Mozilla Thunderbird – kényelem felsőfokon

Kevesen vannak, akik nem használtak még emailrendszert és ahhoz kapcsolódó szolgáltatásokat, azt viszont már nem mindenki tudja, hogy a kényelem ezen a téren is fokozható. Bemutatjuk a Mozilla által fejlesztett Thunderbird levelezőprogram néhány szolgáltatását, ami kifejezetten jól jön azoknak, akiknek több emailfiókuk is van, sőt nagyjából mindenkinek, aki fontos emaileket várva nem szeret tíz percenként ki/be mászkálni a webmailbe.

Az emailezésnek alapvetően két módozata van. A mostanra már elterjedtebb, böngészővel működtethető, kompatibilisebb fajtája, illetve a kissé macerásabban beállítható, de hosszabb távon egészen kényelmes változat, amikoris a felhasználó nem a webböngészőjével lép be az emailfiókjába, hanem egy erre alkalmas, úgynevezett levelezőkliens segítségével bonyolítja le az elektronikus levelezést.
Ilyen kliensprogramokból is van jónéhány, régen az Outlook Express nevezetű programot használták sokan, ez mára azonban már elavulttá vált, a Microsoft egy új Windowsos klienst tolt a felhasználók orra elé, ez lett a Windows live mail, de persze nemcsak Microsoft emailalkalmazások léteznek, igen ismert még az Eudora vagy akár a Thunderbird szoftver is. A mi választásunk azért esett utóbbira, mert tapasztalataink szerint egészen sok okos szolgáltatás van benne, amely a kezdeti beállításokat megkönnyíti, és egy kis utánanézelődés után szinte minden jól használható vele. Arról nem is beszélve, hogy a régi Outlook express az új Windowsokon már nem is található meg, a Windows live mailt meg macerás telepíteni és frissíteni. Ezzel szemben a Thunderbird könnyen letölthető, gyorsan telepíthető, és ha túllendülünk pár kezelési nyűgön, percek alatt használatba is vehető.

A Thunderbird beszerzése

Keressük fel
Ezt az oldalt,
majd hivatkozás vagy elemlistában keressük meg a Thunderbird ingyenes letöltés hivatkozást. Jelenleg a 17.0-s verzió a legújabb, amit egyébként a Ninite is leszed nekünk, ha nincs kedvünk szórakozni telepítgetéssel. Egyébként pár Tovább gomb lenyomása után már fenn is van a program, ellentétben pár Microsoftos fantasztikummal, amely fél órányi masszív röfögés után hajlandó csak a gépünkre csücsülni.
Mozilla thunderbird néven ikont is kapunk az asztalunkra alapértelmezett beállítás szerint, erre kattintva be is indul a program. Ha szeretnénk, első indításkor inportálhatunk Outlookból vagy egyéb programokból, ezután akár inportáltunk, akár nem, máris a program főablakában találjuk magunkat.

Akik használtak korábban más emailklienseket, azok számára fontos megemlíteni, hogy a Thunderbird sok szempontból megegyezik például az Outlook Express kezelőfelületével, de a mai trendeknek megfelelően egy afféle webes nézetet kapunk. Ez annyit jelent, hogy levelek írásakor vagy a beállítások közti válogatás esetén nem a hagyományos párbeszédablakokat kapjuk, hanem html szerű lapokat, amelyeket úgy használhatunk, mint egy webböngészőt. Így például egy szerkesztőmezőben aktiválásra kerül Jaws esetén az űrlap, NVDA esetén pedig a beviteli mód, és a szokásos Tab billentyű helyett a le/fel nyilakkal is végigböngészhetünk mindent, mint egy weboldalon. Elsőre ez nem kifejezetten barátságos, viszont percek alatt hozzászokik az ember, ezt követően pedig túl sok problémába nem fogunk ütközni.

Alapvető ismeretek

Nem célunk komplett oktatóanyagot a tisztelt publikum elé tárni az emailezés mikéntjéről, mindenesetre érdemesnek tartjuk tisztázni, mi a különbség POP és IMAp protokoll között, mert a levelek hozzáférhetősége szempontjából ez fontos.
A POP nevezetű protokoll használatakor az emailszoftver a számítógépre tölti a beérkezett leveleket, majd itt teszi elérhetővé azokat. IMApnál viszont, noha abszolut nincs kinézetbeli különbség, a levelek ugyanúgy letöltődnek, de alkalmas arra, hogy szinkronban tartsunk mindent az emailszerverrel. Így például ha egy másik számítógépen is megnyitjuk a postafiókunkat, minden letöltődik oda is. A pop-nál ha egy gépre már letöltődött a levél, máshová alapesetben nem töltődik le, így szinkronizálásra nem alkalmas.
Teljességgel ránk van bízva, melyiket választjuk, a szabad döntésünk jogát legfeljebb az egyes szolgáltatók korlátozhatják annak függvényében, hogy melyik hozzáférést támogatják.

A mostanság egyik legnépszerűbb emailszolgáltató, a GMail például mindkettővel működik, ám valamelyiket először engedélyeznünk kell. Ehhez jelentkezzünk be webről a fiókunkba, ha még nem tettük, állítsuk be az alap html nézetet, válasszuk a beállítások hivatkozást, majd az átirányítás és pop/imap opciót. Itt kiválaszthatjuk, melyik módozatát választjuk a leveleinkhez való hozzáférésnek, egyszerű választógombok ezek, ha megvagyunk, klikkentsünk a Módosítások mentése gombra, majd jelentkezzünk ki.

Első lépések

A feltelepített levelezőszoftver önmagában nem túl sokat ér, hiszen társítanunk kell egy vagy több postafiókot, amelyeket a szoftver használhat, letöltheti róla a leveleket, új maileket küldhet rajtuk keresztül, STB. Első lépésként tehát be kell állítanunk egy emailfiókot.
Ez a programon belül könnyen elvégezhető, viszont szolgáltatótól függően eltérőek lehetnek a beállítások. Szükség van ugyanis pár adatra, amelyek mind szolgáltató-specifikusak, így például, hogy a program milyen porton férhet hozzá a bejövö üzenetekhez, milyen porton keresztül küldheti azokat el a címzetteknek, és így tovább. A dolog viszont nem olyan bonyolult, mint elsőre tűnhet, ugyanis a korszerű Thunderbird sok népszerű szolgáltató adatait ismeri, így nekünk nem kell bajlódnunk ezek felderítésével.
A program ismeri többek között a GMail vagy a hotmail hozzáférési adatait, de az itthon elég népszerű Freemail vagy Citromail szolgáltatókkal például nem tud mit kezdeni, így ezek adatait kézzel kell beírnunk, miután kiderítettük őket.
Ahhoz, hogy megnézzük, szolgáltatónkat felismeri-e a program automatikusan, kezdeményezzük új postafiók hozzáadását – ez véletlenül sem azonos a postafiók létrehozása opcióval. Az alt billentyű lenyomása után jobbra gombbal lépkedjünk el egészen az Eszközök menüig, itt felfelé keressük meg a Postafiók beállításai opciót.
Tab billentyűvel megtaláljuk a postafiókműveletek gombot, erre szóközt ütvén pedig egy menü jelenik meg, itt adhatjuk hozzá postafiókunkat a szoftverhez. Válasszuk tehát ezt a menüpontot, a megjelenítendő név mezőbe írjuk azon nevet, becenevet vagy bármi egyebet, amit mások látnak majd, ha levelet küldtünk neki. A tab billentyűvel az emailcím szerkesztőmezőbe kell írnunk jelenlegi címünket, szőröstül és bőröstül, például bandika842@gmail.com, feri60@freemail.hu, stb.
Újbóli tab lenyomása után a fiókunk jelszavát kell írnunk, majd tabozzunk el a Folytatás gombhoz, ide pedig üssünk egy szóközt.
Ekkor a program megpróbálja felkutatni saját adatbázisában illetve egyéb helyeken a postafiók adatait. Ennek állapotát NVDA esetén az áttekintő kurzor, Jaws esetén a jaws-kurzor segítségével tekinthetjük meg. Ha a “találtam egy konfigurációt” kezdetű sorra bukkanunk, akkor jól jártunk, ha ennek ellenkezőjére, akkor kevésbé rózsás a helyzet. Mivel a szolgáltatók konfigurációi mind eltérőek, így nem tudunk egy cikkben mind kitérni ezekre, ha valakinek meggyűlik ezen beállításokkal a baja, írjon kommentet és valószínűleg lesz olyan, aki segíthet.
Ha a program megtalálta a konfigurációt, egyszerűen kattintsunk a befejezés gombra, illetve ha esetleg több konfigurációt is talált, választógombok segítségével jelöljük ki a nekünk megfelelőt. GMail esetén például a POP és az IMAP általi hozzáférés is biztosított, így a választógombok segítségével jelöljük ki a kettő közül azt, amelyiket korábban, a fentebb leírt módon engedélyeztük.

Ekkor visszakerülünk a Postafiókok beállításai ablakba, ahol immáron az újonnan beállított fiókunkat is megtaláljuk egy fanézetben, illetve lefelé olyan beállítások címei vannak, amely paraméterek módosítására a tab billentyűvel elérhető opciólistában nyílik lehetőség. Így például, ha kinyitjuk újonnan létrehozott postafiókunkat a fanézetben, megtaláljuk a Szolgáltató beállításai című részt, lefelé a levélszeméttel kapcsolatos beállításokat, illetve még igen sok mást is.
Ha valamely beállítások érdekelnek minket, tabozzunk, és megtaláljuk az itt elérhető mindenféle preferenciát, csak hogy ilyen választékosak legyünk. Előfordul olyan is, hogy a fanézetben kiválasztott opciócsoportokat lapfülekre tagolják, így tabbal először egy lapfülre jutunk, amely lapfülek között a balra és jobbra nyilakkal tudunk váltogatni.
A szolgáltató beállításai csoportnál például módosíthatjuk, milyen időközönként ellenőrizze a Thunderbird a beérkező leveleket, illetve rengeteg egyebet is találunk ott, amelyeket akkor érdemes módosítani, ha tudjuk, mit csinálunk, amennyiben nem egészen vagyunk tisztában vele, hagyjuk ezeket békén.

Az itt elérhető beállítások csak az aktuális fiókra vannak hatással, viszont van az Eszközök menüben egy szimplán Beállításoknak hívott menüparancs is, az itt elvégzett módosítások az egész programra kiterjednek.

Miután létrehoztunk egy fiókot, a főablak fanézetében találjuk meg annak nevét, ha pedig kinyitjuk, megszemlélhetjük a mappáinkat, mint például beérkezettt üzenetek, elküldött üzenetek és hasonlók. Ha kijelöltük mondjuk a Beérkezett üzenetek mappát, egy tabbal ugorjunk a levelek listájára, itt le és fel nyílbillentyűkkel hallgathatjuk meg a levél feladóját és a tárgyat, a minket érdeklő levélre pedig entert üthetünk, és elolvashatjuk azt. Ha netán menügombot nyomunk a levélre, lehetőség nyílik válaszolni, netán törölni a levelet, és megannyi dolgot is végrehajthatunk itt. Új üzenetet a Fájl menü új almenüében írhatunk, mellékletet csatolni írás közben szintén a fájl menüben tudunk, a mellékletek almenüben.

Kiegészítések, javaslatok

Pár itt közölt beállítás nagymértékben meg fogja könnyíteni a Thunderbird képernyőolvasóval történő használatát, így ezeket melegen ajánljuk.

A jobb áttekinthetőség érdekében érdemes például belőni, hogy a program, a levélre entert ütvén magát az üzenetet egy új ablakban nyissa meg, különben hosszú tabos keresgetések árán fogunk csak ráakadni. Így viszont csak entert nyomunk rá, elolvassuk, escape-pel bezárjuk, és már vissza is kerültünk az érkezett levelek mappába.
A beállítást az Eszközök menü beállítások parancsára kattintva érhetjük el, itt a fanézetben lefelé menjünk a speciális nevű lehetőségre, egy tabot nyomván ugorjunk a lapfülekhez, keressük meg jobbra/balra gombokkal az olvasás és megjelenítés fület, majd tabbal az Új üzenet megnyitása választókapcsolót. Ezeket le és fel gombbal módosíthatjuk, nekünk az “új üzenetablakban” beállítás kell. Ha ez megvan, tabozzzunk el az Ok gombig és mentsük el a beállítást.
Érdemes kikapcsolni a helyesírás-ellenőrzőt is, mert eszméletlen zavaró, használjuk a fentebbi Beállítások menüt, fanézetben a szerkesztés opciót kapjuk ki, tabbal a lapfülekre ugorván jobbra találjuk a helyesírás fület, ezután tabbal jelölőnégyzeteket találunk, amelyeket a szóközzel mind ajánlott kikapcsolni lelki nyugalmunk megőrzése végett.

Hasonlóan előnyös, ha mellőzzük a program indításakor a Thunderbird kezdőlap betöltését, erre ugyanis a legtöbb esetben semmi szükség nincs. Erről a Beállítások menü általános csoportjában gondoskodik egy jelölőnégyzet, tabbal a sorban az első.

Rettentő nagy hiányosság, hogy jelen tudásunk szerint a Thunderbird nem hajlandó önerőből a rendszertálcára takarodni, ehhez egy külön bővítményt kell beszereznünk. Minimize to tray revived a neve, és az eszközök menü Kiegészítők menüpont alatt találjuk meg, válasszuk a kiegészítők letöltése opciót, tabbal pedig egy, fentebb már említett, webes felületre kerülünk, ami lényegében itt tényleg egy honlap, ugyanis a Mozilla adatbázisában tallózhatunk vele. A plugin az Egyéb kategóriában van, kattintsunk tehát erre a hivatkozásra, majd érdemes az Összes megjelenítése opciót választani, ezután hivatkozás vagy elemlistában M betűvel megtaláljuk.
Ez a tortúra időnként rettentően kényelmetlen, a kompatibilitás itt kevésbé megoldott, mind NVDA, Mind Jaws szoftverrel nehéz dolga lesz annak, aki járatlanabb a webbel kombinált ablakok használatában.
Így mi elérhetővé tesszük a plugin jelenlegi legújabb verzióját, kicsomagolás után helyezzük a felhasználónevünk\app data\thunderbird\profiles\sdycvyz default\extensions mappába a kapott könyvtárat.
Ki-ki döntse el, melyik számára az egyszerűbb módszer, a kiegészítő letölthető Innen.

Fontos persze, hogy nem kizárólag egy postafiókot kezelhetünk a programban, hanem lényegében annyit, amennyit szeretnénk. A fentebbi módszerrel több fiókot is hozzáadhatunk, ezek mindegyike a főablak fanézetében helyezkedik el, és villám gyorsan tudunk köztük váltani.
Bezárjuk az egyiket balra gombbal, lefele nyilat nyomunk, megkeressük a minket érdeklőt, jobbra gombbal kinyitjuk, és máris elénk tárulnak a mappák.

Végszó

Ezen cikkből elsőre nem feltétlenül mindenkinek az ötlik a fejébe, hogy a Thunderbird mennyire kényelmes. Pedig beállítás után nagyon meghálálja a rá fordított energiát, a fiókokat ugyanis csak egyszer kell hozzáadnunk, utána kedvünk szerint váltogathatunk közöttük, ha pedig valamelyikre új üzenet jött, hangjelzést is kapunk. Egyszer tehát rá kell szánni némi időt, esetleg egy kis macerás irogatást és beállítgatást, utána viszont már csak ennek gyümölcseit kell élveznünk. Ha emailt várunk, nem kell percenként ki/be lépegetni, egyszerűen elindítjuk a programot, rendszertálcára rakjuk, és várjuk a hangjelzést. Könnyedén lehet levelet írni és mellékletet csatolni, több pedig nem igazán kell. Noha bőven van, hiszen nem tértünk korántsem ki mindenre, de a kiegészítések kommentben jöhetnek.

És ugye jobb a megannyi karácsonyi jókívánság-emailt hátradőlve várni, mint ötpercenként lesni a fiókot?

A bejegyzés kategóriája: Számítógépes programok
Kiemelt szavak: , .
Közvetlen link.

Mozilla Thunderbird – kényelem felsőfokon bejegyzéshez 21 hozzászólás

  1. Alper061 szerint:

    Hátrányként felhozható, hogy vannak olyan helyek, ahol a pop/imap elérés le van tiltva (jellemzően iskola, reptér, esetleg szállodáknyílt wifi-ein). Ilyen esetekben a webes felület még mindig működőképes alternatíva.
    Szóval ha valaki várja a leveleket ,de nem jön meg, esetleg küldene, de a címzett panaszkodik ,hogy “még mindig nem kaptam meg”, akkor tanácsos ránézni a webes felületre.

    • S.geri szerint:

      Annak sok oka lehet, hogy miért nem megy vagy miért nem jön levél. Vannak esetek, amikor a web válik be, mert a pop vagy imap nem érhető el.
      De olyan is van, főleg gmailben, hogy smtp / imap párossal már rég elment / megjött a levél, ellenben a weben ez még nem érzékelhető, majd csak órák elteltével, hiába lép ki és jelentkezik vissza az ember vagy nyomja a frissítés gombot.
      A levelezőkliens mellett szól még az is, hogy sok esetben a webes e-mailrendszerek, pl. gmail, freemail, alapból nem tudnak visszaigazolást küldeni, míg ez minden e-mailkliensnél rutinfeladat. A tb-nél ez tértivevény, míg a wl-nél és oe-nél ez az olvasási visszaigazolás alatt érhető el.
      Nekem sokszor van úgy, hogy kell kérnem visszaigazolást.

  2. Leonder szerint:

    A kezdeti program konfigolásából, és memóriahibákból adódó bosszankodás után azt mondom: számomra kifejezetten hasznos ez a cucc. Köztudottan az az ember vagyok, aki egész egyszerűen van, amikor hetekig meg se nézem a maileket, de így, hogy értesít, könnyű dolgom lesz. Úgyhogy király!

    • S.geri szerint:

      A 17-es thunderbirdnek nálam már egyáltalán nincsenek memóriagondjai, csak a nagy mellékleteknél, de azt meg már nem érdemes e-mailben küldeni. Főleg, mert a gmail az utóbbi időben nagyon belassult, és egy 5 megás mellékletet jó netkapcsolattal is kb. tíz perc alatt küldött el. Ez nem a TB hibája, de elég nehezen vállalható. Memóriagondok a 20 mb-nál nagyobb mellékletet tartalmazó leveleknél léphetnek fel.
      A régebbi verzióknak gyakori hibája volt főleg xp alatt, hogy bezárás után nem léptek ki, hanem ott maradtak a memóriában, és így el sem lehetett indítani a programot.
      Firefoxnál ez a 4-es, esetleg még a 7-es verzióval fordult elő, attól felfelé már nem. Thunderbirdben ez a 13-as verzióig volt megfigyelhető.

      Aebből a hibából úgy lehetett menekülni, ha a feladatkezelővel kilőttük a kilépésbe belefáradt programot, majd újraindítottuk. Ám ez a mappák sérüléséhez is vezethetett.

      Azóta már mind a két programban javították ezeket a hibákat, így a legújabb verziót érdemes telepíteni. Ez a 17.1-es jelenleg.

  3. zsola szerint:

    :) csatlakozok sokszor mondták már nekem is hogy de kültem emailt:D van amikor hetekig képtelen vagyok én is mailt nézni szóval nekem is elég hasznos progi:)

  4. Durgi szerint:

    Szerintem is nagyon jó kis kliens, hamar megszerettem és mivel win7 már nem tartalmaz alapból levelezőt, a Microsoft windowslive akármije után, felüdülés volt kipróbálni.

  5. Vakonlato szerint:

    Úgy kb. két éve kipróbáltam és nagyon nem vált be, de most, hogy ilyen jókat írtatok róla ismét bele vágok, hátha beválik.:)

  6. RauchR szerint:

    Írd majd meg, nálad hogyan működik, kíváncsi vagyok, mennyire másabb, mint két évvel ezelőtt volt. Meg egyébként iszonyatosan sokat dob a használaton a levelek külön ablakban való megjelenítésének a bekapcsolása, alapértelmezetten ez nem aktív, és baromi kényelmetlen úgy.

  7. Verica szerint:

    Sziasztok!

    Webes felületen használom a gmail-t. 2 címem van, az egyik, a régebbi t-online-ról lett átirányítva, az újabbnál már gmail-ban regisztráltam, mert a t-online-os nagyon lassú, volt, hogy egy napig kellett várni mire elérkezzen egy levél. De használtam több dologra. Nem rég be akartam lépni, és a következőt adta ki – egyébként aznap már többször is néztem, és semmi jelét nem adta, hogy bármi is történjen vele. Ja, és lefuttattam a vírusirtót is, de nem talált semmit. Azóta nem tudok belépni.

    Ezt írta a rendszer:

    “Szokatlan tevékenységet észleltünk fiókjában. Hozzáférésének azonnali visszaállításához válassza ki, hogyan kívánja igazolni fiókját.
    Biztonsága érdekében erősen ajánljuk egy víruskereső szoftver futtatását számítógépén, mellyel beazonosíthatja és eltávolíthatja a rosszindulatú programokat.
    Telefonszám Telefonos e-mail cím szerkesztőmező
    Hogyan küldjük el a kódokat?
    Szöveges üzenet (SMS)
    Telefonhívás
    Ha nem kapja meg az ellenőrző kódot, ismerkedjen meg a további támogatási lehetőségekkel.
    Fontos: A Google soha nem osztja meg számát más cégekkel, vagy használja azt marketinges célokra.
    A Google kizárólag a fiók védelmére fogja használni ezt a számot.
    A Google kizárólag fiókbiztonsági okokból fogja használni ezt a címet.
    Szokásos SMS-díjak merülhetnek fel.”

    Hátha tud valaki valamit! Köszönöm előre is a segítséget.

    • Alper061 szerint:

      A fiókod biztonsági okokból le lett tiltva, mert valami olyan dolgot műveltek vele, amit nem csináltak eddig.
      Ilyenkor az a teendő, hogy vissza kell állítani.
      Regisztrációkor megadtad a telefonszámod?
      Gondolom nem, mert alább írja, hogy kéne neki. Add meg a mobilszámod a mezőbe az alábbi formában:
      országKörzetTelefonszám
      Pl: 36301234567 (t-mobile esetén)
      Ha ez megvan, fogsz kapni egy sms-t egy kóddal a megadott számra. Ezt kell majd beírni, és újra hozzáférhetsz a fiókodhoz.


      Alper061

  8. S.geri szerint:

    Annyival egészíteném ki, hogy a Thunderbirdnek számos olyan szolgáltatása van, amit az OE-ben, Win live mailben nem találtam.Pl. a levelek csillagozása: nagyszerű funkció. A csillagozottak közé téve máris könnyebben megtalálhatók a fontos levelek.Jól együttműködik a gmail spamszűrőjével imap alatt. Ha pl. a spam mappába olyan levél került, ami nem szemét, levéve róla a jelölést azonnal átemeli a beérkezettek közé.
    Ragyogóan lehet vele szanálni a gmailból a leveleket, így már több gigabájtot takarítottam ki elég gyorsan.
    Nagyon ügyes funkció, hogy ha a levelek idézését kikapcsoltuk, egy-egy levélben ezt vissza lehet kapcsolni anélkül, hogy a többi levél megírásánál is bekapcsolódna.
    Az NVDA olvassa benne a helyesírás-ellenőrzőt, ahogy Firefoxban és Libre Office-ban is (egyébként ezeknek közös szótáraik vannak). Nekem nagyon jó szolgálatot tesz. Win Live Mailben vagy OE-ben ezt nem kapom meg.
    A Thunderbird alkalmas arra, hogy bizonyos helyeken chatként használjuk, így pl. bekötöttem a Facebook-chatet a Thunderbirdbe, nagyon megkönnyíti a chatelést.
    Jó dolog lehet, hogy magából a programból is lehet vadonatúj ímélcímet készíteni és regisztrálni, igaz, erre a funkcióra nekem nincs szükségem, mert már így is van elég ímélfiókom.
    Ellenben a keresője bonyolult.
    A Win Live Mailnek a keresője sokkal egyszerűbb, sokkal jobb. Ott elég egy szövegrészt elkezdeni írni csak úgy a program főablakában, felugrik egy szerkesztőmező, és azonnal csak azokat a leveleket jeleníti meg, amelyek megfelelnek a kritériumnak.
    Szabadulni úgy lehet tőle, ha újra elkezdünk gépelni, de kitörlünk mindent a felugró szerkesztőmezőből.
    A Thunderbird keresője ezzel szemben, amikor láttam, nagyon bonyolult volt, rengeteg feltételt lehetett megadni, szabályszerűen, mint egy bonyolult keresőoldal, de én nem nagyon tudtam elsőre használni, utána meg nem volt kedvem.

    A tb-nek még viszonylag nehezebben használható a címjegyzéke (a Win Live névjegyalbumához képest), legalábbis én nem tudtam még megszokni, szerkeszteni pedig még kevésbé, de hátha ez csak trükk és tipp kérdése.
    A win live névjegyalbuma ezzel szemben jól kezelhető.
    Ugyanakkor a win live mailnek szalagmenüje van, amit megszokni ugyan megszoktam, de egyáltalán nem szerettem meg.

    Az előnyök és hátrányok ellenére is úgy gondolom, hogy a Thunderbird ma messze a legtöbb, egyúttal a legkifinomultabb szolgáltatást nyújtja az általunk használt levelezőkliensek közül.
    Viszont érdemes enne a win live maillel is foglalkozni, mert az NVDA egyre jobban kezeli, nyilván, mert vna igény rá, továbbá, mert vannak benne jó funkciók, ami a TB-ben csak bővítménnyel érhető el. Pl. naptár, fényképes e-mail (ez elsősorban látóknak lehet érdekes), jó a keresője, talán kevésbé biztonságos, ami lehet előny is, mert megjelenít olyan mellékleteket is, amelyeket a tb tilt.

  9. K_Csaba szerint:

    Ajánlok nektek egy programot, amit én is most ismertem meg, ez a mozbackup.
    Thunderbirdről és firefoxról mentést lehet vele készíteni, így ha mondjuk egyszer beállítottuk jól a levelezőt, nem kell vele többet foglalkozni. Magát a programot nem archiválja csak a beállításokat, fiókokat, esetleg leveleket, ezeket pipákkal lehet megadni hogy mit archiváljon, szerintem nagyon hasznos alkalmazás. Verziótól nem függ, egy régebbi tb változatról készített backupot újabbra is feltehetünk.

  10. dávid szerint:

    Szervusztok! feledtébb érdekes de nekem valami gigantikus módra belassítsa a számíttógépet ami tény nem egy combos gépecske, de azért el el röcög, thunderbird futása esetén viszont szabályosan fuldoklik, hátszóval, jó ez jó ez de valamiért nyekkenbubi

  11. Djarimirri szerint:

    Sziasztok!
    írtátok, hogy a freemailt a TB nem ismeri fel automatikusan. Viszont ha OE-ből importálom, az nem könnyíti meg ezt? Úgy értem, épp tegnap készítettem biztonsági másolatot a régi XP-s gépemen lévő freemailes levelezésről OE-ből és a mappákon kívül a fiókbeállítások dbx-ét is kimentettem. Ezt importálva fel tudja-e ismerni a TB a freemailt? Persze van gmailes címem is, de az egy másik sztori, mert azt még nem használtam levelezővel, de ha fogom, lehet kérdezek még arról is :)

  12. Osillo szerint:

    Djarimirri: Nem fogja felismerni. A TB nem kezeli a dbx formátumot.

  13. RauchR szerint:

    Viszont, ha tudod a freemail szolgáltatói adatait, akkor természetesen a Thunderbird is képes kezelni. Ha tehát outlookba egyszer már bevitted, akkor a beállítások működni fognak Thunderbirdben is, egyszerűen csak az a helyzet, hogy magától nem ismeri fel ezt a konfigurációt, hanem kézzel kell bevinned. Szóval megy az, ha tudod a paramétereket. Annyi esetleg még, hogy tudomásom szerint nincs saját smtp-je a freemailnek, hanem az internetszolgáltatód smtp adataira lesz szükség, dehát gondolom outlookkban is így volt ez.

    • Djarimirri szerint:

      Igen, így volt, ki tudom még másolni OE-ből azokat az adatokat, bár még nem találtam meg a TB fiókműveleteinél azokat a helyeket, ahol meg lehet adni. Viszont, mivel tegnap behangoltam a gmailes címemre, amit pikk-pakk fel is ismert, és gyorsan és akadálymentesen műkszik vele, át is irányítottam a freemailről mindent a gmailre.
      így ez már nem is aggaszt annyira.

      Ami viszont igen, hogyha a TB egyáltalán nem kezeli a dbx-et, miben tudnám megnyitni azokat az OE-ből kimentett freemailes mappákat, amikben a 2009-2012 közötti levelezésem van?…:SAz xp-s gépemen persze megmaradtak továbbra is, de azt ápr. 8-a után már nem szívesen birizgálnám gyakran. Ezért is készítettem ezeket a biztonsági dbx-eket, de ha nem lesz mivel megnyitni a win7-es gépen… akkor mit tehetnék? Weben nincsenek fenn, mert amikor beállítottam, nem akartam, hogy két helyen is meglegyenek:S Pedig most jól jönne!

  14. Osillo szerint:

    Djarimirri, a TB-ben az Eszközök menü -> Postafiók beállítások menüpont alatt tudod beállítani a Freemailes fiókodat. Ott találsz egy Postafiók-műveletek gombmenüt, amit ha aktiválsz, felugrik egy amolyan helyi menü. Ott ha a Postafiók hozzáadását választod, akkor beállíthatod a kívánt fiókot, jelen esetben a Freemailt, amihez – ahogy RauchR írta – manuálisan tudod megadni a megfelelő adatokat.
    A dbx-szel az a helyzet, hogy van rá megoldás. Szerezd be az egyébként ingyenes DBX-Tract progit. Azzal az egyes dbx adatbázis fájlokból ki tudod automatizált módon menteni az e-maileket. Minden üzenet külön eml formátumú fájlba kerül kimentésre a program által. Ezeket az eml fájlokat azután minden korszerűbb levelező programmal meg tudod nyitni, tehát pl. Thunderbirddel is. Egy problémám volt nekem csupán annó a DBX-Tract-tal, mégpedig hogy nagyon sok levelet úgy mentett ki, hogy a fájlnév értelmetlen lett. Elvileg a mailek tárgyát kéne kapniuk az eml fájloknak névként, de rengeteg értelmezhetetlen nevű állományt fogsz kapni. Ettől még a tartalmuk olvasható lesz, csak győzd megtalálni később, ami épp kell. De mindenesetre használható a program, és mindenképp hasznos.

  15. Gere Márton szerint:

    A kérdésem a következő:
    Munkahelyen telepítettem gépcsere után komplett thunderbirdöt, ami működik, de van egy probléma, 80 GB levelezés dbx formátumban van a régi vinyón, amit át kellene rakni az újra. Ez eddig technikailag nem bonyolult, meg magát a levelezést elérem a dbx nézegetőkkel, de amit szeretnék, az az, hogy valahogy a Thunderbird kezelje a régi állományokat probléma nélkül. A konkrét kérdésem az, hogy elég a dbx állományokat bemásolni a thunderbird levélállományába, vagy kell valami speciális protokoll, hogy tudja kezelni a régi állományt a thunderbird?

  16. Ákos szerint:

    Van egy nagyon hasznos kiegészítő TB-hez, a gContactSync
    https://addons.mozilla.org/hu/thunderbird/addon/gcontactsync/
    A Gmail-en lévő címjegyzéket lehet vele szinkronizálni oda-vissza.

  17. tdani szerint:

    Sziasztok!
    Tudnátok nekem abban segíteni, pontosan hogy oldhatom meg azt a problémámat, mikor a fenteb leírt tájékoztatólap segítsége alapján megpróbáltam beállítani ezt a levelezőklienst, s mikor a postafiók létrehozásánál nem azt kaptam amit kellett volna, hanem jelszót, és felhasználónevet kellett, beírni, nem értettem az egészet.
    A mailservices fiókomat szeretném beállítani ebbe a levelezőkliensbe, illetve a gmailes fiókomat is, de nem tudom pontosan hogy tegyem ezt meg.
    Valaki tudna segíteni?
    Köszi.
    Üdv:
    Tdani.

Véleményed vagy tapasztalatod van a témával kapcsolatban? Itt leírhatod!

Az e-mail címek rejtve maradnak. A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

*

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>