Microsoft Office 2010: akadálymentes a virtuális iroda ezen verziója?

Biztosan sokakban felmerül már a legelején a szokásos kérdés, ha régebbi Office csomagot használ: van-e rtelme váltani újabb verzióra?
Márpedig jelentős azon felhasználók száma, akik a 2007-et használják még, vagy ódzkodván a ribbon-tól inkább megmaradtak a 2003-nál egészen a mai napig.

Bár létezik megoldás a szalagmenü “hagyományos”, régi elrendezésű menüre való átalakítására, erről talán kevesen tudnak. Az utóbbi megállapítás egyébként nem csak képernyőolvasó szoftvert használó látássérült felhasználók esetében igaz, hiszen a legtöbb jól látó user-t is zavarja, ha a jól megszokott funkciókat nem találja elsőre. Olyan, már-már radikálisnak tűnő véleménnyel is találkoztam mostanság, 2012-ben, hogy a legjobb Office csomag a 97-es, és olyan jól utána egyik verzió sem sikerült. Ezt azonban valószínűleg a legtöbben csak megmosolyogjuk, és gyorsan el is felejtjük, megjegyzem nagyon helyesen.

Ami a váltást illeti, a válasz az, hogy igen, megéri, legalábbis ha pl. a gyorsaság és a biztonság fontos szempontok számunkra. Ugyanis a 2010-es csomag programjai érezhetően gyorsabban nyitják meg az egyes fájlokat a korábbi verziókhoz képest, legyen szó egy dokumentumról vagy éppen egy táblázatról. Ilyen téren tehát nem lehet panaszunk, a Microsoft ezúttal jó optimalizálást végzett. A biztonságról csak röviden annyit, hogy minél régebbi verzióval dolgozunk, annál sebezhetőbb a rendszerünk, ráadásul ha az MS általános terméktámogatási ciklusát vesszük alapul, akkor valószínűleg pl. az Office 2003-hoz hamarosan még fontos biztonsági frissítések sem lesznek elérhetőek, ha még egyáltalán vannak jelenleg ilyenek. Mindezek mellett a 2010-ről elmondható, hogy sok esetben a különböző, Internetről származó fájlok esetében az előzetes jóváhagyásunk nélkül amolyan védett nézetben nyitja meg azokat.

Mielőtt a képernyőolvasó-specifikus rész taglalására kerülne a sor, a rendszerkövetelményekről érdemes annyit megjegyezni, hogy az Office 2010 minimum Windows XP SP3-at igényel, annál régebbi rendszereken nem futtatható. Valamint nem elhanyagolható tény az sem, hogy a 64 bites XP egyáltalán nem támogatott. Újabb Windows-ok esetében pedig annak ellenére, hogy készült az Office ezen verziójából 32 és 64 bites kiadás is, maga az MS azt ajánlja a legtöbb felhasználónak, hogy 64 bites rendszerre is inkább a 32 bites csomagot telepítse, mondván az megbízhatóbb működést garantál, és a programcsomag 64 bites verziójára speciális esetben lehet csak szükség.

Ezen a ponton térjünk is át témánk lényegi részére, vagyis hogy van-e mitől tartanunk, hogy ha valamely képernyőolvasót futtatva verzióváltásra adjuk a fejünket. Az MS-tól úgy nagy általánosságban megszokhattuk, hogy a fejlesztéseik viszonylag akadálymentes használatot tesznek lehetővé, ám ez egyáltalán nincs minden esetben így. Minden bizonnyal mindenkinek eszébe jut egy-két ilyen negatívabb példa ezzel kapcsolatosan, úgymint a legújabb Windows Live Messenger, ami nem minden képernyőolvasóval működik együtt maradéktalanul, vagy éppen a Skype, ami egy jó ideje külső megoldások alkalmazása nélkül nem éppen a jól használható felülettel bíró programok közé sorolható. Na de akkor Office 2010. Gyakorlatilag akadálymentességi szempontból meglepő módon maga a telepítő az, ami a leginkább kifogásolható. Amennyiben nem kívánjuk testre szabni a telepítés során, hogy mi kerüljön installálásra, akkor ebből nem is tapasztalunk semmit, hiszen a telepítő egyszerűen felrak mindent és nekünk semmi további dolgunk nincs ezzel. A kényelmetlenséggel akkor találkozhatunk, ha manuálisan meg akarjuk határozni, hogy pontosan mely alkalmazások és összetevők kerüljenek telepítésre az irodai programcsomag tartalmából. Ez pl. a Home and Student kiadásnál nem valószínű, hogy reális probléma, hiszen aki ezze la verzióval rendelkezik, feltételezhetően tudja jól, hogy neki a Word-re, az Excel-re, a PowerPoint-ra, no meg esetleg az OneNote-ra van szüksége, így nagyon nincs is min variálni. Ellenben egy Professional vagy akár Professional Plus verzió esetén, ahol azért már messze nem csak az alap programokról van szó, az ember esetleg szeretné elkerülni azt, hogy a rendszerre több gigabyte-nyi program és azok összetevői úgy kerüljenek fel, hogy azokra előreláthatóan soha az életben nem lesz szüksége. Pl. azért, mert nem fejleszt Visual Studio-ban, és így az Office-t azzal összekapcsoló komponensek szükségtelenek, vagy mert nem kíván különféle diagramokat szerkeszteni és megjeleníttetni, így a Visio Viewer is szükségtelenné válik, vagy éppen azért, mert kizárólag egymaga kíván dolgozni az Office-szal a helyi gépén, mellőzve a másokkal történő megosztás minden formáját, és ezáltal valószínűleg a SharePoint Workspace is feleslegessé válik a számára.

Nos, a probléma csupán az, hogy hiába van lehetőségünk a testre szabásra a telepítés elején, ugyanis az erre szolgáló fanézetben az egyes elemek ki- és bejelölgetése képernyőolvasóval nem is olyan magától értetődő művelet. Egy-egy elem jelöltségi állapotáról semmiféle információt nem kapunk, nem beszélve azon elemekről, melyek pl. default módon be vannak jelölve telepítésre, ám állapotuk nem változtatható meg, azaz telepítésük nem opcionális. Azt még tudni kell, hogy az egyes alkalmazások és összetevők nem csak egyszerűen bejelölhetők telepítésre, hanem többféle opcióból is választhatunk, úgymint telepítés az első használat során, stb. Ezért alapvetően mikor egy-egy elemen állva szóköz billentyűt ütünk, egy amolyan helyi menü-szerűség ugrik fel. Itt találunk ugyan olyan menüpontot, ami arra utalhat, hogy az adott elem ne legyen telepítésre bejelölve, ám ez nem egyértelmű. Ez az ominózus szöveg a “nem érhető el” volna, ami után a képernyőolvasók azt olvassák, hogy “gomb lenyomva”. Ezt az ember fia elsőre úgy is értelmezheti, hogy az adott opció szimplán nem érhető el, és kár vele foglalkozni.

Miután személy szerint a Professional Plus által nyújtott komplett csomagot sikerült felvarázsolnom a rendszeremre, úgy döntöttem, meginterjúvolok ez ügyben egy, a vizualitást bíró humanoidot, amolyan külső segítség gyanánt. Hamar világossá vált számomra, hogy a telepítő fekete színnel jelzi a bejelölt állapotú elemeket, míg a telepítésre nem kijelölteket fehérrel. Az is gyorsan kiderült, hogy ama bizonyos opciót a felugró menüből kiválasztva az adott elem megjelenési színe fehérről feketére vált, vagy éppen fordítva, azaz mégiscsak erre van szükségünk, ha a testre szabást el kívánjuk végezni. Természetesen a műveletsor ezzel együtt is igencsak kényelmetlen és időrabló, hiszen sok elem esetében kvázi feleslegesen nyomkodjuk az opciót, lévén fogalmunk sincs arról, hogy alapból milyen állapotú az adott elem.

A fenti problematikán túllendülve, a csomagot már feltelepítve komolyabb akadályba nem fogunk ütközni. Kényelmetlenség az sajnos akad, hiszen pl. az egyes biztonsági figyelmeztetések, és a hozzájuk tartozó beállítások elvégzése és elérése nem teljesen triviális. Használható, de számítani kell ezekre a megjelenő értesítésekre, amik külön felugró dialógusablakok nélkül tűnnek fel a képernyőn, és bizony időnként kicsit bogarászni kell a képernyőn, mire ezekre rátalálunk.

A végére egy konkrét példa, ami a legtöbb átlagfelhasználót valószínűleg nem érint, én azonban elsőre belefutottam. A 2007 alatt megszokhatta az ember, hogy ha egy dokumentumban vagy táblázatban makrókat szeretne futtatni, szerkeszteni, stb., akkor a ribbon megfelelő lapfülén inaktiválja a makróvédelmet, majd újraindítja a programot a beállítás véglegesítéséhez, végül megjelenítteti a kívánt makrót. A 2010 ezzel szemben a makrót tartalmazó fájl megnyitásakor értesítést jelenít me ga képernyő egy részén, melyet először is konstatálni kell, majd ha sikeresen ránavigáltunk, kezdeményezhetjük a megjelenítését a ribbonon keresztül. Véleményem szerint a megoldás se nem rosszabb, se nem jobb a korábbihoz képest, az azonban tény, hogy képernyőolvasót használva kényelmetlenebb.

Reméljük, hogy a Microsoft az Office 2013-nál már ilyesmikre is odafigyelt. Összességében viszont kijelenthetjük, hogy aki szeretne váltani 2010-re, de mindeddig csak tervezte, az nyugodtan meglépheti ezt a lépést.

A bejegyzés kategóriája: Számítógépes programok
Kiemelt szavak: , .
Közvetlen link.

Microsoft Office 2010: akadálymentes a virtuális iroda ezen verziója? bejegyzéshez 13 hozzászólás

  1. Alper061 szerint:

    A JAWS képernyőolvasóban van ilyen funkció, ami bemondja az éppen aktuális elem színét. Az elemen tartózkodva insert+5. Ezzel esetleg lehetne ellenőrizni az elemek állapotát a telepítőben? Még nem volt alkalmam kipróbálni, de ha valaki éppen telepít, kipróbálhatá esetleg.

    • Osillo szerint:

      A felvetés jó, őszintén szólva ez utólag nekem is eszembe jutott. Valóban érdemes volna ezt kipróbálni.

      • Osillo szerint:

        Ha már így felvetődött a dolog, és hogy nehogy ismételten megfeledkezzek a teszteléséről, iziben ki is próbáltam az imént. Sajnos azt tapasztaltam, hogy a módszer nem használható megbízhatóan, mert ugyan olvassa azt, hogy milyen háttérszínen milyen színnel jelenik meg az adott elem, de ez egyáltalán nem pontos ebben a zesetben. A bejelölt elemeket elvileg fekete alapon szürkének olvassa, kivéve a jelölést pedig fehér alapon éjkéknek, csakhogy pl. ha egy elem bejelöltségét megszüntetjük, akkor onnantól kezdve hajlamos a többi elemre is ugyanezt az infót közölni, ami persze nem igaz. Tehát sajna marad az, hogy az ember megpróbálja fejben tartani, hogy miből vette már ki a jelölést, és miből nem.

  2. Alper061 szerint:

    És ha egy jelölő megváltoztatása után insert+esc-el frissítem a képernyőt? Akkor nem frissülnek a szin-adatok?

    • Osillo szerint:

      Frissülni frissül, de így sem jó. Ha megszüntetem az adott elem bejelöltségét, akkor míg ugyanazon az elemen állok, olvassa a frissült szín adatot, de ahogy ránavigálok másik elemre, onnantól kezdve össze-vissza olvas mindenfélét, és az előzőleg jól olvasottat ismét hibásan jelzi, gyakorlatilag teljes káosz.

  3. Osillo szerint:

    Ha pontatlan vagy ellentmondásos infókat véltek felfedezni egy-egy cikkben, akkor azt nyugodtan jelezzétek, hogy javítva legyen. A cikkben szereplő világos szín konkrétan feketét takar, ami mint tudjuk, nem az. :) Persze a pontos színt csak a felvetés nyomán néztem meg, tehát előtte nem tudhattam biztosra. Ez most lényegtelen is. A lényeg tehát annyi, hogy senki ne fogja vissza magát, ha bármi véleménye is van.

  4. Gergő szerint:

    Sziasztok!
    Eddig Office 2003-at használtam, mivel a szalagos menürendszer helyett inkább a hagyományosat kedvelem. Osillo cikkét olvasva eldöntöttem, hogy váltok 2010.-re, vagy 2007-re.
    Osillo említette a cikk elején, hogy van megoldás azoknak, akik nem kedvelik a szalagos menürendszert. Mi lenne ez a megoldás? Mit kell telepíteni, vagy beállítani az ujabb officeokban, hogy a 2003-nál megszokott hagyományos menükkel lehessen dolgozni?
    A választ előre is köszönöm.

  5. Osillo szerint:

    Gergő, magában az Office-ban nem tudod átállítani a szalagmenüt hagyományosra, viszont telepíthetsz hozzá külön olyan megoldást, ami erre szolgál. Keress rá Googleban a classic menu for office, vagy akár magyarul a klasszikus menü office kifejezésre. Alapból minden 2003 utáni verzióra igaz, hogy szalagmenüs, tehát a 2007-re, a 2010-re és a legújabb 2013-ra is igaz. Jaws-t használóknak jó hír, hogy a következő honosított Jawsban, a 14-ben is már jelen van egy ún. virtuális szalagmenü, ami azt jelenti, hogy nem a normál ribbon jelenik meg Jaws-t használva, hanem egy átalakított szalagmenü, ami jobban hasonlít a klasszikus menürendszerre.

    • Gábor szerint:

      Sziasztok!
      Ha már office-ról van szó,a 2013-as verzió mennyire akadálymentes,mennyire használható JAWS és NVDA-val?

  6. Osillo szerint:

    Gábor, annyit tudok mondani az Office 2013 és a Jaws vonatkozásában, hogy személy szerint nem várnék tőle túl sokat, mivel a J14 eredeti angol verziója tavaly október 22-én jelent meg pontosan. Na most az Office 2013 első nyilvános beta verziója tavaly szeptemberben vált elérhetővé, ebből az következik, hogy mire beta volt az Office-ból, amit már esetleg lehetett volna próbálgatni a J14-gyel, nos, addigra a J14 valószínűleg szinte teljesen készen volt. Mármint olyan értelemben, hogy nyilván már csak tesztelték, stb., de új funkciókat, program támogatásokat nem valószínű, hogy beleraktak a legvégén, közel a kiadáshoz. Röviden annyi a lényeg, hogy kimondottan a 2013-ra nem készíthették fel, viszont amennyiben nincs sok jelentős eltérés a 2010 és a 2013 között (elsősorban a megjelenésre, a grafikus felületre gondolok), akkor jó esély van rá, hogy egészen jól együttműködik vele a Jaws. Utóbbi jó kérdés, sok infóm nincs erről, ám tény, hogy a 2013-at már a W8-hoz hasonlóan igyekeztek minél jobban felkészíteni az érintőképernyős használatra. Így hát el tudom képzelni, hogy akadnak bőséggel változtatások benne.

    • Gàbor szerint:

      Köszönöm szépen a vàlaszt! Nagyon jó az oldal, jó hogy van az oldal és hogy vagytok!

  7. Osillo szerint:

    No, épp az imént olvastam a Jaws-listán egy Office 2013-ról szóló mailt, ami alapján még inkább azt tudom megerősíteni, hogy nem érdemes egyelőre váltani, mert bőven akad újdonság az új verzióban, amiket a J14 nem tud normálisan kezelni.

  8. anna szerint:

    Sziasztok!
    Az NVDában van egy olyan lehetőség a dokumentum formázás beállításainál, hogy színek bemondása. Valaki ki tudná próbálni hog yez telepítésnél mennyire segít? Alapértelmezetten olvassa az NVDA a szníeket, itt ahogy olvasom a hozzászólásokat, hol fekete, hol fehér színt emleget.
    Előre is köszönöm!
    Üdv, Anna

Véleményed vagy tapasztalatod van a témával kapcsolatban? Itt leírhatod!

Az e-mail címek rejtve maradnak. A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

*

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>