáradunk játék közben, vagy hogy valami nagyon fontosról maradunk le. Az RS játékai tehát jók. Mint említettem, az egész alkalmazás online kapcsolaton keresztül kommunikál, így mindenféleképpen szükségünk lesz egy aktív internetkapcsolatra, akár többedmagunkkal, akár a gép ellen játszunk. Örvendetes viszont, hogy az ezen a téren ügyesen megoldott optimalizáltságnak köszönhetően a program internetéhsége meglehetősen alacsony, egy óra játék után sem eszik többet néhány száz kilobájtnál, így azok is bátran ráharaphatnak, akik korlátozott forgalmú mobilinternettel rendelkeznek.

Minden kezdet nehéz, mondják az okosok, de az rs games programját illetően én is borzasztóan okosan megállapítom, hogy bizony tényleg nehéz. A program ugyanis stabilitás terén még hagy némi kívánni valót maga után. Nem arról van szó, hogy rosszul működne, de nem feltétlenül működik azonnal minden számítógépen. Ha Windows alattt szeretnénk futtatni, a készítők xp/vista/7 operációs rendszerre ajánlják a programot, ám használata előtt szükségünk lesz NetFramework-ra – ajánlott legalább a 3.5 -, DirectX frissítésre, illetve MS Visual C++ 2008 futtatókörnyezetre is. Ezeket némi utánajárás után mind meg is találhatjuk, és elvileg ilyenkor már megembereli magát a program, bár néhány esetben inkább megmakacsolja magát, és nem hajlandó elindulni. Ez idáig körülbelül 1, vagy másfél ismerősömnél volt tapasztalható, lehet inkább bennük keresendő a hiba? Mindenesetre ha a DirectX, a NetFramework és a visual C 2008 felerőszakolása után sem működik a program, ne röstellkedjünk uninstallálni a programot, és meginni néhány kellemes, hideg sört ebben a novemberi nagy melegben. A program mostmár a legtöbb számítógépen gond nélkül fut, sörözni meg játék közben is lehet, és úgy is nagy élvezetet nyújt – a sör is, meg a játék is.
A program egyébként angol nyelvű, de különösebb nehézséget valószínűleg senkinek nem fog okozni a használatának elsajátítása.
Mielőtt belevetnénk magunkat a féktelen játékba, szükségünk lesz értelemszerűen egy accountra, amit a Create an Account menüpont alatt hozhatunk létre. Felhasználónév, emailcím, arra kiküldik a jelszót, belépünk, és már mehet is.
Fontos, hogy a program minden játékhoz a számítógép merevlemezére tölt néhány hangfájlt a játék első indításakor, aki szűkös adatforgalmi kerettel rendelkező mobilkapcsolatot használ, az töltse le mondjuk az otthoni, minden bizonnyal szélesebb sávú, korlátlannak vélt internetével.

A monopoly általában

Nem az RS Games találta fel a spanyol viaszt, a monopoly ugyanis már igencsak régóta létezik, a megalkotásában sokan egy Charles Darrow nevezetű, a XX. században élő úriembernek tulajdonítják a legnagyobb szerepet, noha Darrownak is volt mire építenie korábbi időkből. A dolog lényege abban rejlik, hogy egy nagy adag szerencsével és némi sütnivalóval semmizzük ki játékostársainkat, hogy a játék végére minden a miénk legyen, juttassunk mindenkit nehéz anyagi helyzetbe, és legyen annyi pénzünk, hogy toalettpapír helyett is azt használjuk. Jól hangzik, ugye? Ki a fene ne akarna gazdag lenni? A monopoly további érdekessége, hogy az 1930-as évek közepe tájékán, a válság időszakában tett szert nagy népszerűségre, kellett ugyanis az embereknek legalább a csökevényes illúziója annak, hogy rendelkeznek valamiféle vagyonnal. Mostanság sem járnak épp mennyei idők, úgyhogy már csak ezért is, hajrá. Egyébként a monopoly a mai napig be van tiltva Észak-Koreában, Kínában és Kubában is – túlságosan zavarja a hatalmakat a játéknak kissé kapitalista íze.

Ennyi bevezető után nézzük a kissé konkrétabb megközelítést. A programban két táblán játszhatunk. Minden játékoshoz tartozik egy-egy figura, amelyet ő maga választ ki a játszma elején, ezen figurák lépkednek a táblán, a dobókockával dobottaknak megfelelő számmal haladva. A táblán különböző ismert helyek találhatók, amelyeket meg lehet vásárolni. Általában minden helyhez tartozik egy szín is. Amennyiben az összes megegyező színű terület a mi birtokunkban van, lehetőség van házakat emelni ezen területeken – nyilván itt is pénzért -, és minél több házat építünk, annál jobb lesz nekünk. Ugyanis a birtokunkban lévő területek után sarcot fizetnek nekünk a többiek. Ha például az egyik játékos megvásárolja a piros Trafalgar teret, s később egy másik játékos is rátéved, fizetnie kell. Ha az említett területen házak is vannak, a házak számának növekedésével egyre több ropogós bankót kell leperkálni a terület és a házak tulajdonosának. Egy területre maximum 5 ház építhető, ez hotelnek minősül, erre rálépve igen mélyen a zsebébe kell nyúlnia annak, aki arra jár.
A programban amerikai, illetve brit táblán játszhatunk – túl sok különbség nincs a kettő között, más helyek vannak az egyiken és a másikon, illetve néhány nagyon minimális eltérés van, de ezek nem befolyásolják a játékmenetet. Jómagam és legtöbb barátom a brit táblát részesítjük előnyben, ennek semmi különösebb oka nincs, általánosságban nincs semmi bajunk az amerikaiakkal sem, egyszerűen ezt szoktuk meg. A dolog dióhéjban tehát: halad a kör, a játékosok dobnak a kockával, és a dobásnak megfelelő értékűt lépnek a táblán. Ha olyan területre érnek, amely senki tulajdonát nem képezi, megvehetik, ha pedig birtokháborítást követnek el, akkor fizetnek – minél inkább ki volt építve az adott terület, annál többet.
Ez persze egy idő után meglehetősen unalmassá válna, ezért van egészen sok olyan okosság, amely izgalmasabbá teszi mindezt. Ugyanis nemcsak területekre dobhatunk, hanem bizonyos kommunikációs mezőkre is, vagy kaphatunk szerencsekártyát – ami időnként szerencsétlenségbe is vihet minket. Az efféle esetekben különböző dolgok történhetnek. Előfordul, hogy a kártya tanúsága szerint egy elhalálozott ismerősünktől örököltünk valamennyi pénzt, így gazdagabbak leszünk. Sokféle dolog szerepelhet ilyenkor ezeken a kártyákon: jövedelemadó befizetése, egy látogatás a doktor úrnál – hálapénzzel együtt -, fizetés a kórházi kezelésért, jövedelemadó visszatérítése, stb. Különösen kellemetlen viszont az általános javítás eszközölése az épületeken, ekkor ugyanis a megépített házak és hotelek után igen kemény pénzösszeget fizetünk.
Mehetünk börtönbe is, amikoris három körön át nem érvényesek a dobásaink, tehát figuránk nem mozdul el az aktuális pozíciójából – kivéve, ha egyformát dobtunk a két kockával, ha kifizettük az óvadékot, esetleg ha használatba vettük a szabadulókártyánkat, amelyet szintén valamely szerencsés mezőn szerezhettünk be még börtönbe vonulásunk előtt.
Börtönben kuksolni viszont nem is feltétlenül rossz dolog – lehet, hogy van tévé, ingyen étel, és talán a szappanért sem kell olyan sokszor lehajolnunk, bár ez mind teljesen mellékes, az igazság ugyanis az, hogy a körből kimaradni néha igen előnyös. Ha ugyanis tele van a tábla mások által megvásárolt és beépített területekkel, nagyokat bukhatunk, így viszont szépen, a börtönből értesülhetünk róla, ha valaki a mi beépített területünk valamelyikére tévedt – már ha van ilyenünk.
Lehetőségünk van üzletet kötni játékostársainkkal. Szimpla adásvételi tranzakcióról van szó, vagy esetleg cseréről, netán mindkettőről. Eladásra kínálhatunk területeket pénzért vagy egyéb területért, vagy vételi ajánlatot tehetünk valamely játékostársunk területeire is, ennek menetét lentebb részletesen is megismerhetjük. A programban bármilyen ajánlat megtehető, így az is elképzelhető, hogy egyszerűen nem adunk semmit a másik portékájáért cserébe, sőt ily módon még koldulni is lehetőségünk van. Nyilván az üzlet lebonyolításához mindkét fél beleegyezése szükséges.

Ha túl sokszor járunk tiltott, más tulajdonát képező területeken, előbb vagy utóbb annyit leszünk kénytelenek fizetni, hogy adósságba jutunk. Ekkor, mihelyst a kör hozzánk ér, a további játékban maradáshoz fájó szívvel a banknak kell ajándékoznunk néhány területünket, hogy értük pénzt kapjunk, mínuszban ugyanis nem dobhatunk a kockákkal. Ha később esetleg rendbe jönnénk, ezen területeket kiválthatjuk a zálogból, értelemszerűen némileg több pénzért, mint amennyit kaptunk értük, de korántsem olyan uzsorás a játék bankja, mint egyes, a valóságban is létező pénzintézetek. Ha pénzünket elvesztettük, és nem tudunk annyi vagy olyan értékű területet zálogba adni, hogy kikeveredjünk az adósságból, akkor bizony nekünk befellegzett – a játékunknak vége. Kétemberes játszma esetén ilyenkor automatikusan a másik játékos nyer, ha több, mint ketten játszanak, a kiesett játékosoknak lehetőségük van a programban nyomon követni a további fejleményeket.

A gyakorlatban

A programba bejelentkezvén kiválaszthatjuk a játékot, amellyel játszani szeretnénk – azt is kiválaszthatjuk, amellyel nem szeretnénk játszani,csak annak nem lesz sok értelme. A monopolyt kiválasztva az első indításkor az internetkapcsolat sebességétől függően pár másodperc alatt letöltődnek a hangok, majd bent találjuk magunkat a főmenüben.
A menüpontok a következők:

  • New game – új játék.

  • Join game – az épp induló félben lévő játékok listáját tekinthetjük meg, és csatlakozhatunk is valamelyikhez. Ha a játék privát, akkor csak a megfelelő jelszó ismeretében játszhatunk.

  • game list – a játékok listája.

  • Quit – erre próbáljon mindenki maga rájönni.

Új játék létrehozásakor először a táblát választhatjuk ki, majd megadhatunk egy jelszót, amennyiben privát játékot szeretnénk.
Ezután várjuk meg játékostársainkat, esetleg a B billentyűvel hozzáadhatunk a gép által vezérelt játékosokat – b, mint Béla, ja nem, b, mint bot.
Ha úgy ítéljük meg, hogy már épp elegen vagyunk, enterrel indítsuk el a menetet. Minden játékos választ magának egy figurát, amelyekhez hang is tartozik, de ezen kívül nem sok mindenre jók, mindenesetre kellenek a lépkedéshez. Jómagam általában egy kinyíló, minden bizonnyal teli sörösdoboz hangját szoktam megkülönböztető figuraként választani, némi aktualitással a fentebbiekre tekintettel.
Ha mindenki választott magának figurát, a játékmester, azaz a játékot létrehozó személy kiválaszthatja, legyen-e a figuráknak hangjuk, illetve hogy legyen-e a játékban ún. free parking. Ezek olyan mezők, amelyekre lépve időnként felháborítóan sok pénzben részesülhet a szerencsés játékos.
Ha megvagyunk, már kezdődik is a játék. A gép szimulálja a kockákkal történő dobást, és az kezd, aki a legnagyobb értékű számokat kapta.

A játék kezelése

Ha ránk került a sor, a nyílbillentyűkkel választhatunk a parancsok között.

  • Rol dice: ezen menüpont segítségével tudunk dobni, majd lépni.

  • manage assets: ezen menüpontban láthatjuk a tulajdonunkban lévő területeket, amelyek különböző besorolást kapnak: rendelkezhetnek színnel, de lehetnek vasútállomás, vagy eszköz (utility) státuszúak is. Utóbbi kettőre nem lehet házakat vásárolni, viszont jól jövedelmeznek, ha meglátogatják őket.

  • View assets: Itt megnézhetjük az általunk és a mások által birtokolt területeket is, azoknak piaci értékét, és egyéb tulajdonságait is.

  • Trade: itt köttetnek a jó üzletek. Vagy a rosszak, mindenesetre itt lehet eladásra, cserére kínálni valamit, vagy itt jelezhetjük vásárlási szándékunkat is.
    Ennek menete a következő: A Trade menüpontot választva először ki kell jelölnünk, kivel szeretnénk bizniszelni. Ha ez megtörtént, a nyilakkal böngészhetünk a játékos tulajdonai között, azokra van lehetőségünk ajánlatot tenni, amelyet nem terhel jelzálog. A space billentyűvel jelölhetjük ki a minket érdeklő(ke)t, majd enterrel lépünk tovább. Itt van lehetőségünk pénzt is kérni, illetve ha az illetőnek szabadulókártyája is van, azt is az üzlet tárgyává tehetjük. Entert ütvén jön az ellenszolgáltatás: itt látjuk a mi területeinket, szintén szóközzel kell kijelölni azt, amelyik aktuális – ha egyáltalán van ilyen -, enterrel léphetünk bármikor tovább, itt írhatjuk be, mennyi pénzt szándékozunk adni társunknak, illetve szabadulókártyát is ajánlhatunk. Enterrel be is fejeztük a tranzakció ránk eső részét, ha partnerünk elfogadja, a biznisz megvalósul.

  • Leave game: a játék befejezése.

Ház vásárlása

Lépjünk a view assets menübe, majd válasszuk ki azon színű birtokunk valamelyikét, amely színből az összes a tulajdonunkban van. Általában három azonos színű terület van a kék kivételével, abból ugyanis mindkét táblán csak kettő található. Valamint az amerikai táblán kivétel a lila (purple), amelyből csak kettő lelhető fel, a brit táblán pedig a barna (brown), amellyel hasonló a helyzet.
Miután kiválasztottuk enterrel, válasszuk a buy houses menüpontot, ekkor jó esetben létrejön a ház. Egyéb esetben nem, ez akkor állhat fenn, ha olyan sok házat építettek már a játékosok, hogy épp nincs eladó háza a banknak – ritkán előfordul ez is -, sőt akkor is kudarcba fullad ezen próbálkozásunk, ha az adott területen már található ház, ám a vele azonos színű területeken még nem. Fokozatosan kell tehát építkeznünk, nem rakhatunk egyszerre több házat az egyik mezőre úgy, hogy a másikon sokkal kevesebb van.
Eladni ugyanezen szisztéma szerint tudunk, csak itt a buy houses helyett a sel houses parancsot kell kiválasztanunk.
Egy adott terület, mint említettem, zálogba adható, ám csak akkor, ha sem azon, sem a vele azonos színű területen nem találhatók házak. Zálogosítás előtt ezeket el kell adnunk. Az ugyanitt található mordgage property paranccsal zálogosítunk (bizonyos körökben mi ezt mordgagálásnak hívjuk), később pedig az alatta lévő unmordgage property menüponttal vehetjük ki a területet, már ha megtehetjük.
A C billlentyűvel hallgathatjuk meg, mennyi pénzzel rendelkezünk éppen.

Egyebek, összegzés

Az egyéb funkciók közé tartozik még az f2-vel behívható szerkesztőmező, amellyel például játék közben üzenhetünk a többieknek, igen kellemes teret nyújt ez időnként egyes társaink felmenőinek nem túl elegáns környezetben történő felemlegetéséhez, vagy alkalomadtán egy szerencsétlen beletrafálást követően, ellenfelünk ferdének vélt hajlamairól történő megnyilatkozásunkhoz.
Az f3 billentyűvel halkíthatjuk le a játékot kísérő kellemes, ámde alapjában igen hangos és egyhangú muzsikát, az f4-gyel pedig felhangosíthatjuk azt – jó játék, hehe.
A G betű lenyomásával nemünket változtathatjuk meg – jól hallottuk, ilyen ez a modern világ.
Az f8 pedig lehetőséget ad privát üzenetek küldésére.
Van még pár billentyűparancs, ami most nem jut eszembe, de kísérletezzünk bátran, baj nem történhet – annál nagyobb legalábbis biztosan nem, hogy férfi létünkre nővé változtatjuk magunkat.
A magam részéről mindenkinek szeretettel ajánlom ezt a játékot, mert szórakoztató, izgalmas, és mivel alapjában szerencsejáték, sokszor újrajátszható.
Időnként ugyan joggal érezheti úgy a játékos, hogy a világon mindenki, még az rs games is ellene van, és hogy semmi sem jöhet neki össze, mert épp olyan szerencsétlenül működnek a kockák, de elkeseredni nem érdemes. Ha pedig nyertünk, áldjuk a szerencsét, és ne mulasszunk el meginni egy nagy üveg. Málnaszörpöt!

Hivatalos oldal és letöltés:
www.rsgames.org>

Kategória: Játék | A közvetlen link.

Véleményed vagy tapasztalatod van a témával kapcsolatban? Itt leírhatod!

Az e-mail címek rejtve maradnak. A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

*

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>