Szoftverbemutató: Recuva

Előfordult-e már a tisztelt olvasóval, hogy egy elvétett mozdulat miatt, egy hibás kijelölés, vagy egy túl sokszor lenyomott nyílbillentyű okán valami nagyon fontos adatot törölt a merevlemezéről? Szívből reméljük, hogy nem, viszont jobb félni, mint megijedni. A rutinból végzett műveleteket lehet egy aprócska pillanat alatt elrontani, s hiába létezik lomtár, könnyen lehet, hogy túl későn ébredünk már rá, mit töröltünk ki. Ha gyorsan észbe kapunk, még megmenthetjük adatainkat, mutatjuk, hogyan.

Bevezető

A túlzott biztonságérzet néha igen káros dolgokat szülhet. Ez nem kizárólag a számítástechnika világában van így, de tény, hogy ez fokozottan egy olyan területe mindennapi életünknek, ahol igen könnyen beüthet valami rendellenesség, így nem árt felkészültnek lenni. A felkészültség pedig ismét több ágra bontható. A vírusvédelem és a megfelelő védelmi beállítások csak az egyik ága ennek. Újabb vetülete lehet önnön adataink védelmének a biztonsági másolat rendszeres készítése, felhőbe, másik adathordozóra, egyéb helyekre. Illetve hamis biztonságérzetet kelthetünk önmagunkban akkor is, ha meggyőzzük magunkat saját tévedhetetlenségünkről. Nyilván mindannyian elegendő sütnivalóval rendelkezünk ahhoz, hogy ne töröljünk olyan dolgokat, amelyek számunkra fontosak. Az is igaz, hogy erre egy alapszintű védelmet kitaláltak nekünk a különböző operációs rendszerek fejlesztői, Windows esetén ez a Lomtár nevet viseli, így a véletlenül törölt anyagokat vissza lehet állítani.

Sokan viszont egyszerűen nem használják a lomtárat, például a shift+delete paranccsal közvetlenül, a lomtár megkerülésével törölnek, de olyan is előfordulhat, hogy a szeméttel alaposan teledobált limlomos mappát azonnal ürítjük ki, s ezek után kapunk csak a fejünkhöz, hogy most valami nagyon rossz és talán visszavonhatatlan dolgot műveltünk.

Cikkünk tárgya pont a visszavonás lehetőségét boncolgatva lesz igazán releváns, a most tárgyalt, Recuva nevezetű alkalmazás ugyanis a törölt, vagy valami hiba miatt elveszett állományok visszaállítására tesz kísérletet.

Anélkül, hogy túlságosan belebocsátkoznánk a technikai részletekbe, mindenképp fontosnak tartjuk, hogy néhány alapvető dologgal tisztában legyen minden kedves olvasó. A törölt adatok visszaállítása azért válhat lehetségessé, mert egy adott fájl törlésekor az adott pillanatban nem magát az állományt törli a rendszer, hanem annak nevét és minden azonosítóját, nem lesz tehát nyilvántartva az adott adathordozó tartalomjegyzékében. Az a hely, ahol korábban a fájlunk tartózkodott, üresnek lesz nyilvánítva, a rendszer pedig el is foglalja azt más adatokkal, ha valamit létrehozunk. Így egyfelől a törölt adatok maradéktalan visszaállítására soha nincs garancia, másfelől nagyon fontos, hogy amint észleltük ügyetlenségünket, lehetőleg azonnal indítsunk visszaállító szoftvert, amilyen például a Recuva is.
Ez különösen nagy jelentőséggel bír akkor, ha arról a merevlemezről töröltünk, ahol a rendszerünk fut. Az operációs rendszer működése folyamatos adatírással és olvasással jár, így ha nekiállunk valamit telepíteni, netán újraindítjuk a gépet, máris csökkentettük annak az esélyét, hogy törölt fájljainkat visszanyerjük.
Ha nem rendszerpartícióról töröltünk, hanem például külső merevlemezről vagy pendrive-ról, helyezzük azt használaton kívül, és csak akkor tegyük azt hozzáférhetővé a rendszer számára, ha az adatvisszaállító szoftver már készen áll.

Összegezve, ha észleltük a hibát, cselekedjünk azonnal. Ne odázzuk el, ne csináljunk a gépen előtte mást, mert lehet, hogy az egyébként részben vagy egészben visszaállítható adatokat tönkretesszük.

Beszerzés, kinézet

A Recuva alkalmazást a Piriform gyártja. Igen, szerintünk is meglehetősen szerencsétlenül hangzik mindkét tulajdonnév magyar fonetikával, nem elég, hogy Piriform, még Recuva is. Mellesleg nem valami amatőr pötyögtetősökről van szó, a Piriform adja ki többek között a sokak által kedvelt CCleaner nevű rendszerkarbantartó szoftvert is.

Természetesen adatmentő alkalmazásból is többféle áll rendelkezésünkre, régebben elég népszerű volt példának okáért a GetDataBack is, ez viszont nem ingyenes, és nem vagyunk benne biztosak, hogy egy program kizárólag annak okán teljesít jobban, hogy fizetni kell érte.

A Recuvának ingyenes változata is van, a hivatalos oldalon elég kevés információt találtunk arra vonatkozóan, hogy mivel tud többet a kereskedelmi változat az ingyenesnél, az biztos, hogy az ingyenesben nem működik az automatikus frissítés, de annyi baj legyen.

Letöltéshez keressük fel a Recuva hivatalos letöltőoldalát, és válasszuk a “Download from piriform.com” opciót, ebből a “piriform.com” lesz a hivatkozás.
Alternatív lehetőségként kattintsunk ide a fejlesztők oldaláról történő közvetlen letöltéshez.

A szabványos telepítőn kívül hordozható verzió is a rendelkezésre áll, így mindig készenlétben lehet például egy pendrive-on. Ennek több haszna van, mint amennyi első látásra nyilvánvaló.
Ha töröltünk valamit, és nincs fenn az adott gépen a program, használat előtt telepíteni kell, így máris kevesebb esélyünk van megkapni mindazt, amit elvesztettünk, legalábbis, ha rendszerlemezen történt az adatvesztés, és nem is áll rendelkezésre másik lemez, amire a Recuvát telepíthetjük.

Ha viszont pendrive-ról futtatjuk, nincs szükség telepítésre, nem kell tehát adatokat írni a merevlemezre. Másfelől bármikor bevethető, egyszóval nagyon hasznos a hordozható verzió, letöltéséhez kattintsunk ide.

A telepítőprogram a megszokott, a legelső kombinált listamezőben, amely a “select your language” címkét tartalmazza, érdemes viszont magyart beállítani, így ugyanis nemcsupán a telepítő, hanem a szoftver felülete is anyanyelvünkön jelenik majd meg.

Telepítés után az asztalról vagy a start menüből indíthatjuk a szoftvert.

Az adatmentő varázsló

Meglehetősen felhasználóbarát az alkalmazás, indításkor például felkínál egy nagyon egyszerűen használható felületet, amely elkér tőlünk néhány adatot, majd indulhat is a törölt adatok keresése.

A varázsló első paneljén csak egy üdvözlőszöveg található, a tovább gombbal léphetünk a másodikra.

A második panel már érdekesebb, itt tudjuk egyszerű választógombokkal kijelölni, hogy milyen adatokat keresnénk. A legkézenfekvőbb persze, ha elveszett vagy törölt fájlra vadászunk, , de a Recuva ennél is többet kínál. Szűrhetünk hang és videoanyagok, tömörített dokumentumok, de akár e-mailek szerint is, a hivatalos dokumentáció szerint a program támogatja a Mozilla Thunderbird, a Windows Live Mail és az Outlook Express e-mailalkalmazásokat.

Szintén a Recuva honlapján olvasható az is, hogy sérült vagy formázott lemezről is képes adatokat visszaállítani a szoftver, utóbbi valószínűleg csak akkor működik, ha az adathordozót gyorsformázással töröltük.

Válasszuk tehát ki, hogy milyen adatok hiányoznak, példánkban fájlvisszaállítást végzünk, ehhez a “minden fájl” opciót kell választanunk. Ha megvagyunk, tabbal lépjünk a Tovább gombra, és üssünk szóközt.

A harmadik panelen arról kérdez minket az alkalmazás, hogy hol lehetnek az elveszett adatok. Külső adathordozót, a Dokumentumok mappát, a lomtárat is kiválaszthatjuk keresésre, de természetesen megadhatunk tetszőleges mappát is, valamint az is opció, hogy mindenhol keresünk.
Egyéni mappa kiválasztására az “egy megadott helyen” választógomb szolgál, ha erre vittük nyíllal a kurzort, tab billentyűvel megtalálunk egy szerkesztőmezőt, további tabbal pedig a tallózás gombot. Ezek szolgálnak arra, hogy kijelöljünk egy keresési meghajtót és/vagy mappát, a mezőbe beírhatjuk az elérési utat, a Tallózás gombbal kiválaszthatjuk azt egy fanézetből.
A megfelelő opció kijelölése után tabozzunk a Tovább gombhoz, és aktiváljuk.

Az utolsó panelen indíthatjuk a keresést, illetve bejelölhetjük a “Mélyvizsgálat engedélyezése” négyzetet, amely esetenként hatékonyabban dolgozik, viszont sokkal több időt felemészt. Alapesetben ez nincs bejelölve, érdemes lehet először mélyvizsgálat nélkül keresni, ha pedig nem jutottunk eredményre, újrakeresni mélyvizsgálattal.

A kijelölt meghajtók és mappák méretének függvényében egy keresés lehet egynéhány perces, de egynéhány órás is, különösen mélyvizsgálattal.
Ezen idő alatt aligha tud mást tenni a pórul járt felhasználó, mint várakozni és bizalommal tekinteni a jövőbe.

A keresés után listát kapunk a megtalált fájlokról és fájltöredékekről. Nagyon fontos, hogy a program nem fogja tudni az adott mappaszerkezetet visszaállítani, tehát a megtalált fájlok nem kerülnek vissza eredeti helyükre, ehelyett meg kell adnunk egy visszaállítási mappát, ahová a szoftver bepakol mindent.

A listában szereplő elemekre nyomhatunk menügombot, ekkor megtaláljuk a visszaállítás opciót, a szoftver pedig megkérdezi, milyen mappába helyezze vissza az anyagot. Érdemes egy erre a célra létrehozott mappát kijelölni neki. Természetesen nem muszáj egyenként visszaállítást kérni, a megtalált fájlokra nyomhatunk control+a parancsot is, majd menügombot, és a visszaállítás opciót választva a megadott mappába az összes megtalált állományt visszahelyezi a program.

Sajnos nem biztos, hogy minden, a listában szereplő fájl visszaállításra kerül. Mi élesben is használtuk a programot, ráadásul úgy, hogy egy nap is eltelt azóta, hogy az adott gépen törölve lettek a fájlok, ráadásul rendszerlemezen volt minden, így nem is kaptuk vissza az összes törölt adatot, de így is egész jól jártunk.

Azt is kipróbáltuk viszont, hogyan muzsikált a program akkor, ha törlés után nagyjából két perccel futtattunk keresést. Ekkor gyakorlatilag tökéletesen visszahozott mindent.

A szoftver indításakor lehetőség van a varázslót Escape billentyűvel megszakítani, ekkor a Recuva főablakába lépünk, tapasztalataink szerint itt viszont a képernyőolvasók kissé megbicsaklanak, így a program fő funkciójának használatához a varázslót ajánlanánk.
Az esetlegesen elérhető kiegészítő funkciókkal, amelyek a varázslón kívül érhetők el, most nem foglalkoztunk, úgy gondoltuk ugyanis, hogy rendeltetésének így is megfelel a szoftver, de természetesen akit behatóbban érdekel, vizsgálja meg tüzetesebben.

Konklúzió

Érdekes egy szoftverajánló ez, hisz a legjobban akkor jár mindenki, ha soha nem lesz erre a programra szüksége. Ha viszont kell, akkor nagyon hirtelen, nagyjából egy pillanat alatt kezd el nagyon kelleni, ráadásul azonnal.
Mi azt tanácsoljuk, hogy legalább egy hordozható verzió legyen készenlétben egy pendrive-on, keveset foglal a program, bőven el lehet mellette férni kisebb adathordozókon is. Nagyon fogunk örülni önnön elővigyázatosságunknak, ha egy alkalommal egy elvétett lefelégomb vagy egy enter hatására legyalulunk gépünkről valamit, amit nem akartunk. Ha így történne, egynéhány perc alatt futtathatjuk a visszaállítást, ilyen rövid időn belüli beavatkozással pedig jó eséllyel megkapunk mindent, ami elveszett.

Leonder, RauchR

Kategória: Kezdőknek, Számítógépes programok | A közvetlen link.

Szoftverbemutató: Recuva bejegyzéshez 8 hozzászólás

  1. Osillo szerint:

    Gratula, jó lett nagyon a cikk. Nekem a Recuva élesben egyszer jött nagyon jól az évek során. Ez is mutatja, hogy ez tényleg nem az a progi, amit naponta futtat az ember, sokkal inkább megeshet az, hogy szökőévente egyszer “elő kell kapni”, de akkor viszont “életet menthet”.
    A GetDataBack egyébként jól használható képernyőolvasókkal? Csak azért kérdem, mert valamikor réges-régen, amikor én próbáltam, akkor JAWS kurzorral valamit lehetett vacakolni vele, de túl sokat nem lehetett vele kezdeni. De ez tényleg rég volt, meg merem kockáztatni, hogy úgy 7-8 éve. Azóta elmondhatatlanul sokat fejlődött a JAWS is, meg bejött az NVDA is, és ráadásul maga a program is elképesztően nagyot változhatott.

  2. Leonder szerint:

    Szevasztok!
    Osillo, nagyon régen sikerült visszaállítanom egy teljes meghibásodott memóriakártya tartalmát Get Data Back-kel, úgy emlékszem 2009-ben. Jaws 9-essel használtam a programot, de nem emlékszem már a felületére, az biztos, hogy egyedül oldottam meg a visszaállítást, és sikeres volt a dolog. Az viszont tény, hogy az a mappa szerkezetet is visszaállította, viszont pár video fájl megsérüllt.

  3. Andor szerint:

    Én véletlenül töröltem anyagot. Azonnal google nyit, reménykedve, hát ha találok valami jól használható programot, hogy visszatudjam menteni az adatot.
    Egyből kiadott egy programot, ami a recuva volt.
    Feltelepítettem, hogy hát ha sikerrel járok.
    Letöltöttem, feltelepítettem, majd nézegettem a működését, és megpróbálkoztam a visszaállítással.
    Sikerrel is jártam.
    Jó, lehet, hgoy vannak anyagok, pl képek, amik veszteség mentesek lehetnek egy visszaállítás után.
    Nekem tetszik a program, könnyen kezelhető.

  4. S.geri szerint:

    Sziasztok!
    A cikk elejéhez érdemes lenne hozzáírni pár fontos szituációt még.
    - A pendrájvokon alapértelmezésben nincs bekapcsolva a lomtár funkció, így pendrájvról törölt fájlnál eleve csak visszaállító program jöhet szóba.
    - Ha parancssorban törlünk a del vagy az erase paranccsal, akkor az ilyen fájlok nem kerülnek be a lomtárba, akárhonnan töröltük is őket. Egy del *.* parancsba belekerülhet olyan is, amire nem is gondoltunk.
    Én is gratulálok a cikkhez.

  5. Oláh Veronika szerint:

    Letörölrm a a fnyképeimet, szeretném visszakapni… A Lomtárba küldtem és ott nem találom
    Kösz9nöm a segítséget: Vera

  6. Pesch szerint:

    Hatalmas köszönet a Recuva programnak!!
    Nagyon figyelmetlen voltam,és töröltem a nyaralás képeit.
    Sikerrel jártam szerencsére! Köszönöm a leírást!!
    Üdv. Pesch

  7. N. szerint:

    Figyeljetek Tóth Danira, akinek azt hiszem cikklopás mániája van, a recuva már úgy a harmadik program amiről most hirtelen ő is nekiállt írni. Csak gondoltam szólok, ne belőletek húzzon hasznot.

    • FraCall szerint:

      “Figyeljetek Tóth Danira, akinek azt hiszem cikklopás mániája van, a recuva már úgy a harmadik program amiről most hirtelen ő is nekiállt írni.”
      “cikklopás mániája”? Tényleg? Már ne is haragudj, de ha ugyanarról ír, az maximum ötletlopás. De négy évvel a cikk keletkezte után ideírni egy ilyen erősen konfliktusgeneráló kommentet, hát, nekem erősen csak balhégenerálás szagúnak tűnik. A stílusod alapján elég egyértelműen be lehet azonosítani (az egy karakteres neved ellenére), így elég egyértelmű, hogy ott próbálod baszogatni a másik oldalt és a fejlesztőjét ahol tudod, ahogy azt megszokhattuk tőled…
      Végezetül egy jótanács, nézz szét más, látássérültek által fejlesztett oldalakon, találhatsz még jónéhány fduplikált cikket…

Hozzászólás a(z) Osillo bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az e-mail címek rejtve maradnak. A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

*

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>