QRead – Olvassunk könnyedén

Számos program létezik, amivel egyszerűen olvashatunk elektronikus könyveket, ám szinte mindegyikkel valamiféle kompromisszumot kell kötni. Ide tartozik például, ha a program nem jegyzi meg, hol tartottunk, vagy nem támogat kellő mennyiségű formátumot. Egy idáig kevésbé ismert fejlesztőcsapat most kínál nekünk egy jó alternatívát.

Bevezető, telepítés

A technológia fejlődése igen látványos változásokat hozott a könyvolvasás területén is. Ez akár onnan is érzékelhető, hogy a digitális korszak beköszöntével nagyot nőtt azon kiadványok aránya, amelyek elektronikus formában is megvásárolhatók, vagy valahonnan beszerezhetők. Sőt, a fejlődést magát egyszerűen kezdhetnénk a papíralapú könyvek szkennelésénél is, hiszen maga az optikai karakterfelismerés is sokat finomodott. A Dosos korszakból ismert, magyar fejlesztésű Recognita Reader is óriási előrelépés volt, de jómagam még emlékszem, amikor 2001 tájékán, egy akkor minőséginek és nagyteljesítményűnek számító HP szkennerrel, pontosabban annak szoftverével próbáltam könyveket falni. A nagy mohóság viszont gyakorta valami másba csapott át, hiszen az akkori szoftver olyan gyatra minőségben ismerte fel a szkennerre pakolászott könyvlapokat, hogy az ember sokszor inkább választotta az érdekes könyv helyett a televíziót. Minden oldalra kellett vetni egy pillantást, hogy sikerült-e a szkennelés, ugyanis a kísérletek nagyjából 40 százalékában a felismert szöveg helyett csak értelmezhetetlen karaktereket kapott a lelkes, később már roppant ideges felhasználó. A szoftverek persze fejlődtek, mint ahogy a technológia is, könyvolvasásra pedig számos lehetőségünk van.
Olvashatjuk számítógépen, de mp3 formátumú hangot is gyárthatunk belőle, a daisyről nem is beszélve. A számítógépen történő olvasás viszont korántsem olyan kényelmes, mint amennyire az elvárható lenne.
Az egyszerű szöveges dokumentumokban csak nyíllal tudunk navigálni, a gyorsnavigáció ki van zárva. Könyvjelzőzgetnünk is kell, egyszóval jó, működik, de bőven lennének olyan kényelmi funkciók, amiket mindenki szívesen látna.

A Q-Continum nevezetű csapatnál is így gondolkodhattak, és QRead nevezetű szoftverükkel nagyot alkottak.

A QRead egy könyvolvasó program a Windows operációs rendszerhez. Kifejezetten látássérülteknek készült, így a képernyőolvasókkal tökéletesen együttműködik.
A fentebbi linken felkereshetjük a fejlesztők honlapját, ahol a Software menüben találjuk meg a QRead hivatkozást. Ha rámentünk, az újonnan megnyíló oldalon a tájékoztató alatt lesz a Download link is. Üröm az örömben, hogy az így elérhető szoftver mindössze egy demó, amely minden kényelmi funkciót tartalmaz, viszont nem jeleníti meg az olvasott könyvet elejétől a végéig.

A QRead szolgáltatásai

A támogatott formátumok között ott van az Epub, a bookshare daisy, html, docx, pdf, és természetesen a sima szöveges dokumentum is. Így megkímélhetjük magunkat a sok konvertálástól. Támogatja a többlapfüles megjelenítést, így több könyv is meg lehet nyitva egyszerre.
Tartalmazza az automatikus könyvjelzőzést, (tehát másodpercenként elmenti, pontosan hol állt a kurzor, így a könyvet mindig ott folytathatjuk, ahol abbahagytuk). Még akkor is, ha hiba történik, pl. valamiért lefagy, vagy szabálytalanul bezárul a szoftver. Nem kell azzal sem foglalkozni, hogy az adott fájlba beleírjunk valami olyat, amire rákeresve majd megtaláljuk, hol hagytuk abba.
Elhelyezhetünk névvel felcímkézett könyvjelzőket is, így pl. tanuláskor felcímkézhetünk egy adott részt. A megjelölt részeken természetesen billentyűparancsok segítségével gyorsan ugrálhatunk. Ha a megnyitott fájl tartalmaz címsorokat, azokon a már megszokott h és shift+h gombokkal mozoghatunk, mintha böngészőben lennénk. Ha tartozik a könyvhöz tartalomjegyzék (pl. az Epub/pdf formátumoknál), azt is kilistáztathatjuk.
Felolvastathatjuk a könyvet a feltelepített alapértelmezett sapi5 szintetizátorral is, bár ezt nekem csak a program bezárásával sikerült leállítanom valamiért. Arra jelenleg még nincs mód, hogy a felolvasás tulajdonságait a programon belül állítgassuk.
Ha megnyitjuk a keresőt és beírunk egy kifejezést, a kurzort az első találatra helyezi. Természetesen ugorhatunk a következő helyre, amit a kurzor is követ.
Használható a program hordozható módban is, így bármilyen számítógépen olvashatjuk kedvenc könyvünket, mindenféle korlátozás nélkül.

A program kinézete

Egy egyszerű szerkesztőmező, és control+tabbal váltogatható fülek. Lényegében a QRead főablaka ennyi és nem több, az alt billentyűvel pedig behívható egy könnyen kezelhető menü. A szoftver nem tud magyarul, de angol nyelvvizsga nélkül is meg lehet birkózni a rémbonyolult parancsokkal, mint például open, exit vagy bookmarks. A honosítás tervben van, remélhetőleg hamarosan eljutunk a megvalósításig.
Egy könyv megnyitása után a nyílbillentyűkkel mozgunk benne, a navigation menüben pedig helyet foglal a program legtöbb kényelmi szolgáltatása.
Itt lehet keresni, könyvjelzőket elhelyezni és azokra rálépni, de léphetünk linkekre vagy címsorokra is. Nagyon kellemes dolog, hogy egyszerre több könyv is nyitva lehet, egy egyszerű control+tab kombóval váltogathatunk köztük. Kilépés után – ahogy azt fentebb is említettük -, a program elraktározza, hol tartottunk, az olvasás pedig bármikor folytatható tovább.

Végszó

Mint mindennek, ennek is vannak hátrányai. A legnagyobb talán az, hogy a program nem ingyenes. Árfolyamtól függően 5-6000 Ft között mozog az ára (25 $). Hogy mi a sok pénz, és mi a kevésbé sok, ezen megítélés egyénenként és zsebenként változik, az viszont tény, hogy a program innovatív és kényelmes. Mindösszesen az a kérdés, ki mennyit kíván áldozni saját kényelmére, de tény, hogy hasonló szolgáltatásokat felvonultató alkalmazás nem igazán van a piacon. A csapatnak egyébként más, szintén jól használható és okos szoftverei is léteznek, ezekkel a jövőben itt a Freekockán is foglalkozunk.
RauchR, Oaron

A bejegyzés kategóriája: Egyéb, Kezdőknek, Számítógépes programok
Kiemelt szavak: , , , .
Közvetlen link.

QRead – Olvassunk könnyedén bejegyzéshez 14 hozzászólás

  1. Szabó Gábor szerint:

    Sziasztok! Jópofa szoftvernek tűnik, szerintem megéri azt a 25 dollárt. Gyorsan megnéztem a cég honlapját, a Pandora app engem személy szerint annyira nem érdekel, viszont a QCast és a QFeed annál inkább. Felmerült bennem egy kérdés is: lehet annak létjogosultsága, hogy a QRead-ot beállítani alapértelmezett PDF olvasóként? Mert ha igen, akkor nem kéne ezt a szörnyeteg Adobe Reader-t feltelepíteni, amit csak a böszmesége miatt nem szeretek, de nem találtam még olyan, könnyűsúlyú alternatívát, ami rendesen együttműködne az NVDA-val. Mert a régi kedvencem, a Foxit Reader sajnos meg sem mukkan.

    Köszönöm és gratula! Ez megint nagyon jó lett!

    • oaron szerint:

      Sziasztok!
      Tulajdonképpen lehet alternatívája az Adobe readernek, egy dolog van amit nem tud. Ha olyan pdf-et kapsz amibe bele kell írnod adatokat, akkor meg vagy lőve a QReaddal, mert az ezt szerintem nem támogatja.

  2. Ahmed_29 szerint:

    Üdv és szép napot mindenkinek! A következő dolog érdekelne. Vonz az ötlet, hogy ebook olvsókészülékbe ruházzak be. Megéri? Vakon lehet használni? Értem ez alatt, hogy lehet beszéltetni? Pl. Nvda vagy Jaws segítségével? Őszinte leszek halvány ötletem sincs, még személyesen nem volt dolgom ilyen kütyüvel. Ha igen és megéri már rohanok is azonnal megrendelni. d.

    • Szabó Gábor szerint:

      Szia Ahmed!

      E-book olvasóhoz még nekem sem volt szerencsém és nem szeretnék olyan választ Rád erőltetni, amit nem is kérdeztél, de valamilyen MP3 lejátszó nem lenne megoldás? Mert az e-könyvekből a pont itt nemrég bemutatott DEX nevű programmal tudsz hanganyagot csinálni, arról pedig szintén itt olvastam, hogy az MP3 lejátszók többségére lehet felolvasó funkciót telepíteni.

  3. Szabó Gábor szerint:

    Áron, köszönöm a választ! Ez nem hangzik rosszul, mert nem is tudom, mikor volt dolgom utoljára olyan PDF doksival, amibe bele kellett volna írnom. Viszont az előző kérdésem kapcsán felmerült bennem még egy, ami nem tartozik szorosan a témához, de azért felteszem: az min múlik, hogy egy adott program együttműködik-e a képernyőolvasókkal? Ezt azért kérdezem, mert egyszer mintha olvastam volna valahol, hogy a JAWS-hoz létezik olyan szkript/kiegészítés/mittoménmi, ami arra szolgál, hogy egy adott programot összehozzunk a JAWS-szal. Félreértettem valamit? Mert abból nekem úgy tűnt, hogy ha valaki ért a kódoláshoz, akkor elvileg meg tud vele szelidíteni bármilyen alkalmazást egyedileg.

  4. Ahmed_29 szerint:

    Noss kedves Gábor köszönöm a válaszodat.
    Hát, őszinte leszek, én konzervatívabb tipus vagyok, nálam a könyv az könyv marad, mp3 alatt én zenéket értek és egyéb hanganyagokat. Így engem ez a dexes dolog egyáltalán nem hozott lázba, valamint a ma oly divatos hangoskönyvek sem. Hát ha nincs más megoldás ezekszerint, akkor marad utazásokon a laptop, ha pedig rövidebb pl félórás útra megyek a zene hallgatás…

  5. Dóri és Ébi szerint:

    Én még Context vagy Notepad ++ programokkal is szoktam könyvet olvasni, s ezeknek a programoknak is meg van mind az előnyük, és hátrányuk. Pl Contextben NVDA – val nem lehet Insert lenyillal folyamatos olvastatást, hanem csak soronként. Ezért is szoktam mostanában inkább már a Notepadd ++ – al, csak ott meg ott van az, hogy a sorok be vannan számozva, sé minden sor előtt bemondja a számot is. Arra lennék kíváncsi még, hogy végül akkor ennek a programnak a Demó módját le lehet tölteni, mert ha igen akkor abban szeretnék egy kis segítséget

  6. Osillo szerint:

    Dóri, gondolom az automatikus könyvjelzőzés funkció miatt használod az említett programokat elsősorban. Bár a Notepad++-nál már nem emlékszem, hogy ezt tudja-e, de talán igen. Nos, azt tudnod kell, hogy a ConTEXT és a Notepad++ is elsősorban programozók számára készült. Ez az oka annak, hogy NP++-ban alapértelmezett módon a sorok számozása be van kapcsolva. Így azért könyvet olvasni roppant zavaró. Ez kikapcsolható egyébként, viszont ami engem annó zavart ebben, az az, hogy minden alkalommal ezt meg kellett tenni, azaz nem sikerült megjegyeztetnem ezt a beállítást, hogy ha huzamosabb időre ki akartam volna kapcsolni a számozást. Legalábbis a menüsoron csak átmenetileg lehetett ezt megtenni, a beállításaiban talán ki lehet véglegesen is lőni, viszont itt jön az a probléma, hogy egyáltalán nem akadálymentes a beállítások ablaka, legalábbis JAWS-zal egy katasztrófa volt, messze nem lehetett minden opciót elérni. Azért írok inkább múltidőben, mert rég próbáltam a programot, nem tudom mi a helyzet pontosan az aktuális verzióval. Szóval nekem emiatt nem jött be annó a szoftver. A ConTEXT alapvetően szintén jó és elég sokat tud, de sajnos képernyőolvasóval annak is akadnak hátrányai. Persze más könyvet olvasni és más mondjuk programozni. Rengeteg szövegszerkesztő létezik egyébként, amiknek egy nagyon jelentős része számunkra nem használható vagy csak olyan minimális mértékben, hogy nincs értelme vele foglalkozni. Tudnék még ajánlani szerkesztőket, de mindnek akad hátránya is.

  7. RauchR szerint:

    Sziasztok!

    Dóri, itt a QRead legfrissebb verziójának demója.
    Klikk ide!

  8. Verica szerint:

    Sziasztok!

    Más téma, de remélem tudtok segíteni. Ha kapok egy olyan linket, ami egy pdf file-ra mutat, egyszerűen nem tudom letölteni. Például itt van ez.
    http://dload.oktatas.educatio.hu/erettsegi/feladatok_2014tavasz_emelt/e_angol_14maj_fl.pdf
    Ha megnyitom, nem reagál a helyi menüre, vagy ha mégis, akkor csak másolás, beillesztés meg ilyeneket ad ki. Vmi ötlet?

  9. Osillo szerint:

    Verica, a megoldás egyszerűbb, mint gondolnád:
    nyomj a böngészőben a linken állva helyi menüt, és válaszd a mentést. Firefoxban hivatkozás mentése más néven, IE-ben pl. cél mentése másként.

  10. Osillo szerint:

    Pardon, az IE11-ben ez nem jött be, most megnéztem. Firefoxban műxik úgy, ahogy írtam. IE-ben is van persze megoldás. Ha megnyitod a PDF-et, nyomj CTRL+Shift+S-t, ez a mentés másként, és mentheted a doksit. Ennyi.

  11. Verica szerint:

    Fogalmam sincs milyen explorerem van, talán 8-as:S a linken állva ilyenek vannak helyi menüben, hogy parancsikon létrehozása, exportálás microsoft excelbe, háttérkép létrehozása vagy vmi ilyesmi, tulajdonságok stb.

  12. Verica szerint:

    Jaa, ctrl shift s-sel már jó.

Hozzászólás a(z) Verica bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az e-mail címek rejtve maradnak. A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

*

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>