A hangtömörítés áttekintése – avagy télen nyáron csak mp3?

Mikor és honnan kezdődött az audiotömörítési láz? Milyen hatásai vannak ezen technológiának a mindennapokra?
Jelen cikkünkből minden kiderül. A történeti áttekintés mellett technikai megközelítésben is írunk az audiofájlok tömörítéséről, de megnézzük mindezek társadalmi hatásait, valamint a jelenleg hatályos, audiofájlok terjesztésével kapcsolatos jogi szabályozásról is ejtünk néhány szót.

“A zenegép /
Közismert volt és népszerű;/
A zenegép /
Ügyesen koppintott. /
Fújta a világ /
összes futó slágerét /
A zenegép /
Mindent lejátszott.”

Így kezdődik a Generál egykori slágere, amelyet Horváth Charlie, a múltra is emlékezve, 1995-ben megjelent Mindenki valakié c. lemezén is felelevenített.
Charlie egy érző szívű zenegépről énekelt, amely nem csak ügyesen akart koppintani, hanem saját zenéjét akarta játszani. Nem volt népszerű ezzel az ötletével, ezért szegényt kidobták.

De mi a helyzet a mai zenegépekkel? Egyáltalán: szükség van még rájuk?
Régen a kocsmák, vendéglők elengedhetetlen kellékei voltak. Ma már csak elvétve látni őket.

Hogyan működtek, nem tudom. De ma már elférnek egy öngyújtónyi szerkezetben, és adott esetben ingyen dolgoznak nekünk. Hogy lehet ez?

Nagyjából ismerjük a hangrögzítés forradalmát. Nem untatva ezzel kedves olvasóinkat, csak megemlítenénk, hogy a XX. század elején indult a hangrögzítés és hangtovábbítás karrierje. Fonográf, gramofon, az első rádióadások, majd a hangszalag, a valóban bakelit lemez megjelenése, amelyet a speciális lágy pvc-ből készült ún. vinil lemezek követtek (ezt nevezik tévesen még ma is bakelitnek), majd megjelent a digitális hangrögzítés első nagykövete, a cd. Őt követték a számítógépen lévő nem tömörített formátumok (wav stb.), és elérkeztünk témánkhoz: Mi a lelke korunk “zenegépeinek”?
Mi okozta azt, hogy eltűnt a szalagos és kazettás magnó?Egyetlen szóval lehetne leírni: a számítógép.
De mire is való a számítógép?
A nevéből arra gondolnánk, hogy a számítógépet komoly, számításigényes, rutinszerű, adminisztrációt könnyítő feladatokra használták. Kezdetben ez valószínűleg így is volt. Tudományos kutatóműhelyekben, laboratóriumokban, nagyvállalatok gazdasági, könyvelési részlegein használták, automatizált feladatokat láttak el velük, pl. gépsorok vezérlését stb.
Aztán, ahogy telt-múlt az idő, a számítógépek egyre kisebbek, de egyre nagyobb kapacitásúak lettek, betették a lábukat a háztartásokba. Lehetett velük dolgozatot írni, játszani, később már internetezni is.
Így elmondható, hogy egy univerzális számítógép minden olyan feladatra jó, amit számítógépes munkává lehet alakítani.
A régi definíció szerint minden olyan gép számítógép, mely képes adatok befogadására, tárolására, azok program által vezérelt feldolgozására, az eredmény megjelenítésére és tárolására, esetleg az eredménynek, mint további bemenő adatnak, a továbbfeldolgozására.
Témánk szempontjából még jelentősek az olyan átalakítók, amelyek az analóg jeleket digitális jellé és vissza képesek alakítani. Ezek a hangprocesszorok, melyek régi elnevezéssel hangkártyák voltak, korábban külön egységként, ma már általában a számítógépek alaplapjára integrálva találhatóak meg. Vannak külső hangegységek is, de ezekre inkább a magasabb igényű felhasználóknak van szükségük.
Mivel minden számítógépes program (utasítássor, mely meghatározza, mit kell csinálni a bejövő adattal, hogy abból a kimenő adat keletkezzen) befogadja, átalakítja és kiírja az adatot, minden programnak van bemeneti oldala, feldolgozó szakasza és kimeneti oldala.
Amikor a számítógépen hangfelvételt készítünk, a bemeneti oldala a rendszerünknek a számítógép bemeneti előerősítője. Ez fogadja a mikrofonról vagy más jelforrásról érkező elektromos (analóg) jeleket. Küldi rögtön az analóg-digitális átalakítóba (a hangprocesszor egyik munkamenete / oldala), ahol megtörténik a mintavételezés, és a jel digitális formába történő átalakítása.
Ez kerül aztán – a memórián keresztül – a számítógép központi feldolgozó egységébe (cpu / processzor), ahol a futó program megkapja bemeneti adatként. Feldolgozza, elvégzi rajta a feldolgozóegység a megfelelő számításokat, és szintén a memória közbeiktatásával, valamilyen fájlformátumban kiírja a merevlemezre.
A hang visszajátszásakor a folyamat pont fordítva zajlik: A számítógép beolvassa a merevlemezről a fájlt, feldolgozza, és a digitális jelet a hangprocesszorra küldi. Itt megtörténik a jel analóg jellé való átalakítása, mely a számítógép kimeneti előerősítőjére kerül, ahonnan aztán a választott hangrendszerbe továbbítja a rendszer, amely lehet: fejhallgató, aktív hangszóró, erősítő hangfalakkal stb. Ilyenkor a program bemeneti oldala a fájl, a kimeneti oldala végeredményben a hallható hang.

Ezek a módszerek már húsz-harminc éve legalább rendelkezésünkre állnak, mégsem beszélhettünk hangrögzítési forradalomról.

Ennek oka az volt, hogy a hangfelvételek rettenetesen nagy helyet foglaltak el, és kicsi volt a számítógépek tároló kapacitása és operatív memóriája (ram) is a műveletekhez. Még sok időnek kellett eltelnie, amíg ebből hús-vér valóság lett.

1987-ben indult egy projekt, amely a filmek, hanganyagok tárolását, lejátszását volt hivatott megreformálni. Ekkor kezdtek foglalkozni a témánk szempontjából központi kérdéssel: a tömörítéssel a Fraun Hofer intézetben. A tömörítő teszteléséhez Suzanne Vega Tom’s Diner című számát (is) használták.

Anélkül, hogy untatnám a kedves olvasót a részletekkel, elég annyit megjegyezni, hogy 1993-1994. környékén a köztudatban is megjelent az mp3, az első hatékony hangtömörítési formátum.
Ugyanez a folyamat természetesen lejátszódott a videofelvételekkel is (mpeg), és a fényképekkel (jpeg) is.
Ezt követően olyan dolog történt, amire talán számítottak, talán nem: a szellemi tartalom elszakadt a fizikai adathordozóktól: viharos gyorsasággal kezdtek terjedni az mp3 fájlok az interneten. Ez természetesen nem tetszett a kiadóknak, és ahelyett, hogy meglovagolták volna ezt a hullámot, mindenféle jogi lépéseket helyeztek kilátásba a fájlcserélőkkel szemben.
Közben a piac fejlődött, és újabb és újabb formátumok jelentek meg: a windows media audio, majd az ogg worbis.

Hogyan működnek ezek a tömörítők?

Úgy, hogy – a hagyományos tömörítési algoritmusok mellett – eldobják a hangfelvételeknek az emberi fül által nem vagy kevésbé hallható részeit, így jelentős mértékben képesek összezsugorítani a tartalmat.
Mivel ezek a részek már nincsenek benne a tömörítvényben, azokat a kibontáskor, visszajátszáskor nem is lehet kipótolni. Ezért a felvételben veszteség keletkezik, így ezeket az eljárásokat adatveszteséges, röviden: veszteséges formátumoknak nevezzük.
Hiába állítjuk vissza az eredeti hangfelvételhez hasonló formátumot, mivel az már roncsolódott, nem fog ugyanúgy szólni.
Aranyszabály az is, hogy minél jobban megdolgozunk egy hangfelvételt, azaz mondjuk többször újratömörítjük, annál rosszabb lesz a minősége, hisz a tömörítő mindig roncsolni fogja a hangfelvételt a hatékony zsugorításhoz, azonban nem feltétlenül van tekintettel arra, hogy a régi felvételből már milyen részek hiányoznak. Ezért: nem szabad újra, illetve többszörösen újratömöríteni egy felvételt, mert a minősége a végére nagyon rossz lesz.
Egy cd-ről leszedett (grabbelt vagy rippelt) és adatvesztéses tömörítéssel tömörített zenét nem szabad kiírni újra cd-re! Lehet ugyan, de “erkölcstelen”. Az ilyen cd-ket dummynak nevezik, ami csalárdságot és egyéb hasonlókat is jelent. Olyat, ami nem igazi. Pl. stróman (aki csalárd szándékkal vesz részt a gazdasági életben, pl. bedöntés előtt a cég ügyvezetője lesz, eltűnik és a cég utolérhetetlen, ha baj van). Éppenséggel egy próbababa is lehet dummy (ebben az értelemben: nem ember) (a ruhák viszont megállnak rajta). A lényeg, hogy az így visszaírt cd-kre roncsolt hang kerül, a formátuma miatt viszont megtévesztő, és eredetinek tűnik. Hallgatással azonban kiszűrhető ez. Mégis, ha szükségből ilyen cd-t kel írnunk, mert az autónk nem játssza le a tömörített formátumot, a lemezen feltétlenül jelezzük, hogy ez nem az eredeti, például áthúzással, felirattal vagy egyéb jelzéssel! A hifisták és audiofilek ilyen cd-ket nem írnak meg, ez ilyen körökben szentségtörés!!!
Fontos számításba venni a hangfelvételeknél és a tömörítésnél a következő jellemzőket.
A mintavételezés sűrűsége (frekvenciája): azt jelenti, hogy egy másodpercben hány hangmintát vesznek az analóg jelből; ezekből próbálják helyreállítani a hangot. Minél magasabb ez az érték, annál hiánytalanabb lesz a jel, annál élethűbben adja vissza az eredeti hangot. A kompaktlemezeknél (cd) ez 44.100, azaz másodpercenként 44.100 hangmintát vesznek az analóg jelből. Ez kb. 22.050 hz-es maximális magasságú hang visszaadására képes, elméletben tehát az emberi fül hallóképességének felső határa. A datnál (ma már nem nagyon használják: ez 48 khz, a dvd-audiónál 96.
A hangminta mélysége: 8, 16, 24 vagy 32 bit: azt jelenti, hogy a hangmintának hány biten tárolhatjuk a hangerőállapotát. Minél nagyobb ez az érték, annál több hangerőállapotot képes megjegyezni. A nyolcbites hangnak valószínűleg 256 hangerőállapota lehet, a 16 bitesnek durván hatvanötezer, a 32 bitesnek meg már több millió.
A nyolcbites hangoknál még azt halljuk, hogy szemcsésen, torzan szól, és csak a nagy hangerejű hangoknál érzi jól magát.
A cd-k hangmintáinak hangmélysége 16 bit, mely már jó hangminőséget eredményez, jól skálázható hangerőléptékekkel.
A 24 bites hangmintákat már inkább a szuper-audiocédéknél használják, 32 bites mélységű hangmintát pedig valószínűleg már csak a stúdiókban.

A következő két jellemző meg már értelemszerűen a tömörített felvételeknél érdekes, bár a tömörítetlen felvételeknél is lehet némi értelme.

Bitsűrűség: Azt jelenti, hogy egy másodperc alatt egy hálózaton hány bit áramlik át. Egy 768 kilobit / másodperces tömörítés esetén a hálózatnak képesnek kell arra lennie, hogy ennyi adatot át tudjon vinni.
Ugyanakkor ezt az értéket határozzák meg a hangtömörítésnél is, ilyenkor nyilván nem a hálózaton, hanem a beolvasástól a lejátszásig ennyi adat áramlik át másodpercenként a rendszeren.
A bitsűrűség vagy bitsebesség lehet állandó (constant bitrate) vagy változó (variable bitrate). Ha állandó, akkor az adatvesztéses tömörítő fűnyíróelv szerint haladva úgy roncsolja a felvételt, hogy beleférjen a meghatározott mértékbe, tekintet nélkül arra, hogy a hang hogyan fog szólni.
Az ilyen tömörítésnek akkor van haszna, ha kiszámítható méretekre és átvitelre van szükség, például: meghatározott átviteli képességű hálózaton szeretnénk közvetíteni, például: élő rádióadást.
A változó bitsebességnek akkor van értelme, ha fontosabb számunkra a minőség, de kevésbé fontos az átvitel, ilyenkor ugyanis a tömörítő programok elemzik a felvételt, és a tompább részeket kisebb bitsebességgel tömörítik, mert itt a nagyobbb veszteség is kevésbé hallatszik, a magas tartománnyal teli részeket viszont nagyobb bitsűrűséggel, tehát “ritkábbra” tömörítik, így a hangfelvételt kevésbé roncsolják meg.
A vbr esetén megadják még az average bitrate (átlagos bitsűrűség) értékét is. A vbr-nél meg lehet határozni akár százalékos mértékben, akár alsó és felső korlátok megadásával, hogy milyen tartományok között dolgozhat a program. Az átlagos bitsűrűség (average bitrate) pedig a tömörítés átlagos sűrűségét / sebességét adja meg. Ez azonban inkább csak tájékoztató jellegű információ.

Bevett trükk volt régebben az ún. joint stereo megoldás. Ez azt jelentette, hogy a kétcsatornás felvételeknél nem mindig kódolják külön az egész csatornát, hanem ahol a program úgy ítéli meg, hogy a két csatorna “összeér”, ott mono felvétellé alakítja át a hangot (azaz “összecsatolja” a két csatornát), ezzel pedig helyenként fele akkora mennyiségű adatot tárol csupán, így is képes helyet spórolni. Ettől persze a felvétel kicsit úgy szól, mintha rossz lenne egy hangszalag, vagy nem jönne túl jól egy rádióadás. Ma már ezzel nem annyira élnek.

A hang jellemzője természetesen az is, hogy hány csatornás: Mono, sztereo, 2.1-es (két magas és egy mély), 5.1-es: (két első, két hátsó hangszóró, egy center és egy mélynyomó), netán 7.1-es. Ezek házimoziknál értelmezhető formátumok.
A technológiák természetesen próbálták ezeket a változásokat nyomon követni, így alakult ki az mp3 surround és a wma professional formátum is.

Végül, említsük meg a legfontosabb tömörítési jellemzőt: azt, hogy a tömörítés veszteséges vagy veszteségmentes-e.
Ha a tömörítés veszteséges, akkor a hatékony tömörítés értelmében a felvételt roncsolja a program, mert csak így tud kis méretet elérni.
A veszteségmentes formátumnál csak olyan tömörítést használ a szoftver, amely nem roncsolja a hangot. Így a veszteségmentes tömörítésre igaz az, hogy a hangfelvételt egy az egyben úgy kapjuk vissza a kibontás után, mint ahogyan azt tömörítés előtt tároltuk.
Ilyen formátumok például: a flac és az ape (monkeys audio).
Ezek az eredeti felvétel kétharmadára, felére képesek becsomagolni azt, így sokáig nem is terjedtek el. De miután nőtt a számítógépek és a hálózatok teljesítménye, ezek is teret kaptak.
A régi nagy guruk sem akartak lemaradni. A Microsoft már 2001-ben, elsőként vezette be a wma losslesst, azaz az olyan windows media audio formátumot, melyben csak veszteségmentes tömörítési algoritmusokat alkalmaz.
Ezt követte az ún. free lossless audio codec (azaz: szabad veszteségmentes audiotömörítő)(flac), amely 2002-2003. körül jelent meg először, de 2005-ben már bevett, elismert formátum volt.
2009-ben jelent meg az mp3 veszteségmentes testvére, az mp3 hd is, amely nem terjedt el, és 2013-ban ki is múlt. Ennek többek között az is lehetett az oka, hogy külön lejátszó kellett volna hozzá, ugyanis a hagyományos mp3 fájlokat lejátszani képes rendszer csak “veszteségesen” tudta azt visszajátszani, így az mp3 hd-nak nem lett volna túl sok értelme. Miután az mp3 család jogdíjköteles, az mp3 hd-t nem szívesen ültették be a különböző programokba és lejátszókba. Ezzel szemben a flac nem jogdíjköteles formátum, így népszerűsége töretlen.
Ma a flac a vezető tömörítő a veszteségmentes megoldások között. Valószínűleg azért is, mert ingyenes. A Flacnak, úgy tűnik, van jövője, hiszen már streamben is lehet sugározni, sőt az android 3.1 megjelenésétől kezdve az android alapból támogatja a flac formátumot. Így egy telefonba berakott 32 gigabájtos memóriakártyával flacból is elég sokat lehet a telefonra tenni, hogy az akár egy álló napon át szóljon. Az más kérdés, hogy a telefon képes-e olyan hangot nyújtani, ami miatt érdemes rá flac fájlokat tenni.
A 2000-es évek második felére az audiotömörítések fejlődése, úgy tűnik, nagyjából lezárult, azóta jelentős áttörés nem következett be, de ki tudja, mit hoz a jövő.

Mit jelent a stream (adatfolyam) és mi a különbség a stream és a fájl között?

Hang- és videofelvételeket nézhetünk a számítógépen úgy is, hogy letöltjük a jó nagy méretű fájlokat, és azokat megtekintjük az erre alkalmas lejátszó programokkal.
De lehetőségünk van arra is, hogy távolról, egy másik számítógépről kapjuk meg az interneten keresztül az anyagot. Ilyenkor nem az egész fájlt tölti le a gépünk, hanem apró darabokban kapjuk a távoli számítógéptől a tartalmat, amelyet a gépünk összerak és folyamatosan játszik le, ezt nevezzük streamnek, azaz adatfolyamnak.
Ha a youtube-on megnézünk egy klipet, azt adatfolyamban kapjuk. Ha internetes rádiót hallgatunk, szintén adatfolyamot kapunk. Ezeket le sem lehetne tölteni például, mert egy folyamatosan adó internetes rádiónál a letöltésnek nincs is értelme, nem is lehet mit letölteni, itt adatfolyamban kapjuk közvetlenül az adást. Például, ha a Kossuth Rádióban híreket hallgatunk az internetről, akkor az történik, hogy az élő rádióadást rögzíti az ún. shoutcast szerver, és az osztja el a hozzá csatlakozó internetes rádióhallgatóknak, kb. félperces késleltetéssel. Ennyi ugyanis kell ahhoz, hogy az ún. shoutcast szerver (mely a rádióadást biztosítja számunkra a neten) biztonságosan tudja nekünk a hangot továbbítani, abban ne legyenek szakadások, szünetek stb.

Mit, mivel és hogyan tömörítsünk?

Ha hordozható lejátszóeszközre, telefonra szánjuk a tömörítvényt, érdemes a veszteséges formátumokat használni: pl. mp3, ogg worbis, wma. Ellenben, ha a hanglemezeinket szeretnénk archiválni, illetve jó minőségben hallgatni, használjunk veszteségmentes tömörítést, elsősorban flacot. Használhatunk wma losslesst is, ezt is le tudjuk játszani minden olyan rendszerben, mely ismeri a wma formátumot (a legtöbb lejátszó), illetve használhatunk egyéb különleges formátumokat, pl. mp3 hd, ape. Ezekhez azonban nem annyira van lejátszó.

Milyen programmal tömörítsünk? Ha cd-ről szeretnénk zenéket tömöríteni, kényelmes választás a winamp, mely ismeri például a flac (veszteségmentes), a wma (veszteséges és veszteségmentes) és az aac (veszteséges) formátumokat, a pro verzió az mp3-at is.
Kényelmes, mert az internetről le tudja szedni a cd metaadatait, azaz a szám előadóját, címét stb.
Ha jobb eredményt szeretnénk (a Winamp néha nem dolgozik jól), használhatjuk a cdex, vagy az exact audio copy programokat. Ha a lemezeink sérültek, a legjobb eredményt az exact audio copyval érhetjük el. Erről a programról majd egy külön cikkben bővebben is ejtünk szót. Főleg azért, mert a cd-íráshoz is szükségünk lesz az ott írott ismeretekre. A cd-írásnak szintén külön cikket szentelünk.

A jogi helyzetről

Az internetes tartalomtovábbítás számos problémát vetett fel, melyek mára nagy valószínűséggel megoldódnak, és ebben jelentős kompromisszumot köt mind a két fél.
Egyik oldalon állnak a kiadók, a másik oldalon a letöltők. Kettőjük között eddig kibékíthetetlen ellentét feszült, azonban ez kezd lassan megoldódni.
Egyfelől azért, mert a kiadók is áttértek a digitális zeneterjesztésre, így már nem feltétlenül kell a lemezboltban vásárolni. Sőt, elég egy dalt is megvenni, ha nekünk csak az kell.
Másrészt: a jog sem üldözi már annyira a letöltőket.
Magyarországon az új szerzői jogi törvény mindig is lehetővé tette, hogy a műről magán célra másolatot készítsünk, de csak saját magunknak. Másnak másolni már a törvény szerint nem szabad. Jövedelmet szerezni ebből pedig végképpen nem.
Ha viszont közzétennénk jogvédett tartalmakat, a törvény szerint jogdíjat kellene fizetnünk ugyanúgy, ahogy a rádióknak.
A torrenttel éppen ez a baj, hiszen az úgy enged letölteni, ha egyben meg is osztjuk, tehát fel is töltjük a tartalmat. Tehát elméletileg ma még a torrentezőnek fizetnie kellene jogdíjat azért, ha jogvédett tartalmat tesz fel.

Szerencsére azért alakul a megoldás, ugyanis ma már az új büntető törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény szerint nem büntethető a szerzői vagy szerzői joghoz kapcsolódó jogok megsértésének bűncselekménye miatt az, “aki másnak vagy másoknak a szerzői jogról szóló törvény alapján fennálló szerzői vagy ahhoz kapcsolódó jogát vagy jogait többszörözéssel vagy lehívásra történő hozzáférhetővé tétellel sérti meg, feltéve, hogy a cselekmény jövedelemszerzés célját közvetve sem szolgálja.” Ez azt jelenti, hogy a torrentezőket nem fogják bekasznizni. Ugyanakkor elképzelhető, hogy egyelőre még ennek lehetnek polgári jogi következményei. Bízzunk benne, hogy nem lesznek. Ugyanúgy, ahogy annak idején a panelházakban sem kaptak el senkit, aki videoton kazettás magnóval és “átjátszózsinórral” szaladgált két emelet között, mert valamelyik korabeli disco felvétel annyira kellett neki. Különben is, az üres adathordozókon (cd, dvd, memóriakártya, mobil winchester stb.) megfizetjük a szabad célú másolás jogdíját az ún. üres hordozó matricával. Ezt azok is megfizetik egyébként, akik kizárólag a saját anyagaikat, pl. könyvelésüket archiválják ilyen rendszerre, így ez némileg ellent mond a társadalmi igazságosságnak, de hát találkozunk sok hasonlóval.

Az audiotömörítés mindennapi hatásai

Azt már láttuk, hogy a jogéletre mekkora hatása volt az audiotömörítés megjelenésének és elterjedésének. De vajon milyenek a társadalmi hatásai?
Például az egyik legmarkánsabb az, hogy szinte teljesen eltűnt a magnó és a magnókazetta, hiszen ezek a formátumok ugyanolyan szabadságot biztosítanak, de jobb a minőségük, nem károsodnak olyan könnyen, kisebbek, jobban kezelhetők. Így az elavult kazettás rendszerre már nincs annyira szükség. Igaz, 2013-ban újra divatba jött. Hasonlóan, mint a hagyományos hanglemez.
A tömörített hangfelvételekből lehet olyan összeállítást készíteni, amely sok órán keresztül szól a kocsiban anélkül, hogy hozzá kellene nyúlni a rádióhoz. Ma már elég egy pendrájvot feldugni, vagy egy memóriakártyát becsúsztatni, és saját zenéinket hallgathatjuk. Erre már a modern tévék is képesek, melyeken így filmeket is lehet nézni.
Láttuk korábban a vonatokon, buszokon a fiatalokat mp3 lejátszóval és fül- vagy fejhallgatóval. Ezek a picurka, öngyújtónyi méretű eszközök képesek jó sokáig, igen jó minőségű zenét szolgáltatni, kiválóan lehet velük sportolni: futni, sétálni stb.
Ma már nincs olyan telefon, amelyben ne lenne valamilyen zenelejátszó szoftver, így lassan az mp3 lejátszók is szükségtelenné válnak.
Ma már ott tartunk, hogy lassan egy okostelefon, egy gyufás- vagy cigarettásdoboz méretű készülék, majdnem be tudja tölteni egy iroda szerepét: lehet vele e-mailt írni, szöveget szerkeszteni, telefonálni, fényképezni, zenét, rádiót hallgatni, webet böngészni, sőt fizetni stb. Igaz, ma még nem otthonról dolgozunk okostelefonnal, és ez nem is valószínű, hogy így lesz, mégis, látható, hogy a technika mennyit fejlődött az elmúlt húsz-harminc évben. Ebben a hang- és videotömörítés kitalálása is kifejlesztése is jelentősen benne van.
Ma már a rádiókban, tévékben is számítógépen szerkesztik és játsszák be az adást, készítik az interjúkat, vágják meg a felvételeket stb. Ezzel lényegesen olcsóbbak lettek a stúdiók, hiszen kevesebb drága és érzékeny berendezésre van szükség, használatuk kevesebb, illetve más szakértelmet igényel, mint korábban. Így ma már lehetséges, hogy ha rendelkezésre áll, a kívánságműsorban azonnal teljesítsék a kéréseinket stb.
Ma már a diktafonjainkból is elfelejthetjük a kazettát, ugyanis a legtöbb már hangtömörítéssel készít és rögzít felvételt, amit a számítógépre is át lehet vinni. Így a készülék kisebb, könnyebb, a felvétel jobb, mert a készülék nem tartalmaz mozgó, forgó alkatrészt, ennek tehát nincs zaja, és nem nyomja el a többi, értelmes hangot, amit fel szeretnénk venni.
Ma már a televízióadás jelentős része is tömörített formában érkezik, legyen szó akár a földfelszíni sugárzású digitális tévéadásról, akár a kábeltévék szolgáltatásairól. Vannak olyan szolgáltatók, amelyek az internetet használják a tévéadás továbbítására is a telefonvonalon keresztül. Így három szolgáltatásra is alkalmas ugyanaz a vezetékhálózat, ezzel pedig hálózatfejlesztési szinten jelentős pénzt lehet megtakarítani, és reméljük, ettől a számunkra is olcsóbbak lesznek ezek a szolgáltatások.
Maga a Youtube, a videózást forradalmasító megosztó oldal is a hang- és videotömörítésnek köszönheti a sikerét, legalábbis e nélkül biztosan nem tudna működni.
De még a voipot (voice over internet protocol) (azaz hang átvitele internetes protokollon keresztül) használó megoldások: Skype, illetve már egyes telefonszolgáltatások is) nem működnének audio- és videotömörítés nélkül.
Beláthatatlanul nagy haszna van tehát egy már majdnem harminc évvel ezelőtti találmánynak, amelynek eredményei most, az új évezred első pár évében, illetve a tízes évek elejére értek be igazán.
Mára természetes, mint a vízszolgáltatás, noha régen egyáltalán nem volt az. Olyannyira nem, hogy amikor az mp3 koncepcióját egyáltalán elkezdték fejleszteni, Magyarországon még annál a kevés telefonnál is, amely be volt kötve, perceket kellett várni telefonvonalra. Igaz, az még más világ volt, de amikor ezekről a találmányokról esik szó, nem szabad elfelejtenünk, mekkora a hasznuk. Érdemes őket megbecsülnünk.
Így hát, mivel a számítógépünk a munkaeszközünk, szórakoztató központunk, zenegépünk, rádiónk stb., pár másodperc erejéig gondoljunk hálával azokra, akik ennek alapjait lefektették, és ezt a fejlődést lehetővé tették.

Források:
http://hu.wikipedia.org/wiki/Mp3 Hozzáférés: 2013. 09. 14.
Továbbá az innen nyíló kapcsolódó oldalak.
http://en.wikipedia.org/wiki/Mp3HD Hozzáférés: 2013-09-15. https://xiph.org/flac/ Utolsó hozzáférés 2013-09-15.

S.Geri

Kategória: Kezdőknek, Szórakozás, média | A közvetlen link.

A hangtömörítés áttekintése – avagy télen nyáron csak mp3? bejegyzéshez 4 hozzászólás

  1. Szabó Gábor szerint:

    Hű, ez igazán alapos lett, köszönöm! Az EAC-ról szóló cikket nagy érdeklődéssel várom, mert néhányszor már nekifutottam a beállításainak, de picit pilótavizsgás…

  2. Osillo szerint:

    Geri, ez a cikk több, mint jó lett. Igazság szerint én erre is számítottam, mikor olvastam, és nem is csalódtam. Közben felmerült bennem egy-két gondolat, ezek közül mazsoláznék most egy kicsit.
    A bakelit (pontosabban vinil) lemezek létjogosultsága szerintem elsősorban a DJ-knek köszönhető. Nehéz elképzelni, hogy egy átlagember otthonra lemezjátszót vesz magának, és hozzá még új lemezeket is beszerez. Akiknek régi lemezeik vannak, azoknak szerintem a régi lemezjátszó is megvan. :) Az új lemezek beszerzése ráadásul nem is annyira egyszerű, mint pl. a CD lemezeké, az árakról nem is szólva. Ugyanis vélhetően pont attól olyan magas az áruk, mert egy szűkebb réteg számára (DJ-k) készítik őket, így tömeggyártásról valószínűleg nem lehet beszélni az egyes lemezek kapcsán. A lemezlovasok ragaszkodása a hanglemezekhez oda vezethető vissza, hogy legtöbbjük állítja, hogy az analóg hangnál jobb minőség nincs. És ugyebár ebben nem is tévednek. A digitális hang nyilvánvalóan sosem lesz olyan minőséget visszaadni képes megoldás, mint az analóg. Ugyanakkor ilyenkor mindig elfelejtenek valamit megemlíteni: a hanglemezek sérülékenyek, és minimálisan már akár néhány hallgatás után is karcolódhatnak. Egy idő után a sok portól és karctól jelentős mértékű sercegés, ropogás-recsegés lesz hallható lejátszásukkor, és ezt nem igazán lehet elkerülni. Bár személy szerint hozzáteszem, van annak egyfajta feelingje, úgyhogy engem pl. az a fajta sercegés nem zavar, ha pl. egy mixet hallgatok.
    Aztán a CD grabbeléshez: az említett dummy lemezeknél okozhat némi nehézséget, hogy ha le szeretnénk grabbelni a tartalmukat, akkor nem mindig triviális, hogy milyen tömörítést érdemes alkalmazni, mert bizonytalan a forrás. Arra gondolok, hogy ha nem veszteségmentes formátumba rippeljük, aminek eleve nincs sok értelme, mert hiszen már a lemezre is veszteségesen került fel, akkor nem tudhatjuk pontosan, hogy milyen paramétereket állítsunk be. Pl. ha annó egy 192 kbps mp3-at kiírtak audio CD-re, és mi azt lerippelnénk szintén mp3-ba, akkor ember legyen a talpán (inkább a fülén), aki megmondja, hogy azt most nem érdemes 256 kbps minőségű mp3-ba rakni, mert a forrás 192 kbps volt, amiről készült az írott lemez. Ok, lehet mondani, hogy egyeseknek nagyon kifinomult a hallásuk, és ez tény is, na de azért ilyen különbségek biztos, hogy a legtöbbeknek nem egyértelműen megállapíthatók.
    Még szülök egy kommentet majd jogi kérdéskörben is. :)

  3. Osillo szerint:

    Szóval szerzői jog. A kérdés, ami felmerült bennem ennek kapcsán, hogy a netrádiókkal kapcsolatosan vajon hogyhogy nem nagyon hallhattunk eddig szerzői jogokat sértő cselekményekről. A fájlcserét mennyiben lehet vajon párhuzamba állítani a netrádiózással? Mert ahogy a hagyományos rádióknak jogdíjat kell fizetniük a játszott dalok után, úgy azt gondolom, hogy a netrádiók üzemeltetőinek is ezt meg kell, vagy kéne tenni. Abban biztos vagyok, hogy rengeteg hobbiból, amatőr szinten működtetett netes rádiónál ez a jogi feltétel nem teljesül. Magyar vonatkozásban még annyira nem is meglepő, hogy nem volt ebből balhés eset, tekintve, hogy egyszerű, otthoni letöltögetőket sem igen vettek elő eddig, még a korábbi, régi Btk alapján sem. Lehetett különféle razziákról olvasni, hallani, de azok mind warezzel, vagy a fájlcserén belül is szerver üzemeltetők ellen történt. Ha azonban nemzetközi vizekre is kievezünk, akkor sok-sok példát láthatunk olyan esetekre, mikor fájlcserélő emberkéket bírságoltak meg komoly pénzekre. Amerikában pl. sokakat néhány zeneszám letöltéséért már elővettek, és súlyos milliókra büntették őket. Igen ám, de ha az ottani jogrendszer ilyen szigorúan kezeli mindezt, akkor vajon a netrádiókkal szemben miért nem lépnek fel ilyen erélyesen, ha azok elmulasztják befizetni a szükséges jogdíjakat? Vagy lehet, hogy azok sosem kapnak akkora visszhangot? Nem tudom, csak elgondolkodtam ezen. Persze nem kívánom én egyik rádiónak sem, hogy ilyen helyzetbe kerüljön, csak tény, hogy mindig csak a fájlcseréről esik szó, ha ilyen jellegű perek kerülnek terítékre.

  4. johnny beat szerint:

    Szar az egész.

Véleményed vagy tapasztalatod van a témával kapcsolatban? Itt leírhatod!

Az e-mail címek rejtve maradnak. A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

*

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>