Klango – az elfeledett multimédiás program története

Nem is olyan rég, ha jól emlékszem még, nagyjából 2008 tájékán néhány igen lelkes fejlesztő belefogott egy ízigvérig akadálymentes alkalmazás fejlesztésébe, amelyet egyfajta multimédiakezelő mindenesnek szántak. Közösségi funkciók, webrádió, játékok, és számtalan egyéb kiegészítő. A szoftvert magyar nyelvre is lefordították, mára azonban szinte teljesen eltűnt, így jelen cikk szerzőjének igen nagy dilemmája volt a cím megfogalmazásakor, hogy eme programra az elfeledett, vagy netán az elfuserált jelző illenék-e jobban. Cikkünkben utánajárunk, mi lett az egykoron jobb napokat látott fejlesztésből, és azt is megnézzük, mire lehet még mindig alkalmas.


Sokan és sokszor elgondolkodtunk már azon, mikor jönnek a jó ötletek. Egyesek szerint reggel frissen felébredvén, mások azt mondják, zuhanyzás közben a fürdőkádban fütyörészvén, megint mások pedig meg vannak győződve róla, hogy az igazi jó ötletek akkor szállnak meg minket, amikor dolgunkat végezzük a toaletten. Mi ezek közül nem szeretnénk sem megerősíteni, sem megcáfolni egyiket sem, tény viszonyt, hogy a Klango nevezetű szoftver – vagy inkább szoftvercsomag -, amely egyébként Lengyelországból indult hódítónak éppenséggel pont nem nevezhető útjára, alapvetően remek ötlet volt. Gyakorlatilag egy mindenki számára használható felületet álmodtak meg, amely nyilakkal és pár egyéb gombbal tökéletesen kezelhető, karnyújtásnyi távolságra helyezvén mindenfélét, amire egyébként szükségünk lehet a mindennapokban. Hajdanán ezzel az alkalmazással remekül lehetett Youtubeot hallgatni – sőt még letölteni is lehetett róla -, rádiózni, de készült hozzá Vikipedia olvasó, Twitterkezelő, de még egy hevenyészett Facebook kliens is. Mindeközben ott voltak a Klango hálózat remek funkciói is, úgy mint: üzenetek, fórum, közös kedvencek közzététele, meg még jópár okosság. Remekül hangzik, ugye? Ám mégis itt van a makacs tény, hogy a Klango magyar közössége gyakorlatilag 2013-ra egy nemlétező, vagy legalábbis konzervált fogalommá vált, nomeg az is, hogy szolgáltatások ide vagy oda, a program mégis több sebből vérzik. Frissítés rég érkezett már, az idő pedig gyorsan jár, pláne a számítógépes alkalmazások felett. Mi történhetett? Minden valószínűség szerint az egykor oly lelkes fejlesztők lelkesedése is alábbhagyott, elképzelhető, hogy kifogyott a szufla, netán elkezdtek egy egész más projektet, vagy a programozást háttérbe szorítván az élet más fontos területeire kezdtek el kacsintgatni. Mi azért megnéztük, fel lehetne-e éleszteni a Klango koncepcióját a tetszhalotti állapotból, azaz első körben kipróbáltuk, mit tud ma a szoftver.

Telepítés, belépés

A klango.net címet viselő oldalról bárki szabadon letöltheti a Klango alkalmazást, a számtalan kiegészítőt pedig már a szoftveren belül lehet feltelepíteni. A telepítő magyar nyelvű, gyors és egyszerű, senkit nem fog komolyabban megizzasztani. Fontos viszont, hogy a Klango a velünk való kommunikációjára nem a képernyőolvasó programunkat használja. Ehelyett egy saját felületet készítettek neki, amely képernyőolvasót nem használván beszél, mindössze egy beszédszintetizátorra van szüksége, amely SAPI5 kompatibilis. Ilyen például a magyar nyelvű ESpeak, amelyet a telepítő fel is ajánl letöltésre, és amelynek egy módosított variánsa az NVDA-t is megszólaltatja. Windowsunk vezérlőpultjában a beszédbeállításokat megkeresvén tehát be kell állítanunk egy alapértelmezett szintetizátort, amelyet a Klango is használni fog. Ha ez megvan, az asztalra kapott mappában találjuk a Klango ikonját, amelyre kattintva elindul a szoftver. A betöltés ideje alatt egy számunkra rettenetesen idegesítő -, fűrészszerű hangot hallat a cucc, majd meghallgathatunk egy rövid információs szöveget. Nem haszontalan ez, elmondja, milyen parancsokat használhatunk, ha pedig megvagyunk, enterrel máris továbbléphetünk. Itt nyílik lehetőségünk bejelentkezni Klango fiókunkba, netán regisztrálni egyet. Nem szeretnénk kitérni az alkalmazás kezelésére, mert egyszerűen annyira kézenfekvő, hogy nem is igazán lehet elrontani. Nyilakkal, enterrel és space-szel gyakorlatilag mindent elérünk. A fiók regisztrációja emlékeim szerint gyorsan megvan, a teszthez régi, 5 évvel ezelőtt létrehozott fiókomat használtam, így a konkrét regisztrációt nem próbáltam ki. E-mail címre lesz egyébként szükség, meg értelemszerűen egy név/jelszó párosra.
Belépvén fiókunkba, a klango menü az alt billentyűvel aktiválható, és úgy használható, mint az összes menüsor, amelyet életünk során már bizonyosan használtunk. A kezelést tehát nem részleteznénk, ellenben egy igen szigorú mustrának vetettük alá a programot, mi az, ami miatt érdemes lehetne használatba venni.

A Klango média menüjében a katalógus menüre lépve tudjuk a különböző médiafajtákat rendezni. Kereshetünk például földrajzi elhelyezkedés alapján is, itt egyébként kísérteties hasonlóság fedezhető fel a TapinRadio alkalmazással, eltekintve persze attól, hogy itt lényegesen kevesebb rádió található meg. És azok sem működnek mind, viszont a kötelezőket azért hozza a szoftver, találomra ráklikkentettünk néhány közismert és néhány kevésbé ismert magyarországi rádióra, és egészen pozitív eredményeket kaptunk. Elhanyagoltság ide vagy oda, szinte az összes általunk hallgatni kívánt rádió megszólalt. Jópofa funkció, hogy a rádió hallgatása közben lehetőségünk van az adást visszatekerni. Ilyen tudomásunk szerint a TapinRadio alkalmazásban nem áll rendelkezésre, pedig egyébként nem egy elítélendő dolog ez. Zenehallgatás, de hírek böngészése közben is jól jöhet, ha valamit épp nem értettünk, netán szeretnénk felvenni valamit – a Klango ugyanis erre is alkalmas, az “R” billentyű szolgál a felvétel elindítására és leállítására.
A fórum is működik, ám a magyar szekció igen-igen pang, viszont van egy anno egészen innovatívként beharangozott szolgáltatás, amely a voice fórum nevet kapta, lényege pedig, hogy szöveg begépelése helyett a kommentelő saját mikrofonját használja az információk közlésére, belebeszél tehát, majd elküldi a fórumba. Érdekesnek érdekes, de a helyzet az, hogy nem minden arany, ami fénylik. Nem csupán arról van szó, hogy időnként komoly problémákat okoz a voice fórumban az üzenetek meghallgatása, hanem érdemes azt is megvizsgálni, vajon tényleg van-e rá igény. Az internet névtelenségébe burkolózni ugyanis sokan szeretnek, sőt időnként szükség is van rá. Arról nem is beszélve, hogy egy begépelt üzenetet annyiszor ír át az ember, ahányszor csak akar, majd a végkifejlettet küldi el kommentként. Ezzel szemben egy hangüzenetet átgondoltan kell már az első alkalommal is felvenni, különben elölről lehet kezdeni az egészet, netán elküldjük a megfogalmazáskor adódott bénázásunkat is. Amilyen nagy csinnadrattával tehát beharangozták ezt annak idején, olyan kevéssé lett ez sikeres. Egy időben egyfajta vásárlási rendszert is bevezettek egyébként a Klango fejlesztői, bizonyos összegért lehetett ún. Klango pontokat vásárolni, de információink szerint nem ment jól az üzlet. A Voice fórum tehát mára ingyenessé vált, de ez sem dobott sokat a népszerűségén.

Visszaevezvén a multimédiás tartalmakhoz, a Média menüben lehetőségünk van Youtube videók között is keresgetni, a találati lista meg is jelenik, ám a lejátszás már nem tetszik neki, süket, mint az ágyú. Hasonlóan használhatatlan funkció a Google keresés is, úgyhogy nem a Klango lesz az a program, amellyel egy jót guglizunk.

A kiegészítők

Ötletnek szintén remek a programhoz felhalmozott kiegészítők hada, amelyeket egyébként egy igen barátságos felület segítségével tudunk letölteni. Olyan az egész, mint néhány, a mai modern mobil operációs rendszereken megtalálható alkalmazásbolt. Rákattintunk a program nevére, ezután információkat olvashatunk róla, vagy akár azonnal telepíthetjük is. Itt viszont már érdemes lehet kitérni néhány dologra. Van egy nagyon jól használható Vikipedia kliens, amely – nevéből is adódóan – arra szolgál, hogy a Vikipedián keresgessünk vele. Belépünk, a menüben a keresés opciót választjuk, beírjuk a kulcsszavakat, majd entert ütünk. A találati listán kinyitjuk a minket érdeklő cikket, tabbal pedig elérjük a tartalomjegyzéket is.
A cikk szövegét azonnal kimásolhatjuk és el is menthetjük, ha épp erre van szükségünk.
A kiegészítők között néhány játék is megtalálható, ezek zömében arra jók, hogy az unalmas perceket még ennél is unalmasabbá tegyük, van viszont egy sokat sejtető nevet viselő, Klango Facebook alkalmazás is. Erre is ránéztünk, és egyaránt kaptunk hideget és meleget is. Képesek voltunk értesítéseket és közelgő eseményeket megnézni egy egészen gyors és barátságos felületen, sőt teljesen jól kezeli a program a facebook-csoportokat is, ám olyanba is beleütköztünk, hogy a szoftver egyszerűen Fatal errorra hivatkozva kilép. Ezzel is az a probléma, mint nagyjából az összes Klango szolgáltatással: jól hangzik, jól is indul, de bugos, instabil és optimalizálatlan. Pedig jó lenne.
Van egyébként Twitter kliens is – ezt nem próbáltuk ki -, valamint egy Klango chat nevezetű alkalmazás is letölthető, amellyel szintén akadtak gondjaink, nevezetesen az, hogy az általunk létrehozott chatszobába nem sikerült becsatlakoznia ismerőseinknek. A program felhívja a figyelmet, hogy p2p alapú a szolgáltatás, így mi arra következtetünk, hogy a működéshez egy előre meghatározott portot kell kinyitni, erre azonban most nem volt energiánk, és nem is tartjuk szükségesnek. Ha ugyanis az átlagfelhasználót egy olyan egyszerű művelet kedvéért, mint a chat, portok menedzselésére kényszeríti a program, az fogja magát, és inkább chatel másutt, ahol ilyesmire nincs szükség.

Konklúzió

Az a nagy helyzet, hogy vérzik a szívünk. Fájlaljuk ugyanis, hogy egy ilyen előrevivő ötleteket felvonultató programot sikerült ennyire elbaltázni. Minden működik, de valahogy semmi sem igazán. Megy, de néha leáll, jó is meg nem is. Sajnáljuk, mert lehetne ennek jövője, ha jobban figyelnének rá, és erőteljesebben karban lenne tartva. Így viszont senki szívébe nem fogja magát befészkelni a szoftver, mi azért a Vikipedia böngészőt és a visszatekerhető rádiózást nagyon megkedveltük, meg azért a pár játékért is érdemes lehet tenni a programmal egy próbát. De sanszos, hogy mindennapi használatra ilyen funkcionalitás kevés lesz. Mi mindenesetre sajnáljuk, mert a kezdeményezés remek volt, és egy ideig a megvalósítás is annak indult, de mint tudjuk, az ördög mindig a részletekben bújik meg. Most is ez történt.

A bejegyzés kategóriája: Számítógépes programok, Szórakozás, média
Kiemelt szavak: , , .
Közvetlen link.

Klango – az elfeledett multimédiás program története bejegyzéshez 4 hozzászólás

  1. oaron szerint:

    A cikkben minden le van írva, ami miatt abbamaradt a program fordítása. Túl lassú volt, és egyre több funkció nem működött, így egy idő után úgy gondoltuk, hogy már nem érdemes tovább fordítani.
    November tájékán hallottam egy olyan pletykát, hogy a Klango januártól bezárja kapuit (nem akarnak tovább fizetni a szerverért meg hasonlók), de aztán mégsem így történt, a fene tudja miért. Szerintem a projektnek pont az volt a halála amiért létrejött, a minden egy programban elképzelés egy idő után nagyon naggyá nőheti ki magát. Engem nagyon zavart, hogy több mint egy fél percet kellett várni az indulásra. Már nem is használom, pedig egy kis idő ráfordítással még fel lehetne éleszteni. Lehet hogy ez a tervük a készítőknek.

  2. k_csaba szerint:

    Én amit nagyon sajnálok, az az youtube lehetőség.
    Azóta se nézegettem youtube videókat ilyen gördülékenyen.
    Viszont nagyon jó kis lehetőség volt nemzetközi kapcsolatok építésére, még mindig több külföldi ismerősömmel tartom a kapcsolatot akiket a klango-n keresztül ismertem meg.

  3. Visszajelzés: EOcast 02 – Klango program bemutatása | NVDA képernyőolvasó

  4. anna szerint:

    Sziasztok!
    Nekem XP esetén már volt olyan, hogy a Klango nem válaszolt, hirtelen befagyott, és leállt; sőt, egyszer alig lehetett kikapcsolni a gépet annyira befagyott a Klango, hogy a start menün – meg a benne való mozgáson kívül semmit se lehetett csinálni, a kikapcsolást is próbálgatni kellett, enterre körülbelül mindig semmi. Szóval ezen gondok óta meg se nyitom a Klango-t.
    Anna

Véleményed vagy tapasztalatod van a témával kapcsolatban? Itt leírhatod!

Az e-mail címek rejtve maradnak. A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

*

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>