Vásároljunk okosan használt számítógépet!

Itthon egy újonnan vásárolt asztali számítógépre akkor is minimum hatvan ezer forintnyi összeget kell költenünk, ha megelégszünk a legkisebb teljesítményű processzorral és egyéb komponensekkel, ráadásul kevésbé minőségi alkatrészekből építkezünk. Az így vásárolt gépek gyakran túl hangosak vagy épp hamar meghibásodnak, és persze az is lehet, hogy valakinek hirtelen, de mielőbb számítógépre támad szüksége, és szeretné olcsóbban megúszni.
Az alábbi cikkben megmutatjuk, hogyan lehet okosan használt asztali számítógépet vásárolni.

Előszó

A használt termék vásárlása mindig egy olyan kérdés marad, amelyben soha nem lesz százszázalékos konszenzus. Vannak, akik élből elutasítják a használt termékek vásárlását, mondván, hogy nincs szükségük olyan holmira, amelyeket mások már leharcoltak, hisz az adott árucikk lényegében bármikor beadhatja a kulcsot és kimúlhat, ráadásul a legtöbb esetben garancia sincs az ilyen termékekre. Olyanok is vannak, akik nem a kockázati tényezők lehetséges negatív végkimenetele miatt nem ruháznak be használt cuccra, hanem elvből nem kívánnak bármi olyat használni, amit valaki valamikor már nyüstölt, majd leselejtezett és túladott rajta.
És vannak azok, akik adott esetben főként költséghatékonysági okok végett akár meg is próbálkoznának használt cikk vásárlásával, de félelmüket csak nehezen, vagy épp egyáltalán nem küzdik le, ezért aztán tovább kuporgatnak az újra.

A helyzet az, hogy a használt számítógépek vásárlása a használt piac egyéb szegmenseitől egy kicsit eltér. Erre a területre jellemző ugyanis, hogy fél, de akár egy évnyi garanciát is vállalnak az adott termékre, ráadásul nem kell apróhirdetéses oldalon, vagy internetes piactéren hirdető magánszemélytől vásárolnunk, használt számítógéppel egészen sok cég is foglalkozik, akik természetesen számlával és garanciával értékesítik portékáikat.

Sokan és időnként teljes joggal mondják, hogy a használt cikk sokszor bóvli, és nem véletlenül szabadulnak tőle meg. A számítógépek terén itt is kissé más a helyzet, mert a használt piacon megtalálható asztali PC-k nagyjából 75 százaléka a legpatinásabb gyártók szalagjairól származik. Tucatszám látunk használtan HP, Lenovo, Dell, Fujitsu és egyéb márkákat, amelyek bizony nem ma kezdték a konfigok összetákolását. Ezek a gépek legtöbbször jó állapotban lévő vállalati, irodai PC-k, a nagyobb vállalatokra pedig jellemző, hogy gépparkjuk bizony nem egy és nem is tizenegy PC-ből áll, így ha cserére kerül a sor, a régi, működő gépeket értékesítik, ekkor pedig igen nagy mennyiségű használt, de minőségi gép kerül eladásra.

Jópár hazai vállalkozás pedig ezek kiskereskedésével foglalkozik, ami igen jó dolog, ugyanis ezek a vállalati használatra tervezett gépek általában nagyon jól össze vannak rakva, megbízhatóan működnek, halkak és kis helyen is elférnek.
Az alábbiakban megnézzük a használt asztali PC-k piacának jelenlegi állását, az itt közölt információkat öt hazai, több éve működő használt PC-kereskedés kínálatára alapozzuk. persze konkrét üzletek nevét a cikkben nem közölhetjük le, de egy egyszerű Google keresés árán biztosan minden érdeklődő talál jó ajánlatokat jó üzletekből, ha pedig mégsem, kommentekben lehet nyugodtan érdeklődni.

A legolcsóbb ajánlatok

A használt asztali konfigok belépő kategóriája aktuális kínálattól függően 7, 10000 forintnál kezdődik. Érdekes dolog, hogy még ezen az árszinten sem a márkával vannak a bajok, hisz itt is a legnagyobb PC gyártók dominálnak, a probléma sokkalta inkább az ilyen áron elérhető gépek teljesítménye és nemmellesleg kora.

Az efféle olcsó gépek adatlapján leggyakrabban a következőket látjuk: egymagos Intel Celeron, Intel Pentium 4 vagy AMD processzor, 512 MB Ram, 40 GB merevlemez, cd/dvd meghajtó és egy régi lapkakészlettel rendelkező alaplap.

Utóbbin van általában legalább 4 USB, hálózati adapter, videó és hangkártya, illetve soros és párhuzamos portok.

2015-ben az egymagos processzorok az új gépek piacáról már teljességgel hiányoznak, ez pedig nem újkeletű dolog, jónéhány éve így van. Az ilyen PC-kre Windowsok közül legfeljebb a már nem támogatott, így biztonsági kockázatot jelentő XP mehet fel, újabb Windowsok nem. További probléma, hogy amint valóban igénybe vesszük ezen gépeket, például egy átlagos weboldalt nyitnánk meg velük képernyőolvasóval, a rendszer rémesen lelassul, a Ram elfogy, a gép pedig hosszú másodpercekig, de akár percekig is birkózhat a tartalommal, aminek hangosan süvítő hűtő és vadul röfögő merevlemez lesz a kellemetlen eredménye.
Röviden összefoglalva az egymagos, 1 GB ram alatti gépek lényegében nem alkalmasak már internetböngészésre sem. Szövegszerkesztő, zenelejátszó, számológép, meg a régebbi audiojátékok még talán elfutnak rajtuk, sőt talán e-mailezgetni is lehet velük, de ezen funkciókat ma már röhögve teljesíti egy ennél alig drágább, Androidos okosmobil is.

Az sem jár sokkal több előnnyel, ha az egymagos processzoros gépeket nem 512 MB, hanem 1024 MB azaz 1 GB rammal adják, mert a processzor ugyanúgy megmarad szűk keresztmetszetnek, az elvégzendő műveletek lassúak és körülményesek lesznek.

Nagyon kevés potenciális felhasználónak lehetnek megfelelőek az ilyen gépek, úgyhogy lépjünk is feljebb egy kisebb szintet árban, de egy már nagyobb szintet a teljesítményben.

A belépő szint teteje

Körülbelül 15 és 20000 forint között már találni olyan gépeket, amelyek szintén neves gyártóktól származnak, a garancia is hat hónap vagy egy év, processzoruk viszont már kétmagos, noha persze több éves gyártástechnológiával készült.

Az ilyen gépek adatlapján általában az Intel DualCore E, vagy Intel Pentium dual Core megnevezésű processzornév olvasható, ahol a DualCore a két magot jelenti, utána a modellszám látható, ami nem keverendő össze a processzor órajelével, ezt utána szokták megadni az értékesítők.
A másik processzorgyártó, az AMD termékei is feltűnhetnek itt, ezek ugyanúgy két maggal rendelkeznek már, de teljesítményük egy hangyányit talán alacsonyabb az Inteles megoldásokénál. A háttértár általában itt már 80 GB, és a legtöbbször 1 GB ramot kapunk hozzá, ami viszont már DDR 2-es.

Az ilyen gépek már valamivel fürgébbek, és nem utolsó sorban feltelepíthető rájuk a Windows 7 operációs rendszer is. Elméletben a 8 és 8.1 is rájuk tud ülni, de nem gondolnánk, hogy a tisztelt felhasználó jól járna vele.

Ez még mindig a belépő szint, az egy helyett két mag viszont sokat nyomhat a latban, főleg, ha órajele magonként 1,8, 2 GHZ körül mozog. Itt már el lehet skype-olgatni és böngészgetni, meg lehet nézni az e-maileket, lehet játszogatni is jópár audiojátékkal, de egy kis konvertálás, vagy egy, az átlagosnál nagyobb weboldal képes megtorpanásra kényszeríteni ezeket a konfigurációkat is.

A másik kellemetlen dolog a szűkös háttértár, azaz a merevlemez mérete. Ez nem is annyira a sebességre van kihatással, mint inkább azon egyszerű kérdésre, hogy mennyi adatot pakolhat a felhasználó mondjuk 80 GB-ra, amelyből a rendszer már amúgy is leharap egy jó nagyot.

Aki elsődleges gépként venne ilyen méretű háttértáras PC-t, annak véleményünk szerint mindenképp szüksége lesz egy külső, USB-s merevlemezre. Egy 500 GB-os winyó és hozzá egy külső rack, netán a gyárilag külsőnek tervezett merevlemez pedig ugyancsak rátesz egy nagy lapáttal az árra, jó 15000 forinttal megemelve azt. Erre márpedig szükségünk lesz, mert 80 GB nagyon kevés, főleg, ha valaki a merevlemezen tartja filmjeit, zenéit, felvételeit, egyéb anyagait.

Másodlagos, nem tároló funkciót betöltő asztali gépnek már-már alkalmas lehet egy valamivel 20000 alatti kétmagos és 1 GB ramos gép, de aki sok multimédiás tartalmat fogyaszt, videómegosztókat néz, televíziók adásait tekinti meg utólag az archívumból, annak ez is kevés lesz.

Hezitálás helyett menjünk tovább egy kicsit feljebb árban, nem lesz túl nagy az ugrás.

A középkategória

A 20000 forint fölötti, de 30000 forint alatti kategória az, ahol a legjobb ajánlatokat el lehet csípni. Használt piacról lévén szó, nem beszélhetünk állandó, statikus kínálatról, hisz itt nem sorozatgyártáson alapszik a kiskereskedelmi értékesítés, az utánpótlásra nincs garancia.

Mindazonáltal nagyjából 23, 24000 forintért már vannak olyan gépek, amelyek komolyabb műveletek elvégzésére is alkalmasak lehetnek.
Ezek is kétmagos processzorral rendelkeznek, de proci és proci között óriási a különbség, érdemes tehát alaposan körülnézni és pár dologgal megismerkedni.

Szinte 80 százalékban az Inteles gépek dominálnak itt, bizakodni pedig akkor lehet okunk, ha a processzor adatlapján a Core2DUO szöveget látjuk (van, ahol ezt rövidítik, és C2D lesz belőle). Utána általában egy E betűt, majd egy számot látunk, amely kezdődhet 4-gyel, majd felfelé 6, 7 és 8 szerepelhet az első számjegyként. Ez sem az órajelet jelenti még, azt külön jelölik meg a boltok.

AMD vonalon akkor tekintsük meg az adott gépet, ha az AMD Athlon64 X2 szöveget látjuk a processzor megnevezésénél, ez már nem olyan rossz.

A memória 25000 forint körül már gyakran 2 GB, ami azért nem annyira kevés, sőt. Az ilyen gépeken vígan elfut a Win7, de a 8-as széria sem fogja két vállra fektetni őket, és bőven alkalmasak arra, hogy például Skype-os beszélgetés közben böngésszünk, Youtube-ozzunk, filmezzünk, bár a nagyfelbontású HD tartalmakhoz azért időnként kevés lehet a processzor és a videokártya.

Ezekben a gépekben is van természetesen hang, videó és hálózati modul, legalább 6 USB, illetve soros és párhuzamos portok. Mivel a videókártya alaplapba épített, ezért modern videójátékra még ezek a gépek sem alkalmasak. Teljesen vak felhasználók persze nem fognak ilyesmikkel játszani, de mindenképp fontosnak tartjuk ezt letisztázni gyengénlátó olvasóink számára. Ezek irodai gépek, nincs bennük különálló Videókártya, így hiába kapunk nagyobb teljesítményű processzort és több ramot, kialakításukból adódóan ezek nem videójátékozásra lettek tervezve.

A Core2Duo procikkal már nekiállhatunk konvertálásoknak is, végezhetünk komolyabb optikai karakterfelismerést vagy zenei anyagokkal való munkát, persze azért a konvertálás ideje alatt korántsem lesz olyan gyors a gép, mint egyébként.

A Core2Duo processzorok sem egyformák, mi legalább az e6000-es szériát ajánljuk. Akár Inteltől, akár AMD-től származik a processzor, a gép adatlapján a legtöbbször azt is megadják, hogy mennyi a processzor úgynevezett L2 gyorsítótára (angolul L2Cache). Minél nagyobb ez az érték, annál jobban járunk, lehetőleg legyen ez minimum 2 MB, de a 4 MB már teljesen kielégítő.

Fontos persze, hogy ezek sem csodagépek. Egy nagyjából 25000 forintért beszerzett E6000-es szériájú Core2Duo 2 GB rammal már elegendő lehet sokmindenre, futhat egyszerre a kommunikációs, az Emailező, a lejátszó meg a böngészőprogram, de teljesítményük ezeknek is véges.

Nem esett még szó az ilyen gépekben lévő merevlemez méretéről. Adott kínálattól függően 80-tól kb 250 GB-ig változhat a beszerelt Winchesterek kapacitása, nyilván nem kell mondanunk, hogy a tágasabb merevlemezzel jár mindenki a legjobban. Ha viszont van másik, külső winchester, akkor rendszerlemeznek elég lehet egy akár 80 GB-os merevlemez is.

Ezek a konfigurációk már többet tudnak, mint egy újonnan beszerzett, legolcsóbbnak számító hatvan ezres gép. A Core2Duo processzorok a maguk idejében csúcsteljesítményűnek számítottak, a ma kapható alsókategóriás processzorok pedig a legalsó szinten nem tudják felvenni vele a versenyt, noha kevesebbet is fogyasztanak.

A használt irodai gépek piacának teteje

30, 35000 forint fölött sokszor nem is látunk eladó használt gépeket, persze vannak olyan boltok, amelyek ennél is feljebb mennek. Harminc ezer forint fölött is a kétmagos gépek vannak túlsúlyban, főleg az e8000-es Core2Duo gépek, ezekben viszont már 4 GB ram van, és legalább 160, de sokszor 250 GB-os merevlemez is.
Ezeken már egy Windows 8.1 is mindenféle sóhajtozás nélkül el tud süvíteni, mehet a videózás, a konvertálás, kvázi az összes audiojáték vígan eldübörög rajtuk, és a régebbi videójátékoknak is neki lehet velük állni.

Itt is érdemes a fentebb említett nagy PC gyártók termékeit választani, ezek tényleg hosszú használatra lettek tervezve, és jó minőségűek az alaplapi eszközök is, nem valószínű például, hogy ócska, recsegő hangkártyát találunk ezekben.

A 250 GB-os merevlemezre már pakolgatni is lehet egyetsmást, bár még mindig ez az igazán szűk keresztmetszet az egész konfigurációban, a legjobban mindenki akkor jár, ha van nagy külső merevlemeze. További hátrány lehet idővel, hogy ezek az alaplapok még nem támogatják az USB 3.0-t, így egy merevlemezre, pendrive-ra lassabban tudunk másolni, de közel sem kibírhatatlan a dolog, egyelőre egyébként is viszonylag kevesen használnak USB 3-as eszközöket.

Korábban nem túl sokat beszéltünk a cd/dvd meghajtókról, ezek általában minden PC-ben megtalálhatóak, a 25000 forint fölötti kategóriában általában már dvd írót pakolnak a gépekbe.

A tápegységekről sem esett még szó, jellemzően azért, mert túl sok mondanivaló nincs róluk. Ezek a gépek nem úgynevezett játékos konfigurációk, nincsenek bennük nagy, éhes videókártyák, így általában 250 W körüli teljesítményűek a beszerelt tápok. Ilyen konfigoknál ez lényegében mindenre elég.

Említettük, hogy a használt gépeket kínáló üzletek egy része kínál ennél is magasabb teljesítményű gépeket, itt általában 45000 forint környékén vásárolhatunk négymagos, Core2Quad elnevezésű processzoros gépeket, 4 GB rammal és általában 250 GB-os merevlemezzel.

Érdekes kérdés, hogy érdemes-e beruházni ezen gépekre, hisz innen már csak egy kis lépés az új gépek piaca, amelyek azért mégiscsak vadonatúj alkatrészekből állnak, viszont teljesítményben meg sem közelítik a Core2Quados gépeket.

Ha a bolt 1 év garanciát biztosít ezekre, akkor esetleg érdemes lehet megfontolni egy ilyen gépet, mert az biztos, hogy egy átlag látássérült felhasználó nem igazán fog tudni olyan, a józan ész határain belüli feladatot adni egy ilyen gépnek, amitől az megdöglene.
Sőt, a programozók, illetve a virtualizációt használók sem járnak vele feltétlenül rosszul, bár persze akik ilyenben utaznak, minden bizonnyal a mi tanácsaink nélkül is meg tudják reálisan ítélni, hogy milyen konfigurációt óhajtanak használni.

Érdekes kérdés a gépre telepíthető operációs rendszer is. Az általunk mustra alá vett kereskedések közül néhány bolt honlapján vásárláskor el lehet dönteni, hogy kérünk-e gépünkre operációs rendszert. Arról van szó, hogy az újraértékesített gépekre kedvezményesebben vásárolhatunk teljesen legális, jogtiszta Windows operációs rendszert, az így megvásárolt rendszert hívják Refurbished kiadásnak, de működését tekintve semmiben nem különbözik az új gépekhez vásárolt rendszertől. Ha így járunk el, egyrészt nem kell otthon a telepítéssel foglalkoznunk, másrészt legális operációs rendszerrel kapjuk a gépet, és Refurbished értékesítésről lévén szó, ez nem is kerül annyiba, mint egy máshol megvásárolt Windows.

Összegzés

A számla, a garancia és a gépek jó minősége mind olyan tényezők, amelyeket figyelembe véve már nem is akkora rizikó egy használt asztali PC beszerzése. Persze nagyon fontos leszögezni, hogy akármilyen minőségi alkatrészekből vannak ezek összerakva, és akármelyik nagy gyártó bocsátotta őket a piacra, azért ezek mégiscsak használt gépek, így nagyobb esély van meghibásodásukra, mint egy teljesen új konfigurációnak.

Viszont nem kell a sötétben tapogatóznunk, hisz nem magánszemélytől vásárolunk, ráadásul egyes kereskedők még garanciafutárt is biztosítanak, ami annyit jelent, hogy a gép meghibásodása esetén futár viszi el azt, és futár hozza vissza a megjavított vagy kicserélt gépet, persze ez némi felárat jelent vásárláskor.

A másik dolog, hogy a garancia a legtöbb esetben elveszik a PC szétszedésekor, így ha bővítjük belső komponenseit illetve cserélgetjük azokat, számíthatunk rá, hogy garanciális ügyintézéskor bonyodalmakba ütközünk.

Természetesen egy cég is bármikor megszűnhet, ekkor pedig az általa biztosított garancia nyomát is bottal üthetjük, épp ezért mi olyan üzletekben néztünk most szét, amelyek hosszú évek óta stabilan működnek, ráadásul ezen cikk szerzője már vásárolt is néhányból.

Ha valaki használt PC vásárlására adná a fejét, de bizonytalan, keressen minket bátran, elsősorban kommentekben, hisz így a többi olvasó is hasznos tanácsokkal tud szolgálni. Ha valaki számára segítséget jelent, nyugodtan ossza meg velünk a kinézett gép paramétereit, együtt valószínűleg többre jutunk.

Mi pedig hamarosan jelentkezünk használt laptopos cikkünkkel, bár ott azért már árnyaltabb lesz a kép, és több dolgot kell mérlegelni vásárlás előtt. De ez már egy másik történet lesz.

A bejegyzés kategóriája: Kezdőknek, PC
Kiemelt szavak: , , .
Közvetlen link.

Vásároljunk okosan használt számítógépet! bejegyzéshez 5 hozzászólás

  1. Szabó Gábor szerint:

    http://www.laptopsystem.hu – Igazából majd a következő cikkhez kellene belinkelnem őket, de ide is kívánkoznak, mert forgalmaznak használt asztali gépeket is. Én tavaly tavasszal vettem tőlük a laptopomat, ráadásul a neten, mert elég messze vagyok Budapesttől. Nagyon jó fejek, korrektek és segítőkészek voltak, ez alapján nagyon tudom ajánlani őket. Ráadásul előtte le is csekkoltam őket és nagyon jó véleményeket találtam. A használt laptop és használt asztali konfig mellett van még egy csomó kütyüjük és nagyon kellemes áron lehet sokmindent kifogni náluk.

  2. Osillo szerint:

    Ez a cikk szerintem kiemelten jó lett. Tényleg tetszik. Ugyan nem gondolkodom használt gép vásárlásán, de határozottan úgy vélem, hogy aki ilyen cipőben jár épp, az sokat nyer vele, ha elolvassa ezt. Kimondottan pozitívum, hogy kellő szakértelemmel van minden megnevezve, viszont túlzásba sincs víve a szakmaiság, ami nagyjából felesleges is lenne.
    Én csak két megjegyzéssel egészíteném ki az írottakat, hátha valakinek ezek az infók is segíthetnek.
    Az egyik, hogy ha olyan használt PC-re tesz szert valaki, melyben a CPU már támogatja a 64 bites architektúrát, és 2 GB RAM-nál nincs több a gépben, akkor mindenképp 32 bites Windows-t telepítsen rá, mert azzal gyorsabb lesz. Hiába lenne elméletileg lehetőség kihasználni az architektúrális előnyöket, sajnos a 64 bites oprendszer nagyobb memória igénye ez esetben nagyobb hátrányt jelent a sebesség terén, mint ami előnyt nyújthatna egyéb téren.
    A másik pedig a tápokra vonatkozna. A teljesítmény mellett érdemes odafigyelni a tápok minőségére és márkájára is, hiszen a PC stabil működése nagy részben ezen alapszik. Egy több éves masinánál pedig egy kicsit is silányabb minőségű tápegység bizony nem csoda, ha nem is túl hosszú idő múlva bedobja a törülközőt. :) Így hát ez sem mindegy, hiszen egy húsz-huszonöt ezres PC-nél ha tápcserére kerül sor, akkor a gép beszerzési árához viszonyítva nem is olyan kevés az, amit utólag rá lehet emiatt költeni.

  3. Erdődy Viktor szerint:

    Nagyon köszönöm a cikket. Engem esetleg érdekelne az is, hogy mac gépek terénmi a helyzet a használt cuccokkal. Zenélés miatt gondolkodom macen, elegem van a bizonytalan képernyőolvasótámogatású wines zenei alkalmazásokból.

  4. Mate011 szerint:

    Viktor, a helyzet az, hogy a Mac gépek sajnos használtan sem olcsók. Tegnap ránéztem a hasznaltalma.hu oldalra, akik kifejezetten Mac és használt iPhone készülékekkel foglalkoznak. 100000 ft alatt egyetlen mac gépet sem találtam, persze lehet, hogy csak én voltam figyelmetlen.
    A jövőben valószínűleg erről is fog készülni cikk, elöljáróban két dolgot érdemes tudni használt Mac vásárlásakor. Mindenképp olyan modellt kell választani, amibe legalább 2 GB ram memória található, ennél kissebb mennyiség esetén problémák merülhetnek fel. A másik fontos dolog a processzor típusa. Ez minimum Intel Core2DUO legyen, ugyanis az OS X rendszer legfrissebb változata kizárólag 64 bites architektúrájú Intel processzorokon futtatható. Elsősorban ennek köszönhető a nagyobb Ram memória igény.
    Üdv:
    Máté

  5. Ferenczik Attila szerint:

    Sziasztok. !

    Nekem csak most sikerült elolvasnom ezt a cikket, és szeretném kiegészíteni a történetemmel.

    Nálam rengeteg laptop megfordúlt, és bizony csalódnom kellet bennük. Hol a hangszóróiban, tehát a laptop hangzásában, hol pedig a felforrósodásban, tehát a rossz hűtésben kellett csalódnom, ezért úgy gondoltam, hogy felhagyok a laptopokkal, és asztali gépet vásárlok. Nekem sikerült egy hp xe4600 munkaállomásra szert tennem.A processzora intel, és a 6000-es csaláádba sorolható, két maos, 3 gigahertzes. A videókártyám egy nvidia geforce, melyben fél gigányi ram található. Maga a munkaállomás 4 gb ddr2 ramot tartalmaz, a merevlemez pedig egy 160 b kapacitású A munkaállomás beépített kártyaolvasót is tartalmaz, és 9 db usb 2.0 van benne. Vifikártyával, hangszóróval, és billentyűzettel 37000 forintért vásároltam meg. Szerintem ki kellene vesézni azt is, hogy mi a külömbség egy asztali gép, és egy munkaállomás között.

Hozzászólás a(z) Erdődy Viktor bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az e-mail címek rejtve maradnak. A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

*

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>