Novemberi helyzet: terítéken a legfrissebb újdonságok

Újdonságokkal és aktualitásokkal foglalkozó rovatunk novemberi részébe is volt mit összehoznunk. Új Windows 8.1, friss Android, LESEK konferencia, újjászülető és elhalálozó szoftverek, valamint születésnap. Címszavakban erre lehet számítani a mai cikkből.

Amióta létezik a világon média és hírszerzés, soha nem fordult elő olyan nap, hogy ne lett volna mit a tátott szájú nézők, hallgatók vagy olvasók elé tárni. Valami mindig van. Ha más nem, akkor az a hír is jó, hogy kismajom született az állatkertben, esetleg elővesznek valami régebbi gyilkosságot, amelynek kapcsán most új szálon indulhat el a nyomozás. Persze általában ilyenekre sincs szükség, mert szinte minden áldott nap újabb intézkedések, rendeletek és temérdek ostobaság kél szárnyra a különböző államok kormányzatainak köszönhetően, úgyhogy valamiről mindig lehet csámcsogni. Az informatika egy picit más. Persze itt is van bőven szájtépés, vagy ha megszólal egy óriás it-cég szakembere, vagy egy piaci elemző, akkor máris ezer meg ezer szálon indulnak el a találgatások, pletykák, de kérdés, mi a valódi újdonság, és mi az, ami csak arra jó, hogy lehessen valamiről beszélni.
Mi igyekeztünk ezt egyensúlyban tartani, így elemzéseinkbe olyan események, termékek vagy szoftverek is belekerültek, amelyek valódi újdonsággal bírnak, hasznosak és kívánatosak, meg olyanok is, amelyek inkább nevetségesek, viccesek vagy komolytalanok, ezekről is lehet azért jókat értekezni.
A legutóbbi, aktualitásokkal foglalkozó cikkünk szeptemberben készült, s most, szűk két hónap eltelte után nagyon sok valódi újdonságról be tudunk számolni. Kezdjük az örömteli történésekkel.

LESEK 2013

Itthon először, november 19-én zajlott le egy merőben új rendezvény, amely a találó LESEK nevet kapta. Lényege az volt, hogy a vakok és gyengénlátók számára elérhető segédeszközök testközelbe kerüljenek, az érdeklődők pedig kipróbálhassák őket, megismerkedhessenek velük. Persze nem kizárólag az olyan, legtöbbek számára ismert eszközökre kell gondolni, mint a képernyőolvasó vagy képernyőnagyító szoftverek, hanem megannyi más, nem is kizárólag informatikai eszköz a tiszteletét tette a rendezvényen. Így volt beszélő vérnyomásmérő, mobil lapolvasó, különböző szövegnagyító készülékek, Daisy lejátszók és rengeteg egyéb is. Az érdeklődők érdekes előadásokat hallgathattak a különböző cégek vagy fejlesztések képviselőitől, és a lehetőségek szerint ezeket az eszközöket ki is lehetett próbálni.
Pozitív visszhangokat kapott a rendezvény, a kezdeményezést mindenki lelkesen üdvözölte, kívánatosnak is találta, és néhány, bőven elfogadható szervezési bakit leszámítva a látogatók jól érezték magukat. Nemkülönben a szervezők, akik lelkesen, apait és anyait beleadva próbáltak megtenni mindent, hogy minden látogató egy kicsivel, vagy inkább sokkal több tudással, tapasztalattal és élménnyel lépjen ki a LESEKről, mint amennyivel belépett oda.

Informatikai műsor a Hobby rádióban

Gőzerővel folynak az előkészületek egy új, hamarosan induló rádióműsor kapcsán is. A látássérültek körében igen nagy ismerettségre szert tett Hobby rádió ugyanis otthont ad egy most induló műsornak, amely a Gépház címet viseli, a téma pedig az akadálymentes informatika. Célkeresztben az újdonságok és a fejlesztések, de minden olyan téma szóbajöhet, amelyekre a hallgatók részéről igény mutatkozik. Az első adás várhatóan november 29-én, pénteken, este nyolckor kerül az éterbe, a fő téma pedig természetesen a most lezajlott LESEK konferencia, interjúkkal, véleményekkel, újdonságokkal.
Az előzetes tervek szerint a műsor heti rendszerességgel lesz hallható a Hobby rádióban.

Háromszoros frissesség: Windows, IOs, Android

Alaposan belendültek az informatika világának legfőbb szereplői, az iskolakezdési időszak hajrája ide is megérkezett.
Októberben elrajtolt a sokak által messiásként várt 8.1-es Windows, és igen, az üdvözítő sikert most leginkább a fejlesztők, mintsem a felhasználók várják epekedve. Az egyik a másikból következik, hiszen a felhasználók remekül meg vannak elégedve a kiforrott, és nem is olyan öreg windows 7-tel, emiatt pedig a fejlesztői oldalról rettentően várnak valami csodára, ami okán az emberek a nyolcas Windows felé mozdulnak majd. Ez a csodafegyver még akár a Windows 8.1 is lehet.
A Freekocka nem is olyan rég készített egy viszonylag részletes tesztet az új rendszerről, kipróbáltuk rajta a képernyőolvasókat, teszteltük a sebességet, és nem utolsó sorban megpróbáltunk zöld ágra vergődni a legnagyobb aduásznak számító modern felülettel is.
Tesztünkből kiderülnek felemás tapasztalataink, az új rendszer ugyanis jóval stabilabb a legelső 8-nál, gyorsabb is annál, de a modern felület, a nagy ütőkártya vakon még nem használható ki. El lehet vele szüttyögni persze, sőt a Windows áruház is használható, de ez kevés az átütő sikerhez.
A modern felületű alkalmazások rendre kezelhetetlenek, vagy nagyon korlátozottan lehet velük bármit is művelni, viszont megvan az irány. A magyar és külföldi szaksajtó is egyaránt magasztalja az új rendszert, így elképzelhető, hogy hamarosan mozdul a banda, és ráveszik magukat az emberek a váltásra. Amint pedig igény mutatkozik az akadálymentes fejlesztésekre is, reményeink szerint azok sem késlekednek.
Ékes példája ennek a legújabb, 15-ös Jaws, ami magyarul ugyan nem tud, de máris jobban kezelhetőek vele a modern Win8-as alkalmazások, elsősorban a friss TouchCursorral, amelyről bővebben a fentebb említett Windows 8.1 tesztünkben írtunk.
A látássérültek körében leginkább elterjedt Apple mobilkütyüi is jó nagyot frissültek. Akkora nagyot, hogy még a hangjuk is megváltozott. Megjelent ugyanis az IPhone, IPodTouch és IPad készülékeken futó operációs rendszer, az IOs legújabb, 7-es verziója. Szintén cikkeztünk róla, és bár azóta jópár kisebb javítás történt, a legnagyobb visszhangot kiváltó újdonság minden kétséget kizáróan az új Vocalizer beszédhang volt, amely magyar nyelven a Mariska nevű hangot jelenti. Sokan hőbörögtek, sőt hőzöngenek a mai napig is, mert egy prémium kategóriás termékhez méltatlannak tartják a hibákat ejtő, sőt egy-két helyen meg-megreccsenő beszédhangot. Nem is lehet őket megróni ezért, mert az új hang tényleg tud érdekes dolgokat mondani vagy művelni. A legfőbb oka ennek, hogy ezek fejlesztését külföldi cégek végzik, és egyértelműen látszik, hogy korántsem fektettek akkora hangsúlyt a magyar nyelvre, mint amekkorát az megérdemelt volna. Persze azért nem tragikus a helyzet, a beszéd megszokható, az új rendszer pedig számos újdonsággal érkezett. Ilyen például a vezérlőközpont vagy az audio FaceTime, részletekért a rendszerről készült cikkünket ajánljuk.
Befutott a 4.4-es Android is. Legfőbb újdonsága egy olyan eljárás, amelynek köszönhetően állítólag a rendszer beéri kevésbé izmos hardverekkel is. Különösen a kevés rammal rendelkező, olcsó készülékeken mutatkozhat ez meg (amelyek mellesleg valószínű soha az életben nem kapják meg a legújabb androidot), de van pár egyéb újdonság is, főként a motorháztető alatt. Ide tartozik az új aRT futtatókörnyezet, és a pár finomhangolás is.

Vegyesen

Decemberre ígérik a 7.0-s Skype-ot

És elég komoly változásokat is ígérnek vele. Vak felhasználók számára talán a legfontosabb, hogy az előzetes figyelmeztetések szerint a sokak által használt, a programot akadálymentesebbé varázsoló Skype Talking alkalmazás támogatása megszűnik. Pontosan úgy, ahogy minden más kiegészítő programé, a 7-es Skype ezekkel ugyanis már nem működik együtt. A legnagyobb kérdés az, hogy vajon ezeken túlmenően milyen felületbeli változást eszközölnek majd a szoftveren. Lehetséges, hogy a modern, Win8-as verzióból vesznek át néhány kezelőszervet? Netán kellemesen csalódunk, és a Skype olyan akadálymentes lesz, hogy kiegészítő szoftverekre nem lesz szükség? Ezutóbbi persze szerintünk is csak egy nagyon szép leányálom, nekünk meg belelóg a kezünk a bilibe, mindenesetre résen leszünk, és ha a változások komolyak lesznek, cikkezünk a 7-es Skype-ról.

Winamp – utoljára

A legtöbb hírportálon a mai nap jelent meg a kellemetlen, sőt szomorú hír: a Winampot birtokló AOL véglegesen leállítja annak fejlesztését. A winamp.com december 20-án bezárja kapuit, így egy 16 éves történet ér véget.
Indoklásként azt írták, hogy a szoftvernek nem sikerült megtartania korábbi népszerűségét, a felhasználók már egy ideje más szoftvereket használnak.
Látássérült felhasználók számára a Winamp a mai napig egy kitűnő választás. Főleg akkor, ha nem a legmodernebb kinézetet választjuk, hanem mondjuk megelégszünk a régi, klasszikus kinézettel. A Winampban minden a helyén van, nem is olyan régóta kiegészítő nélkül is tud magyarul, , ezen cikk szerzője a 2.72-es verzió óta használja.
Persze titkon még lehet abban bízni, hogy valamely fejlesztőcsapat felkarolja a valaha jobb napokat látott lejátszót, de őszintén szólva erre nem túl nagy az esély.
Mindenesetre érdemes lehet a legújabb, talán utolsó verziót megőrizni, mert noha az online szolgáltatások nem fognak működni, zene és videolejátszásra ez még sokáig alkalmas lesz.
Hirtelen jött a hír, és nagy kár érte, de ha megőrizzük, egy ideig konzervált formában még velünk maradhat.

November 21. Miért fontos ez a dátum?

2012. november 21-én az egyik domainregisztrátornál bejegyeztek egy címet.
Ez minden bizonnyal baromi érdekfeszítő információ, címeket minden egyes nap jegyeznek be, nem is keveset, így valami más oka lehet, amiért erről jelen sorokban megemlékezünk.
Ezt a címet akkortájt nagyjából az ég világon senki sem ismerte, legfeljebb pár lelkes, publikálni vágyó fiatal. Egy év leforgása alatt viszont a helyzet egy picit megváltozott. A lelkes publikálókhoz lelkes és kíváncsi olvasók is társultak. Ez a két réteg pedig, egymást kiegészítve működteti azóta is a Freekockát, amely immáron egy éve egy teljesen független, információközlő hírblog, a magyar látássérültek szolgálatában.
Mi ezúton köszönjük meg nektek a kommenteket, a lelkesítést, biztatást, sőt egyáltalán azt, hogy rendszeresen benéztek hozzánk, hátha itt is van valami érdekesség. Egy év távlatából is azt mondhatjuk, hogy a jövőben is azon leszünk, hogy minél több érdekes, információdús vagy szórakoztató tartalmat publikáljunk nektek.
Ezt elősegítvén a születésnapra némi újdonsággal is készültünk. Ennek okán a hétvégén néhány órás karbantartás várható, utána viszont egy kicsit kibővültebb Freekocka tér vissza.
Reméljük, az új szolgáltatásokat is örömmel használjátok majd.
Boldog születésnapot, Freekocka!

Kategória: Informatikai aktualitások | A közvetlen link.

Novemberi helyzet: terítéken a legfrissebb újdonságok bejegyzéshez 8 hozzászólás

  1. adns szerint:

    Hali!

    Nagyon jó lent megint csak a cikk! Amúgy pedig:
    Boldog születésnapot Freekocka!

  2. RauchR szerint:

    Köszönjük szépen.

  3. Andor szerint:

    boldog születésnapot.

  4. Verica szerint:

    Sziasztok!

    Először is boldog születésnapot kívánok én is az oldalnak, bár kicsit elkéstem. Tényleg nagyon jó kezdeményezés volt, sok hasznos dolgot tanulok tőletek.

    Viszont van egy problémám. 6.3-as skype-ot használok script-tel, jaws 11-gyel és xp-vel. Amikor kiírok valamit üzenetben skype-ra (mood message, talán hangulatüzenetnek fordítják a magyar skype-ban, már régen használtam magyarul). Remélem, tudjáto, miről beszélek. Már elértem, hogy látszódjon az üzim, de valamiért nem tudom használni utána az explorer-t. Csak ha újraindítom a gépet. Addig olyan, mintha nem töltene be rendesen az oldal, egy üres sort ad ki, amin csak jobbra és balranyíllal lehet mozogni, pedig jó a netkapcsolatom és csak ilyenkor csinálja, meg mindenféle netnél. Olyan, mintha be lenne kapcsolva az űrlapmód, de nem tudok vele mit csinálni. Van valakinek ötlete ezzel kapcs.ban?

  5. Verica szerint:

    Sziasztok!

    Ja, és ha már itt vagyok. Nem tudom, tudtok-e segíteni, inkább középiskolás probléma, de azért egy próbát megér. Szóval csak és kizárólag elektronikus naplónk van, a dina digitális napló féle. Amikor megnyitom, kiírja az oldal fejlécét, de semmit nem látok rajta jaws-zal, pedig a látók látják az összes jegyet, értesítést stb. Én meg csak a fejlécet és semmi mást. Néha van ilyen, amikor még nem töltött be az egész oldal, de felőle órákig is meg lehet nyitva, akkor sem mutat többet. Ha valaki esetleg meg akarja nézni, magánban megadom a kódomat. Elég nagy szükségem lenne erre az oldalra!

  6. RauchR szerint:

    Sziasztok!

    Verica, én nem használok scriptelt Skype-ot, így tényleg csak ötletelgetek. Mondtad, hogy hangulatüzenet közzététele után olyan az egész explorer, mintha be lenne kapcsolva az űrlap mód.
    Próbáltad aktiválni a virtuális pc-kurzort Jaws-ban? Ez a numerikus plusz gombbal, vagy notebookos billentyűzetkiosztással a capslock+é gombokkal lehetséges. Az is érdekes kérdés amúgy, hogy ekkor mit mond a Jaws, pc-kurzor, vagy virtuális pc-kurzor. Ha utóbbit, akkor rossz úton indultam el. Ha nem a virtuális kurzorról tájékoztat, próbálkozz a jawsgomb+z paranccsal. Esetleg jawsgomb+y, lényeg, hogy ez a parancs kapcsolgatja ki/be ama bizonyos virtuális pc-kurzort, ami nekünk böngészéshez nagyon kellene.
    A naplós kérdés érdekes, esetleg ki lehetne próbálni másik böngészővel, mondjuk Firefoxszal, esetleg másik képernyőolvasóval. Ha nem megy, én benne vagyok akár abban is, hogy magánban megkukkantom, hátha…

  7. Ahmed szerint:

    Egy kérdésem lenne. Ha Linuxban nem a Belint, hanem a “gyári” Ubuntut akarom telepíteni azzal mit tudok kezdeni? Vagyis ha jól tudom eleve van benne képernyőolvasó? Vagy vakoknak csak a Belin az egyetlen elérhető linux alternatíva?
    A választ előre is köszönöm.

  8. Mate011 szerint:

    Sziasztok!
    Ahmed, az eredeti UBuntu kiadás is tartalmazza az Orca képernyőolvasót, viszont a Belin rendszerben rengeteg kényelmi funkciót eszközöltek, amit a gyári Ubuntu kiadásokban alapból nem tudsz használni. Belin alatt például le tutod kérdezni az akkumulátor töltötségi szintjét az orka + a billentyű lenyomásával, eredeti Ubuntu kiadás alatt viszont csak az indikátormenüből van erre lehetőség. Szerencsére mostmár gyári Ubuntu kiadás esetén is lehetőség van egy billentyűkombinációval a képernyőolvasó elindítására, így látó segítség nélkül telepíthető az Ubuntu. Ehhez csupán be kell bootolni az Ubuntu telepítőjéről, majd a ctrl+ s billentyűkombó lenyomásával elindul az orka. Telepítés után viszont rengeteg finomítgatásra, módosításra van szükség, ugyanis az Orka az unity asztali környezettel nem működik együtt teljeskörűen, így szükség van a gnome felület telepítésére is, amit a Belin egyébként alapból tartalmaz. Szóval nem a Belin az egyetlen elérhető Linux alternatíva, de az összes közül a leghasználhatóbb.
    Üdv:
    Máté

Hozzászólás a(z) Ahmed bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az e-mail címek rejtve maradnak. A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

*

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>