Szoftverbemutató: Total Commander

Vannak olyan műveletek az ember számítógépén, amelyekre minden pillanatban szükség lehet. Amiót a PC létezik, így vagy úgy, de mindenkinek szüksége van fájlokra, azok mozgatására, törlésére, sőt egyszerűen a megnyitására is. Ehhez persze beépített alkalmazások is vannak, mint például a Windows intéző (amelyet néhányan csak Sajátgép vagy Számítógép ikonként ismernek), mi viszont most bemutatunk valami olyat, ami ennél sokkal régebbre nyúlik vissza. A Total COmmander a személyi számítógépek hőskorának szelét fújja becses orcánkba, a lenti cikkben pedig megnézzük, mire is jó.

Kivágás, másolás, beillesztés – ezen szavak sokak számára igen ismerősen hangozhatnak. Ezek nem mások, mint alapvető fájlműveletek, és bizony nemcsak a Windows operációs rendszer idejében volt szükség ezek kivitelezésére. Sokkal korábban, már az IBM PC-k idején is kellett fájlokat floppyra vagy egyéb adathordozóra másolni, szükség volt ezen állományok rendszerezésére, és általábanvéve minden fájlműveletre. Aki kissé jobban otthon volt a témában, az megoldotta monduk DOS parancsokkal, de különböző fájlkezelők már korábban is léteztek. Adódhat persze a kérdés, ha itt a Windows beépített intézője, és bármikor kattinthatunk a sajátgépre, akkor mégis mi a fityfenének van szükség alternatív programra, ami ugyanezt teszi? A válasz többrétű lehet. A TotalCommander egy fájlkezelő, és se többet, se kevesebbet nem tud, mint másolni, törölni, feltölteni, letölteni vagy éppenséggel keresni, ezt viszont jól tudja, valamint igen gyorsan is. Akik esetleg mérsékeltebb teljesítményű számítógépeken használnak új, éhes Windowst, mint például Windows 7 vagy 8, azok számára nem ismeretlen probléma, hogy a Windows intéző hajlamos időnként alaposan megtorpanni, és a gyors kezelés lényegében megvalósíthatatlan vele. A felhasználónak várnia kell, amíg egy könyvtárnyit le vagy fel lép a struktúrában, a hűtő pedig szakadatlan fütyül, miközben épp iszonyatosan kellene sietni egynéhány dologgal. A TotalCommander tehát elsőkörben sokkalta gyorsabb a Windows beépített fájlkezelőjénél. Másodsorban rengeteg beállítást kínál, amelyekkel testre lehet szabni, és egészen inteligenssé tehető. Sőt, ha mindez nem lenne elég, akár hordozható verzióban is beszerezhetjük. Utóbbi lehetőség főként azoknak jöhet jól, akik gyakorta kényszerülnek idegen gépek elé, a hordozható commander segítségével viszont minden lokális mappabeállítástól függetlenül, a megszokott módon férhetnek hozzá az adott gép tartalmaihoz.

A TotalCommander beszerzése


Legegyszerűbben a Total Commander magyar oldaláról tölthetjük le a szoftvert, értelemszerűen a letöltés hivatkozást választva, majd a Total Commanderre történő enterezés után. Ez a telepíthető verzió, a hordozható variáns sajátosságaira a cikk egy későbbi részében térünk majd ki.
A telepítés szabványos és igen hamar megvan, a Nextelgetés itt is segít rajtunk. A letölthető verzió demó, ám teljes funkcionalitású. Az egyetlen kellemetlenség, hogy a szoftver elindítása után elénk táruló ablakban minden egyes alkalommal aktiválnunk kell három közül egy számot, mindig azt, amelyiket a program kéri tőlünk. A legegyszerűbben úgy állapítható meg, mit kell nyomnunk, ha az ablakban a képernyőolvasónk insert+b parancsát használjuk. Amely gomb legelöl helyezkedik el, azt kell aktiválnunk. Ha megvagyunk, be is lépünk a programba.
A program kinézetéről annyit, hogy belépés után általában valamely meghajtónk gyökérmappájában leszünk. Innen indulhatunk el, és tehetjük ezt úgy, mintha a Windows intézőben lennénk, a fájlokba, mappákba enterekkel lehet belépni, a backspace-szel pedig egyet visszalépünk.
Alapvető különbség viszont a Windows intézőhöz képest, hogy a programnak két ablaktáblája van, azaz a fájlokat két panelen is böngészhetjük. A panelek között a tab billentyűvel váltogathatunk.

Alapbeállítások

A Total Commander jó, de alapesetben egy kissé háklis. Érdemes lehet belőni néhány dolgot, hogy olyan kényelmes legyen, mint a Windows explorer, sőt, ha ügyesen állítgatunk, még akár a Windows intézőnél is kényelmesebben, gyorsabban fájlozgathatunk.
A programban az Alt billentyűvel bármikor előhívható egy menü, amelyben a szokásos nyílbillentyűkkel mocoroghatunk, jobbra pedig a Beállítások menü is meglesz, amelyben érdemes lehet kitérni az Általános beállítások részre. Itt tudunk testreszabni leginkább.
A Freekocka az alábbi opciók megváltoztatását javasolja:

Az általános beállításokra kattintva keressük meg a Működés részt a megjelenő listamezőben. Ha megvagyunk, tabbal nézegessük meg, miféle beállítások érhetőek itt el.
Nem haszontalan például megadni, hogy egy időben csak egy Total Commander fusson, valamint pontosan egy tabnyira találjuk azt a beállítást, amely arról gondoskodik, hogy kis méretben a Commander üljön a rendszertálcára.
Ezen kettős haszna pedig az lesz, hogy amennyiben egyszer beindítottuk a programot, majd használaton kívül helyeztük és a tálcára tettük, az újbóli rákattintással nem kell megadnunk az indításnál már említett három szám egyikét, a program máris használatra kész és figyel ránk.
A listamezőben érdemes lehet a Gyorskeresés fülre is vetni egy pillantást. Itt kiválaszthatjuk, hogyan működjön a betűvel történő keresés. A Windows intézőben az elem kezdőbetűjével is keresgethetünk egy adott mappában, ez a Commanderben is beállítható a Gyorskeresés fülön, egy választókapcsoló segítségével.

A beállítások tárháza rendkívül széles, érdemes lehet átnézni őket, ám az aranyszabály itt is érvényes: amely opciók mikéntjével nem vagyunk tisztában, azokat érdemes lehet változatlanul meghagyni.

A nézet menü is igen érdekes lehet. A Commander alapvetően minden információt elmond az adott fájlról vagy mappáról, amennyiben lépkedünk rajta, így am ódosítás, vagy a létrehozás dátumát, és egyebeket is, erre viszont nekünk nem minden esetben van szükségünk. Aki például a Windows intézős nézetet igényli, vagy szimplán kizárólag a fájl vagy mappa neveit szeretné hallani, az a Nézet menüben választhatja a “Csak név” opciót, vagy egyszerűen a programban nyomjon egy control+f1 billentyűkombinációt, a bal és a jobb panelen egyaránt. Ugyanitt van lehetőség természetesen dátum szerinti rendezésre, de megfordítható a sorrend is, így beállítható az is, hogy legfelül azok a fájlok legyenek, amelyeket utoljára módosítottunk az adott mappában.

Fájlműveletek

Fentebb említettük, hogy a program két panellel bír, ezek között a tab billentyűvel váltogathatunk.
A meghajtóváltás az alt+f1 és alt+f2 kombinációkkal működik, előbbi a bal panelen vált meghajtót, utóbbi a jobbon.
A kivágás, másolás, beillesztés műveletek történhetnek a Windows intézőben megszokott billentyűparancsokkal is, azaz Control +x, c és v, de a Commander képes másolni az f5 billentyű hatására is, ekkor a kijelölt tartalmat oda másolja, ahol a szomszédos panelen tartózkodunk.
Ha például a bal panelen kijelölünk egy mp3 fájlt, és mindeközben a jobb panelben a “Válogatás” mappára állítottuk a fókuszt, a kijelölt zene a Válogatás mappába lesz másolva a szomszédos panelen. Az f6 gomb ugyanezt műveli, de másolás helyett kivág, azaz a control+x-nek felel meg.
Ezek is használható parancsok, de Windows intézőhöz szokott júzerek nagyon jól ellesznek a Control+C és Control+V kombinációval is.

A hordozható verzió

A Commander lényege talán pont ott keresendő, hogy számítógépenként és Windowsonként különbözőek lehetnek a speciális mappabeállítások. Ezeket az ember vagy átlátja, vagy nem, és persze könnyedén meg is változtathatóak ezek, de minden kétséget kizáróan kényelmesebb, ha különböző gépeken is a saját, megszokott környezetünket kapjuk. Ehhez nyújt segítséget egy remek alkalmazás, amely arra szolgál, hogy a gépünkön fent lévő Total Commandert, annak minden beállításával és bővítményével együtt, egy meghatározott mappába, vagy mondjuk Pendrive-ra másoljuk.
Ez az alkalmazás letölthető Innen,, és úgy néz ki, mint egy telepítő.
Megkérdezi, hova másolja fent lévő Commanderünk beállításait, kijelölhetjük, miket szeretnénk vagy miket nem szeretnénk másolni, majd elkészül a művelet.
Ezt követően az imígyen létrehozott variánst oda visszük, ahová csak akarjuk.

Végszó, konklúzió

A Total Commandert szokni kell, de megéri. Nagyon gyorsan navigálhatunk vele, közel sem eszik annyit, mint egy Windows intéző, és gyorsabban elvégzi a fájlműveleteket is.
Mindezeken túl képes ftp kliensként is működni, noha ezt illetően van a kínálatban nála okosabb választás is, de szükség esetén ez is jó lesz.
A hordozható verzió pedig sokmindent leegyszerűsít.
Olyan programról van szó, amelyre első blikkre sokan azt mondanák, hogy majdhogynem szükségtelen, és egyébként is, csak egy programmal több van a gépünkön. Viszont hosszabb távú használat esetén kiderülnek tagadhatatlan előnyei, és ha az itt is részletezett beállításokat elvégezzük, kényelmes is lesz.
Egy próbát szerintünk érdemes lehet vele tennie mindenkinek, hamar fenn van, nem foglal sokat, és ha esetleg nem válna be, akkor is ott lehet tartalékként.
Windows 7-et vagy 8-at használók azért vehetik hasznát, mert a beépített intézőnél gyorsabb, XP-vel rendelkezők pedig azért, mert a fájlnézegető funkciója intelligensebb, így például ha backspace gombbal egy szintet feljebb lépünk a könyvtárstruktúrában, a kurzor azon a mappán lesz, amelybe beléptünk, és nem megy vissza a lista elejére.

De persze ezeken kívül sok funkciója van még, ami jó, és nemkizárólag a hozzáértők számára hasznos, így némi gyakorlással nagyon hatékonyan lehet vele kommandírozni.

Kategória: Egyéb | A közvetlen link.

Szoftverbemutató: Total Commander bejegyzéshez 7 hozzászólás

  1. Szabó Gábor szerint:

    Sziasztok!

    A cikk már megint jó lett és nekem pont kapóra jött, mert egy ideje már szemezek a TC-vel, csak hiányzott a kezdő lökés. És ezt most megkaptam, köszönöm! Viszont! Régi axióma, hogy az olvasó mindig telhetetlen, a cikk egyik félmondata felkeltette az érdeklődésemet. Nevezetesen az, hogy a TC használható FTP kliensként is, ha szükséges, de arra van jobb megoldás is. Valamikor a jövőben esetleg sor kerülhetne annak a jobb megoldásnak a bemutatására is?

    Még egyszer köszönöm!

  2. RauchR szerint:

    Sziasztok!

    Gábor, ismételten köszönjük a biztató szavakat és a nem lankadó olvasói érdeklődést is, egy portál szerkesztőinek talán pont valami ilyesmire van szüksége ahhoz, hogy a lap pörögjön és fejlődjön. A kérdés pedig teljességgel jogos is, a programról terveink szerint még a hétvégén cikkezni fogunk.

  3. Andor szerint:

    Sziasztok!

    Jómagam is használom a programot és nagyon jó, hogy írtatok a porgramról.
    Ftp-zni is jól lehet vele,próbáltam.
    Ha már ftp, akkor lenne egy kérdésem.
    Van-e arra lehetőség,hogy ugy csatlakozzon egy ismerősöm a gépemhez vagy én az övéhez, mint egy ftp-szerver-hez?
    Itt arra lennék kíváncsi,hogy vakon meglehet-e valamilyen progival oldani?
    Mert egykét programot teszteltem,de nem igen működött, vagy csak én voltam hozzá hülye.

  4. Osillo szerint:

    Andor, egyértelműen van lehetőség, bármilyen FTP szerver progit felrakhatsz. A kérdés, hogy képernyőolvasókkal melyik a legjobban használható. Ezt sajna nem tudom neked megmondani hirtelenjében, mivel magam nem használok ilyet, nincs rá szükségem. Miket próbáltál eddig?
    Elvileg pl. a Mozilla FileZillájának is van szerver változata, esetleg lesd meg.

  5. Kádár Jenő szerint:

    Nagyra értékelem a fenti előadást, a szerző egyszerüen, világosan magyarázta el a témát. Köszönöm.

Véleményed vagy tapasztalatod van a témával kapcsolatban? Itt leírhatod!

Az e-mail címek rejtve maradnak. A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

*

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>