szoftverek androidra

A mostanra igen fejlett, és eközben is folyamatosan fejlődő technika elérhetővé tette az átlag látássérült számára is, hogy beszélő okostelefont birtokoljon, amelynek számos szolgáltatását élvezheti. Az alapfunkciókon kívül immáron az összes újonnan vásárolt Androidos mobilon lehetőség van e-mailezni, mobilokra optimalizált weboldalakat megtekinteni, de a GPS és egy jó navigációs szoftver segítségével azt is könnyedén megtudhatjuk, hol tartózkodunk épp, vagy épp milyen objektumok vannak a közelünkben.
Mindezek mellett természetesen hallgathatunk zenét, használhatjuk készülékünket diktafonként, a népszerű közösségi platformokon pedig folyamatosan elérhetőek lehetünk, lévén a Skype, a Facebook vagy akár a Viber legtöbb funkciója is használható.
Ha pedig mindez kevés lenne, mobilunkat önnön helyzetünk megkönnyítésére is használhatjuk néhány kitűnő alkalmazással. Ezek a programok legtöbbször internetkapcsolat megléte mellett képesek arra, hogy a telefon kamerája által lefényképezett tárgyról vagy egyébről leírást küldjenek. Így megtudhatjuk, milyen bankjegy van nálunk, de megfelelő minőségű kamerával az elkészült képekről az is kideríthető, , hogy milyen színű ruhadarabot fényképeztünk le.

Fontos megjegyzés:

Az Android jelen korunk egyik legnépszerűbb operációs rendszere, és milliónyi különböző telefonon, tableten és egyéb eszközön fut. Ezen eszközöket természetesen nem áll módunkban külön-külön letesztelni, így az Android sokfélesége miatt olykor elképzelhető, hogy az itt közölt információk nem mindenhol teljesen helytállóak. A készülékek gyártóinak lehetőségük van az Android rendszer egyoldalú megváltoztatására, így az egyes funkciókat áthelyezhetik vagy átnevezhetik, szerencsétlenebb esetben akár száműzhetik is az adott készülékből. Ha az itt közölt információk vagy beállítások nem találhatóak meg az adott készüléken az általunk javasolt helyen, érdemes ugyanott, de kissé eltérő módon, eltérő megnevezéssel keresni azt.
Az Alapesetben Kisegítő lehetőségeknek hívott menüpont például néhány készüléken Hozzáférés vagy Hozzáférhetőség néven van jelen, de szélsőséges esetben az is elképzelhető, hogy angol nyelven, Accessibility néven találjuk azt meg.

Legutóbbi frissítés: 2015.10.18.

Hogyan történik a letöltés?

A modern mobiltelefonos rendszerekben a szoftverek letöltése nem a korábban a számítógépeken megszokott, és hagyományossá vált módszerrel történik. Az okostelefonok rendszerének mindegyike rendelkezik egy interneten elérhető letöltőközponttal, amelyet alkalmazásboltnak vagy áruháznak hívunk. A Google Android esetében ez a Play Store (magyarul Play Áruház), ennek ikonja a telefonok és táblagépek mindegyikén megtalálható. A Play Áruház használatához a felhasználónak rendelkeznie kell egy fiókkal, amely hozzáférést biztosít számára a szolgáltatáshoz. Remek hír, hogy mivel az Android és a hozzá kapcsolódó alapvető szolgáltatások a Google cég birtokában vannak, így egyszerűen egy Google fiók, azaz egy GMail cím szolgál majd azonosítóként. Akinek tehát már van GMailes címe, egyszerűen a GMail felhasználónevével és jelszavával jelentkezzen be a Play áruházba, és máris rendelkezik egy teljes értékű Play fiókkal.

Fontos különbség a szoftverek beszerzésének menete. Számítógépen egyelőre a legelterjedtebb módszer, ha a felhasználó letölt egy telepítőfájlt, majd ezt futtatja, a program pedig gondoskodik az adott alkalmazás elhelyezéséről a rendszeren.
Ha a modern alkalmazásboltokban, például a Play áruházban kiválasztunk egy programot, a PC-s módszertől eltérően nem telepítőfájlt kapunk, egyszerűen letöltésre kerül az adott szoftver a Play Áruházból, és máris használhatjuk. A Freekocka szoftverkatalógusában is jellemzően olyan hivatkozások találhatóak, amelyek az adott alkalmazást a Play áruházból teszik letölthetővé. Ezeket a linkeket megnyithatjuk közvetlenül telefonunkról, de lehetőségünk van arra is, hogy számítógépünkön keresztül telepítsünk mobilunkra szoftvereket.
Ennek lépései a következők:

  • Jelentkezzünk be mobiltelefonunkkal és számítógépünkkel is ugyanabba a Google fiókba.

  • Aktiváljuk számítógépünkön az alkalmazásra mutató linket.

  • A Play áruház megjelenését követően keressük meg B billentyűvel a telepítés gombot.

  • Ha több Androidos eszközzel is rendelkezünk, és azok mindegyike ugyanebbe a Google Fiókba csatlakozik, lefelé gombbal válasszuk ki az adott eszközt a Play áruház weboldalán, majd a telepítés megkezdődik, és a mobilon vagy táblagépen hangos visszajelzés érkezik annak befejeztéről.

Az Android mindazonáltal lehetőséget kínál a hagyományos módszerrel történő telepítésre a Csomagtelepítő segítségével. Lehetőség nyílik tehát Androidos telepítőfájlok használatára is, ezek a fájlok .apk kiterjesztésűek, használatuk pedig olyan, mint számítógép esetén. Az adott telepítőfájlt a telefon fájlkezelőjében meg kell keresni, elindítani, majd máris egy telepítő ablak jelenik meg, amely hasonlóképp működik, mint egy Windowsos telepítő. A Freekocka azokat az androidos alkalmazásokat teszi közzé APK telepítőcsomag formájában, amelyek a Play áruházból valami miatt nem tölthetők le, illetve az onnan letölthető friss verzió nem működik olyan jól, mint egy régebbi. Mivel a Play áruházból csak az adott program legfrissebb verziója tölthető le, időnként szükség lehet a telepítőcsomagokra, hogy egy jól bevált, régi, ám épp ezért a Playből már nem elérhető szoftvert a készülékünkre telepíthessünk.

Válasszunk alkategóriát

Képernyőolvasó

Beszédszintetizátorok

közösség, kommunikáció

Webböngészők

E-mailkezelő alkalmazások

GPS és navigáció

Kisegítő alkalmazások
Billentyűzet alkalmazások

Egyéb szoftverek

Képernyőolvasó Androidra

TalkBack

Az Android operációs rendszer ma forgalomban lévő verzióiban már gyárilag helyet kap a rendszer képernyőolvasója, amely a TalkBack nevet viseli. Korábban külön fejlesztésként futott, de az Androidot kiadó Google egy idő után úgy döntött, sajátjaként kezeli a projektet. Noha léteznek más kezdeményezések is az Android meghangosítására, ezek általában kiforratlanok, vagy nem nyújtják az elvárható szolgáltatásokat, így a felhasználók csaknem százszázaléka a TalkBacket használja Androidon a képernyő felolvasására.

A TalkBack a rendszer részét képezi, így már a telefon gyári állapotában is megtalálható egy verziója, ám legtöbb esetben érdemes a legfrissebb verziót használni a programból.
A TalkBack aktiválásához jelenleg legtöbbször látó segítségre van szükség, bár a friss Androidokon léteznek akadálymentes módszerek is az elindításra. A hagyományos módszer szerint lépjünk a Beállítások menübe, görgessünk a Kisegítő lehetőségek ponthoz (ez extrém esetben Hozzáférés, hozzáférhetőség, Accessibility néven is szerepelhet), majd keressük meg a TalkBack funkciót, és válasszuk azt ki. A rendszer ezt követően általában megkérdezi, hogy kívánjuk-e használni a funkciót, válasszuk az Igen lehetőséget. Sok esetben az a kérdés is megjelenik, hogy aktiválni kívánjuk-e az úgynevezett felfedezés érintéssel funkciót, vakon történő használathoz ez is csaknem elengedhetetlen, így válaszoljunk igennel.

A friss, azaz 4.4-es vagy újabb Android rendszereken lehetőség van látó ember segítsége nélkül is aktiválni a képernyőolvasót. Ehhez a készülék első bekapcsolását követően helyezzük a képernyőre két ujjunkat, és tartsuk is ott hosszú másodpercekig. A készülék megrezzenése után még mindig tartsuk két ujjunkat az előbbi helyükön, majd kisvártatva megszólal a TalkBack, a rendszer alapértelmezett beszédszintetizátorán.

Letöltési lehetőségek

A TalkBack letöltése a Play áruházból

A TalkBack jelenlegi legújabb verziója egyes készülékeken nem működik teljesen tökéletesen, például az egyes listák nehezebben kezelhetőek vele. Aki ilyet tapasztal, ideiglenes megoldásként telepítheti a két alverzióval korábbi szoftvert, ebben még az ominózus fordítási hibák sincsenek benne. Elképzelhető, hogy a rendszer nem engedi majd telepíteni a korábbi verziót, ehhez előtte vissza kell állítani a TalkBack szoftvert gyárira az alkalmazáskezelőben, majd ezután telepíteni a csomagot.

Talkback 3.5.2 letöltés

Beszédszintetizátorok

ESpeak

Az ESpeak egy nyílt forráskódú beszédszintetizátor, amelyet főként kis erőforrásigénye és alacsony tárhelyigénye miatt kedvelnek igazán. A szoftver magyarul is érthetően beszél, ami miatt néhányan kevéssé kedvelik, az kissé gépies, kevésbé emberi beszédhangja. Ezt az okozza, hogy a program ún. formáns szintézist használ, tehát nem előre felmondott emberi hangú fonémákból állítja elő a beszédet, hanem digitális alapon, matematikai képletek alapján. A szoftvernek két változata érhető el a Play áruházban.
Az ingyenes változata kevésbé konfigurálható, és csak Android 4.2-ig bezárólag képes működni, újabb verziójú operációs rendszereken nem. Létezik egy másik fejlesztőcsapat által kiadott ESpeak variáns, amely széles beállítási lehetőségekkel, és akár Android 5 kompatibilitással is bír, ez azonban árfolyamtól függően kb. 400 magyar forintért vásárolható meg a Play áruházból.

A vásárláshoz online bankkártyás fizetést kell használni, így a felhasználó bank vagy hitelkártyájának regisztrálása szükségeltetik a Google Wallet rendszerébe.

Ha az Espeak telepítése megtörtént, használat előtt alapértelmezett beszédszintetizátorrá kell tenni.
Ehhez válasszuk a Beállítások menüt, keressük meg a Nyelv és bevitel lehetőséget, majd a szövegfelolvasó kimenet almenüt. Itt is előfordulhat, hogy a megváltoztatott rendszer miatt más néven találjuk ezt meg, például szövegfelolvasó opciói, vagy ehhez hasonló.
A szövegfelolvasó kimenet beállításait egyébként a Kisegítő lehetőségek alpontból is elérhetjük.
Ha megtaláltuk, jelöljük be az Espeak szintetizátort, ezt követően a TalkBack ezen fog beszélni, magyarul.

Espeak – letöltési lehetőségek

ESpeak 1.46 letöltése a Play Áruházból csak Android 4.2 vagy régebbi rendszerre!
Espeak 1.48.15 megvásárlása a Play áruházból

A program nyílt forráskódja lehetővé teszi saját verziók elkészítését, így a Freekocka ingyenesen közzéteszi azon legfrissebb ESpeak verziót, amely a Play áruházban nem érhető el ingyen. Azoknak ajánljuk, akik nem rendelkeznek megfelelő bank vagy hitelkártyával az online vásárlás lebonyolításához, egyéb esetben a szoftver megvásárlását javasoljuk, hisz a fejlesztőket így lehet támogatni.

ESpeak 1.48.15 – a Freekocka által készített verzió letöltése (Android 6-tal is kompatibilis)

Vocalizer Mariska beszédszintetizátor

A Vocalizer technológiát használó Mariska magyar hanggal mostanra igen sok helyen lehet találkozni. Használható az NVDA képernyőolvasóhoz, megtalálható az IPhoneok képernyőolvasójában is, és immáron Androidra is megérkezett. Fontos kitétel, hogy létezik egy korábbi androidos változata is a szoftvernek, ez azonban a nagyon régi SVox beszédmotort használja, amely szinte semmilyen újabb készüléken nem fut stabilan. A CodeFactory cég által viszont megérkezett a vocalizer hangok stabil szoftveres megvalósítása, ez tölthető le az általunk megadott linken keresztül, a Play áruházból.

A letöltött alkalmazás még nem tartalmaz semmilyen beszédszintetizátort, ezek beszerzéséhez el kell indítanunk a frissen telepített Vocalizer alkalmazást, a szoftveren belül pedig ki tudjuk választani a telepíteni kívánt beszédhangokat, a magyar Mariskán kívül számos más nyelvet is választhatunk. Fontos, hogy a szintetizátorok telepítése nem ingyenes, az alkalmazáson belüli megvásárlás díja a magyar hang esetében nagyjából 1600 forint körül alakul, árfolyamtól függően.
Jó hír lehet viszont, hogy egy frissítés óta lehetőségünk van egy hétig ingyenesen használni a szintetizátort, így kipróbálhatjuk, és eldönthetjük, szükségünk van-e rá.


Vocalizer Szoftver letöltése a Play áruházból

Közösség, kommunikáció

Skype

A Skype szinte összes szolgáltatása Androidos okostelefonon is elérhető, ráadásul egészen akadálymentes felületen. A TalkBack a program csaknem teljes egészét olvassa, pöccintő ujjmozdulatokkal közlekedhetünk a szoftverben, és alkalmas hang, videó és persze szöveges beszélgetésre is, fogadhatunk fájlokat is, illetve részt vehetünk csoportos beszélgetésekben, konferenciákban is. Az egyetlen komolyabb hiányosság, hogy egyelőre az Androidos változatban nem lehet konferenciát menedzselni, nem lehetünk tehát a csoportos beszélgetés vezetői, de tagként minden további nélkül becsatlakozhatunk.

A program nyelve: magyar.


Skype letöltése a Play áruházból

Facebook Messenger

A Facebook Messenger egy egyszerű és akadálymentes felületen teszi lehetővé Androidon is a Facebookos ismerőseinkkel történő csevegést. A nevéből adódóan csak a Facebook üzenetküldő szolgáltatását tartalmazza, más műveletek ebből a programból nem érhetőek el, cserébe gyorsan és könnyen kezelhető.
Extraként lehetőségünk van hangklipek vagy akár fényképek küldésére is.

Fontos megjegyzés: a Facebook Messengerben jelenleg alapértelmezetten aktívak az úgynevezett chatfejek. Ennek lényege, hogy azon partnerek, akik üzenetet írtak nekünk, nem kizárólag a programon belül, hanem lényegében bárhol megjelennek egyfajta ikon formájában, ezt pedig a TalkBack nem képes kezelni. Mindezek negatív hozadéka, hogy az olvasatlan üzenetek ikonjaira úgy is véletlenségből rábökhetünk a képernyőn, hogy közben teljesen mást csinálunk, például zenét hallgatunk vagy webet böngészünk.
Ennek elkerüléséhez tiltsuk le a chatfejeket a programban:

  • Lépjünk a Messengerbe dupla koppintással.

  • Pöccintő ujjmozdulattal keressük meg a Beállítások elemet, és koppintsunk rá kettőt.

  • A beállítások pontban pöccintéssel keressük meg a Chatfejek alpontot, és nyissuk meg dupla koppintással.

  • Jobbra pöccintéssel meg fogunk találni egy jelenleg címke nélküli jelölőnégyzetet, a TalkBack tehát csak a “jelölőnégyzet” szöveget mondja majd be. Ez gondoskodik a Chatfejek aktívvá tételéről, dupla koppintással vegyük ki a jelölést belőle, így a chatfejeket kikapcsoltuk.

A program nyelve: magyar.

Facebook Messenger letöltése a play áruházból

Facebook

A Facebook által kiadott, hivatalos alkalmazás a közösségi portál elérésére szolgál. Lényegében azokat a funkciókat érjük el az appon keresztül, amelyeket a Facebook weboldalát felkeresve is elérünk.
A szoftver meglehetősen szerteágazó, a képernyőolvasó így nem mindig kezeli tökéletesen, de az alkalmazás hellyelközzel használható. Lehetőség van beállítani, hogy milyen eseményekről szeretnénk értesítéseket kapni a telefonra, így akkor is képben lehetünk, ha nem nyitjuk meg minduntalan az alkalmazást. Akit a sok értesítés zavar, szűrje vagy kapcsolja ki azokat, de az is megoldás lehet, ha a Facebook alkalmazás helyett a közösségi oldalt egy webböngészőből nyitja meg a telefonon, így még a felület is magyar lesz.

A program nyelve: angol.


Facebook letöltése a Google Play áruházból

Viber

A Viber lényegében ugyanarra jó, mint a fentebb tárgyalt Skype vagy akár a Facebook messenger, hangalapú és szöveges beszélgetéseket tudunk a segítségével lebonyolítani. Újdonság viszont, hogy a programban minden felhasználót saját telefonszáma azonosít. Első indításkor meg kell azt adni, majd általában automatikusan, vagy egy a Viber által küldött SMS segítségével megtörténik az azonosítás és a Viber regisztráció. Ez a fajta eljárás azért okos dolog, mert nem kell kézzel felkutatnunk mindenkit, és megtudakolnunk, használják-e a Viber szolgáltatást. Akit a névjegyzékünkből, telefonszáma alapján felismer a Viber, máris partnerünkké válik, és ingyenesen fel is hívható, ha mindkét fél hozzáfér az internethez az adott pillanatban.

A TalkBackkal a Viber legtöbb funkciója elérhető, hívást fogadni azonban legegyszerűbb a képernyő feloldási területén, jobbra húzó ujjmozdulattal.

A program nyelve: magyar.


Viber letöltése a Play áruházból

Webböngészők

Mozilla Firefox

A Firefox webböngésző Androidra is elérhető. A böngészés élménye egy érintőképernyős eszközön persze nem olyan kényelmes és kézenfekvő, mint egy billentyűzetes számítógépen, ennek ellenére remek dolog, hogy kedvenc weboldalainkat mobilunkról is felkereshetjük, így út közben is értesülhetünk a minket érdeklő hírekről, fórumokról, egyebekről. A TalkBack támogatja a Firefox webböngészőt, a weboldalak elemei között pöccintő ujjmozdulattal közlekedhetünk, de a részletesség beállításával akár bekezdésenként vagy soronként is haladhatunk. A Firefox természetesen lehetőséget nyújt könyvjelzők elhelyezésére is, a gyakran látogatott oldalakat pedig indításkor is felkínálja.
Érdekesség, hogy amennyiben billentyűzetet csatlakoztatunk mobilunkhoz, működik néhány gyorsnavigációs billentyű is, így például a H gomb Androidon is a címsorok közt lépked.
Ha használjuk a Firefox Sync szolgáltatást, és ide mobilkészülékünket is regisztráljuk, a számítógépen meglátogatott oldalak, előzmények, illetve a könyvjelzők a telefonon is megtalálhatóak lesznek. Ez hasznos funkció, sokszor azonban ennek okán túlzsúfolttá is válhat például a könyvjelzők listája, egy mobilon, érintőképernyőn pedig valamivel nehezebb szűrni, így le is lassulhat a munka.

A program nyelve: magyar.


Firefox letöltése a Play áruházból

Chrome

A Chrome a Google által fejlesztett webböngésző, így legtöbbször gyárilag is megtalálható az Androidban. A program folyamatos fejlesztés alatt áll, így a TalkBack is egyre inkább támogatja.

Egyes esetekben eredményesebben használható a képernyőolvasóval egy weblap a Chrome alatt, ha például azon lenyíló listák is menük szerepelnek. Más esetben a Firefoxszal jutunk jobb eredményre, ez készüléktől, android verziótól és elvárásoktól függ. A könyvjelzők és az automatikus szinkronizálás több eszköz között remekül működik, ha Chrome böngészőinkkel minden eszközön ugyanazon Google fiókba jelentkezünk be.

A program nyelve: magyar.


Chrome letöltése a play áruházból

E-mailkezelő szoftverek

Bár az Android gyárilag is tartalmaz e-mail klienst, létezik egynéhány olyan szoftver, amelyet felhasználói visszajelzések alapján akadálymentesebben és gyorsabban lehet használni képernyőolvasóval, mint a gyári megoldásokat. Itt ezeket próbáljuk egy helyre gyűjteni.

K9Mail

A K9Mailt nagyon sokan szeretik áttekinthetősége, akadálymentes felülete és gyors működése miatt. A szoftverben egyszerűen elérhetők a legfontosabb funkciók, könnyedén tudunk leveleket olvasni, azokra pedig válaszolni is gyerekjáték. A szoftver nem fűzi össze az azonos tárgyú leveleket, minden levelet külön jelenít meg, ennek preferálása egyéni ízlés kérdése.

Fontos megjegyzés: a hatékony működést elősegítendő a beállítások/kisegítő lehetőségek alpontban jelöljük be a Webes elérés fokozása jelölőnégyzetet, ez egyébként más alkalmazások akadálymentesebb használhatóságáért is felel.

A program nyelve: magyar.


K9Mail letöltése a Play áruházból

AquaMail

Az Aqua Mail egy másik, sokak által kedvelt e-mailes alkalmazás. Szintén intuitív kezelőfelületéért és logikus felépítéséért kedvelik, egyetlen komolyabb hátulütője lehet, hogy kezelőfelülete nem magyar, de a magyarul írt leveleket hibátlanul jeleníti meg, és magyar karakteres levelek is hiba nélkül készíthetőek vele.

A program nyelve: angol.


AquaMail letöltése a Play áruházból

GPS és navigációs alkalmazások

Noha a technológia jelenlegi fejlettségi szintjén még nem teszi lehetővé, hogy egy vak felhasználót teljesen pontosan és megbízhatóan, hangos navigációs utasításokkal elnavigáljon egyik pontból a másikba, mégis léteznek hasznos szoftverek, amelyek közvetve a tájékozódást segíthetik. Ezek közül mutatjuk a legjobbakat.

Google Térkép

A Google térkép vagy Google Maps alkalmazás sok esetben gyárilag az Android részét képezi, de ajánlott a mindenkori legfrissebb verzió használata.
Rendelkezik beszélő gyalogos és autós navigációval, alkalmas adott helyzetünk meghatározására, illetve számos egyéb funkcióval is bír, mint például a tömegközlekedéses útvonaltervezés.
Elrendezése első pillantásra kissé zsúfoltnak hat, de pöccintő ujjmozdulatokkal el lehet navigálni a programban.

Fontos, hogy a szoftver a bekapcsolt GPS mellett folyamatos internetkapcsolatot igényel, noha rendkívül alacsony adatforgalmat bonyolít le.

A program nyelve: magyar.


Google térkép letöltése a Play áruházból

GuideDroid

A GuideDroid is egy navigációs alkalmazás, amely a Google térkép szolgáltatásra épül. A sok ilyen alkalmazás közül azon szolgáltatása emeli ki, hogy képes automatikus tájékoztatást adni jelenlegi helyzetünkről beszéd formájában, lényegében tehát beavatkozás nélkül bejelenti, merre járunk. A bejelentés gyakorisága attól függ, milyen gyorsan változtatjuk helyzetünket, így képes akár tíz másodpercenként is megszólalni, ha új bejelenteni valója van.

A helyzetbejelentő funkció beállításához a szoftverben használjuk a menü gombot, majd az Options(beállítások) menüpontra történő dupla koppintás után pöccintsünk jobbra, és jelöljük be a speak(beszéd) jelölőnégyzetet.

Az alkalmazás a bekapcsolt GPS mellett folyamatos internetkapcsolatot igényel.

A program nyelve: angol.


GuideDroid letöltése a Play áruházból

NotNav

A NotNav egy viszonylag friss fejlesztés, célja pedig, hogy a GPS és a Google adatbázisa segítségével információkat adjon a közelünkben található létesítményekről, egyéni beállítások szerint. Kereshetünk üzleteket, szolgáltatásokat nyújtó épületeket, vállalkozásokat, és számos más csoport szerint szűrhetünk.
A tájékoztatás beszéd útján, automatikusan történik, és az is meghatározható, hogy az adott objektum mennyire kell közel legyen hozzánk ahhoz, hogy a program felhívja rá a figyelmünket.

Az alkalmazás a bekapcsolt GPS mellett folyamatos internetkapcsolatot igényel.

A program nyelve: magyar.


NotNav letöltése a Play áruházból

Navigon

A Garmin által fejlesztett Navigon az offline navigációs szoftverek közül jelenleg a legakadálymentesebb, ráadásul magyar nyelvű. A szoftver dedikált navigációs alkalmazás sok szolgáltatással, ezek legnagyobb részét pedig vakon, képernyőolvasóval is kiaknázhatjuk.

A szoftver offline, de internetről frissíthető térképekkel rendelkezik, így internetkapcsolat nélkül is teljes értékűen használható. A navigációs szolgáltatásai mellett a vak felhasználók arra is használhatják, hogy helyzetüket lekérdezhessék vele, bár ez a folyamat nem történik meg automatikusan, nem tudunk tehát haladás közben folyamatosan tájékozódni, de mozgó járművön kifejezetten hasznos lehet, ha tudjuk, hol vagyunk.
Arra is lehetőség van, hogy az adott környéken keressünk különböző létesítményeket, mint például kórház, rendőrség, vendéglátóipari egység, bolt, satöbbi.

A program nem ingyenes, megvásárlására a Play áruházban nyílik lehetőség.

A program nyelve: magyar.


Navigon – európai verzió megvásárlása a Play áruházból

Az egyéb helyeken és kontinenseken használható Navigon variánsokat megtaláljuk a Garmin Würzburg GmbH

fejlesztői lapján a Play áruházban.

Kisegítő alkalmazások látássérültek számára

NFC Címkéző

Az NFC Címkéző egy magyar fejlesztő, Németh Dávid munkája, a szoftver elsődleges célja a látássérült emberek segítése. Lényege, hogy egy NFC technológiát támogató telefonnal, valamint ún. NFC Címkékkel digitálisan megjelölhetünk tárgyakat, tetszőleges szöveggel, és dátummal ellátva azokat.
Ily módon megjelölhetünk akár élelmiszereket, különböző tartókat vagy dobozokat, de lehetőségeink csaknem korlátlanok.
A szoftver használata kézenfekvő, teljességgel kompatibilis a TalkBack képernyőolvasóval.

A szoftverről, NFC címkék beszerzéséről, illetve NFC kompatibilis telefonokról a fejlesztő honlapján bővebb információkhoz juthatunk: gersoft.hu.

A program nyelve: magyar.


NFC Címkéző letöltése a Play áruházból

TapTapSee

A TapTapSee egyetlen célja, hogy a vak és látássérült személyeknek hathatós segítséget nyújtson. Működését tekintve is nagyon egyszerű. A szoftver elindítása után jobbra pöccintéssel a “take a picture” gombra kettőt koppintva a telefon egy fotót készít, és a fotót interneten keresztül továbbítja a program adatbázisába. Nagyjából tíz másodpercen belül a felhasználó egy szöveges leírást kap vissza arról, mi található a képen. A legalapvetőbb használati területe a bankjegyek felismerése, de természetesen sok más tárgy azonosítására is alkalmas.

Fontos megjegyzés: a fotókról készült ismertető szöveg részletessége és pontossága nagyban függ a készülék kamerájának minőségétől. Alacsony felbontású, segédfény és autofókusz nélküli kamerák esetén például gyakran előfordul, hogy rövid vagy akár pontatlan leírás születik, de bankjegyek felismerésére jellemzően még ezek a kamerák is alkalmasak. Jó minőségű kamerával készített fotók esetén akár még azt is leírja nekünk a program, hogy az adott képen milyen márkájú termék található.

A program egy bizonyos darabszámú képet enged ingyen készíteni, ezt követően fizetnünk kell az újabb fotók felismertetéséért.

A program felülete angol nyelvű, a képek leírása viszont magyarul olvasható egy fordító algoritmus segítségével.


TapTapSee letöltése a Play áruházból

CamFind

A CamFind egyetlen célja, hogy a vak és látássérült személyeknek hathatós segítséget nyújtson. A program elindítását követően a felismerés gombot aktiválva a telefon egy fotót készít, és a fotót interneten keresztül továbbítja a program adatbázisába. Nagyjából tíz másodpercen belül a felhasználó egy szöveges leírást kap vissza arról, mi található a képen. A legalapvetőbb használati területe a bankjegyek felismerése, de természetesen sok más tárgy azonosítására is alkalmas.
A Cam Find sok beállítást is tartalmaz, amellyel a felismerés testre is szabható.

Fontos megjegyzés: a fotókról készült ismertető szöveg részletessége és pontossága nagyban függ a készülék kamerájának minőségétől. Alacsony felbontású, segédfény és autofókusz nélküli kamerák esetén például gyakran előfordul, hogy rövid vagy akár pontatlan leírás születik, de bankjegyek felismerésére jellemzően még ezek a kamerák is alkalmasak. Jó minőségű kamerával készített fotók esetén akár még azt is leírja nekünk a program, hogy az adott képen milyen márkájú termék található.

Az alkalmazás ingyenes.

A program nyelve: angol.

CamFind letöltése a Play áruházból

Billentyűzet alkalmazások

Billentyűzetek

Az Android lehetőséget kínál arra, hogy az érintőképernyős bevitel módját a felhasználó saját ízlése és igényei szerint szabja testre. Ennek eredményeként lehetőség van úgynevezett billentyűzet alkalmazásokat hozzáadni a rendszerhez, amelyek plusz szolgáltatásokat nyújthatnak. Rengeteg fejlesztő kínál milliónyi féle Androidos billentyűzetet, mi most a vakok körében népszerűeket szedtük össze.

Egy billentyűzet telepítése után alapesetben a beállítások/nyelv és bevitel/billentyűzetek és beviteli módok menüpont alatt tudjuk a billentyűzetet bekapcsolni, a menüpont neve és esetenként helye készülékenként eltérő lehet.

Google Billentyűzet

A Google billentyűzet sok esetben gyárilag is megtalálható az Android rendszeren, de az egyes gyártók saját megoldásaikat előtérbe helyezve el is távolíthatják azt. Ilyenkor a legtöbb esetben lehetőségünk van azt kézzel, a Play áruházból feltelepíteni, érdekes viszont, hogy noha Google alkalmazásról van szó, mégsem minden készülékkel kompatibilis az alkalmazás.

A Google billentyűzetet a TalkBack is támogatja, és az ékezetes karakterek bevitele is megoldott. Extraként használható a Google hangalapú bevitel funkciója is, ekkor a leírandó szöveget bediktálhatjuk, működő internetkapcsolat esetén pedig a Google billentyűzet változó hatékonysággal megpróbálja leírni az általa felismert szöveget.


Google billentyűzet letöltése a Play áruházból

Swype Keyboard

A Swype Keyboard egy, a Nuance cég által fejlesztett billentyűzet, amely egykoron meglehetősen népszerű volt a vak felhasználók körében. Kezelése egyszerű, mégis sokrétű, az ékezetes karakterek is jól bevihetőek, ráadásul a Dragon Dictation nevezetű szoftver is integrálásra került, amely rendkívül jó hatásfokkal képes felismerni a bediktált szöveget, írásjelekkel együtt.

Egy frissítést követően azonban a szoftver kezelése megváltozott, a billentyűzet használata bonyolultabb lett. A Freekocka mégis ajánlja a szoftver kipróbálását, most leginkább a valamivel régebbi, ám akadálymentes verziót.

A szoftvernek ingyenes és kereskedelmi változata is létezik, az ingyenes változat 30 nap után letiltja a diktálás funkciót, de maga a billentyűzet továbbra is használható.

Letöltési lehetőségek

Swype Keyboard 1.6.20 akadálymentes próbaverzió letöltése a Freekockáról

Swype keyboard legfrissebb trial letöltése a Play áruházból

Swype keyboard legfrissebb verzió megvásárlása a Play áruházból

Egyéb szoftverek

AirDroid

Az Air Droid alkalmazás kiváló eszköz arra, hogy androidos telefonunk vagy akár tabletünk tartalmát számítógépen menedzselhessük. Az ingyenes változat esetén feltétel, hogy a telefon és a PC vagy MAC számítógép egyazon wifi hálózaton legyen. Amennyiben ez a feltétel adott, a program elindítása után a készüléken jobbra pöccintve megtalálhatjuk telefonunk jelenlegi IP Címét, amelyet webböngészőnkbe kell beírni, ekkor a kapcsolat létrejön. Az Air Droid egy webes felületen teszi elérhetővé többek között a hívásnaplónkat, sms üzeneteinket, a telefonon lévő fájlokat, de még a készülékre telepített alkalmazásokat is. Ezen alkalmazásokról egyébként a számítógépre APK formájában biztonsági másolatot is készíthetünk, természetesen csak abban az esetben, ha az adott applikáció ingyenes.

A program nyelve: angol.


Letöltés a Play áruházból

Katalógusunk folyamatosan bővül, szoftverjavaslatokat és egyéb véleményeket nagyon szívesen fogadunk.

szoftverek androidra bejegyzéshez 1 hozzászólás

Véleményed vagy tapasztalatod van a témával kapcsolatban? Itt leírhatod!

Az e-mail címek rejtve maradnak. A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

*

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>